A közösség szolgálatát nevezte legfontosabb ismérvnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) keddi tanévnyitó ünnepségén Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A Gyurcsány-Bajnai-kormánnyal ellentétben a Fidesz nem hagyja sorsára a mozgáskorlátozott gyermekek fejlesztésével foglalkozó Pető Intézetet - így reagált a kormánypárt arra, hogy az Együtt-PM színeiben politizáló Szabó Tímea kedden közölte: ötszázmilliót utaltatna az intézetnek.
Vendégünk volt kedden délelőtt Orbán Viktor, aki a szerkesztőségünkben töltött rövid idő alatt annyi - chaten érkezett - kérdésre válaszolt, amennyire csak tudott. A két órába azonban nem fért bele az összes, hiszen telefonon is keresték a miniszterelnököt. Sokan kérdezték magánügyekről, a lánya esküvője kapcsán, melyről mint kiderült, reggel hétkor ment haza. Sokakat foglalkoztattak a közéleti…
A költségvetés, köszöni szépen, jól van, a bukott baloldal idején soha nem volt olyan stabil, mint most - így kommentálta Puskás Imre, az Országgyűlés költségvetési bizottságának fideszes alelnöke a szocialista Szekeres Imre keddi szavait.
A 22 éves újdonsült feleség egy héttel az esküvője után úgy érezte, mégsem volt jó ötlet a házasság, és úgy döntött, rövid úton megszabadul a férjétől. Egyszerűen belökte a mit sem sejtő férfit egy szakadékba, majd úgy tett, mint aki aggódik az eltűnése miatt.
Vendégünk volt kedden délelőtt Orbán Viktor, aki a szerkesztőségünkben töltött rövid idő alatt annyi - chaten érkezett - kérdésre válaszolt, amennyire csak tudott. A két órába azonban nem fért bele az összes, hiszen telefonon is keresték a miniszterelnököt. Sokan kérdezték magánügyekről, a lánya esküvője kapcsán, melyről mint kiderült, reggel hétkor ment haza. Sokakat foglalkoztattak a közéleti…
Tárgyalásokat kell kezdeni a Nemzetgazdasági Minisztériummal az önkormányzati rendszer még meglévő adósságának rendezéséről, hogy 2014-re lezárják az adósságkonszolidációt - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Debrecen polgármestere keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Ösztöndíjas hallgatói és kutatói cserét tesz lehetővé többek között az a magyar-orosz oktatási és tudományos együttműködést hitelesítő jegyzőkönyv, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Alekszandr Tolkacs, Oroszország budapesti nagykövete kedden írt alá a magyar fővárosban.
Az adatok szerint a nyugat-antarktiszi jégtakaró 34 millió évvel ezelőtt nőhetett jelentős méretűre, 20 millió évvel korábban, mint ahogy eddig feltételezték.
A miskolci koraszülöttek ügyével kapcsolatosan jelenleg is folyamatban van a vizsgálat, az eredményekről lezárulta után adnak tájékoztatást - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A kommandósok vetettek véget a csepeli drámának: egy 40 év körüli férfi azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát. Kivonultak a Terrorelhárítási Központ kommandósai, a környező utcákat lezárták.
Íme azok a fashioniszták és divatguruk, akik minden fashion weeken ott vannak, akik szettjeire mindenki kíváncsi és akikről a legtöbb streetstyle fotó is készül egy-egy divathét alatt.
Az egyiptomi hadsereg és a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt támogató iszlamisták közötti összecsapásokban legkevesebb négyen vesztették életüket az elmúlt 24 órában.
A kedden az Európai Bizottság által megszavazott újabb uniós támogatásból alapvető infrastruktúra épülhet, valamint oktatási és gyermekvédelmi beruházások valósulhatnak meg.
A kontinensen először ültettek be olyan, koponyacsontba ágyazott hallókészüléket, amely bőrrel teljesen fedett mágneses dokkoló egységgel kapcsolódik a külső beszédprocesszorhoz.
Emléktáblát kapott Barack Obama egy stockholmi mosdóban. Az amerikai elnök nem tett mást, mint amit bármelyik svéd tett volna a helyében, ha a szükség úgy hozza. A tábla azt is megmutatja, melyik vécét használta Obama.
Berlini az első európai, aki férfiként gyermeket szült. Az eset még márciusban történt, de eddig sikerült titokban tartani, mert az apa mindenképpen meg szerette volna kímélni a kisfiút a nyilvánosság figyelemétől.
A volt akcióhős Arnold Schwarzenegger (66), Kalifornia egykori kormányzója és a sportoló Vlagyimir Klicsko (37) félmeztelen képeket küldözgetnek egymásnak a Twitter közösségi portálon.
Egy hűvös őszi délutánon és estén nincs is jobb, mint a pasiddal vagy a barátnőiddel fogni magatokat, és egy-egy nagy tál popcornnal beülni mozizni. Hogy mit lesz érdemes megnézni októberben? A JOY most is segít, úgyhogy eláruljuk!
Októberi címlaplányunk, Jessica Biel (31) szinte mindig ragyog a boldogságtól! Rengeteg meseszép alkalmi ruhában jelent meg az elmúlt években, mi pedig most összegyűjtöttük, hogy nekünk melyikekben tetszett leginkább!