Harper Beckhamnek nem kellett sokat várnia arra, hogy anyja őt is bevonja a divatozás rejtelmeibe. A focista és az énekes legkisebb gyereke tegnap első sorból nézte a divatbemutatókat New Yorkban.
Elektromos nyomkövetőben kapáló rablók áraszthatják el a művelni való földeket, ha elfogadják a jövő évi büntetés-végrehajtási kódexet. Az új törvény szerint az elítélteknek most már a kondiért és a tévéért is fizetniük kellene.
A különlegesen nagy aranymedál a régész szerint eredetileg egy Tóra-tekercset díszíthetett, a szent irat rajta lévő ábrázolása igen ritka az ebből a korszakból származó tárgyakon.
A hirdetőknek érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségimédia-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.
Történelmet írt a James Simpson tizedes, aki mindkét lábát elvesztette az afgán háborúban. Ő az első, aki műlábakkal teljesítette a brit haditengerészek által életre hívott extrém futóversenyt.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) eláll azoknak az uniós projekteknek a kifizetésétől, amelyek kedvezményezettjei nem nyújtanak be határidőre átláthatósági nyilatkozatot, vagy nem felelnek meg az alkotmányban rögzített átláthatósági követelményeknek - többek között erről beszélt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Megfestették a Színes Város Csoport pályázatnyertes alkotását a Kertész utcában, 6 napig több mint 30 önkéntes mintegy 300 liter falfestéket kent a falra.
Szingli színésznôk figyelem: Tom Cruise türelmes párt keres magának. No és az asszony legyen szcientológus, de ezen ne csodálkozzunk, a sztárnak ugyanis éppen az egyháza keresi a nagy Ő-t.
A Recski tábor bezárására emlékezéssel kezdődött a napirend előtti felszólalások sora kedden, majd a tankönyvellátás, a verespataki bányaberuházás, a szakképzés és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök cégei kerültek szóba.
Az idős sofőrök gyakoribb alkalmassági vizsgálatát szorgalmazzák a Bors által megkérdezett szakemberek. Az elmúlt napokban több balesetben volt főszereplő 65 év feletti autós.
Szobája faláról Egerszegi Krisztina képei néznek le Késely Ajnára. Az olimpiai bajnok úszó a példaképe, belőle merít erőt az edzéseken. A szakemberek máris a nagy bajnok utódjaként emlegetik.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 Ma reggel című műsorban azt mondta: az ellenzék, a politikai közvélemény is a rezsicsökkentést támogatja, hiszen ilyenre a modern kori magyar gazdaságtörténetben nem volt példa.
Az MNB-s bankárreggelin a devizahitelekről ugyan nem volt szó, de a bankszövetség szerint a bankok nem tudják a kormány támogatása nélkül a problémát megoldani.
Lánya született nemrégiben Kim Dzsong Unnak – jelentette ki Dennis Rodman volt amerikai kosaras sztár, aki az elmúlt napokban Észak-Koreában járt, és találkozott a sztálinista ország vezetőjével.
Az Adevarul szerint a Kifelé a magyarokkal az országból skandálás ugyanolyan megnyilvánulás, mint futballhuligánoké. A liberális lap azt írja: a szlogen azokon a magyarokon csattant, akik Romániában élnek.