Hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy főtörzsőrmester és egy őrmester ellen.
Moszkva - Előkerült a kiszivárogtató. Az Egyesült Államok első számú közellensége, Edward Snowden (30) június 23-a óta állítólag a moszkvai seremetyjevói repülőtéren bujkált, bár senki sem látta.
Befagyasztották a pénzmosás vádjával letartóztatott Nunzio Scarano olasz püspök saját számláit, és mások ellen is vizsgálatot indítanak - közölte pénteken a Vatikán.
Az EU Duna Régió Stratégiája demokratikus legitimitásának erősítéséről tanácskoztak két napon át az unió érintett országainak parlamenti elnökei Ulmban.
A 25 éves Dan Black 20 ezer fontot gyűjtött össze négy év alatt egy olyan kezelésre, amely lehetővé tette volna számára, hogy újra járni tudjon. A férfi azonban az utolsó pillanatban lemondott a saját gyógyulásáról, és egy fogyatékos kisfiúnak utalta át az összeget.
Száz felvonás címmel több mint fél évvel a TV2 Voice című műsora után megjelent a műsor talán legkedveltebb női előadójának első szólódala. Veres Mónika (27), vagy ahogy mindenki hívja, Nika nagyon boldog, hiszen hónapok óta vár arra, hogy végre elindulhasson a kívánt úton.
A Facebookon a hazai és győri szurkolóknál kiverte a biztosítékot az ETO-Bayern mérkőzés drága jegy árai. Utánajártunk, mennyibe kerülnek a Bundesliga-jegyek.
A négyszázezer magyarországi horgász érdekeit is szolgálja a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló új törvény, amelyet a közelmúltban fogadott el az Országgyűlés - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken Szombathelyen, sajtótájékoztatón.
Lattmann Tamás szerint a július 1-jei európai uniós csatlakozásával Horvátországnak lehetősége nyílt európai elfogatóparancs kiadására. Azzal kapcsolatban beszét erről az MTI-nek, hogy a horvát ügyészség csütörtökön kezdeményezte Hernádi Zsolt kihallgatását.
Új térburkolatot, korszerű világítást kapott a kisváros főtere, a Hősök parkja. A gyerekeket modern, biztonságos játszótér várja, a főtér legnagyobb attrakciója pedig a fényjátékos szökőkút.
Ryan Gosling már eddig is sokszor emelte fel a szavát az állatok jogaiért, ezúttal pedig a kanadai disznók megmentése ügyében írt egy szívhezszóló újságcikket.
Szerelemféltés miatt rendezett vérfürdőt két borsodi férfi. A 32 éves V. László kaszával úgy védekezett machétával támadó ellenfelével szemben, hogy el is vágta annak mindkét lábát. Így viszont ellene indult eljárás életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt.
A vád szerint a Budaházy vezette Magyarok Nyilai számos Molotov-koktélos, illetve fegyveres támadást hajtott végre 2007-2009-ben az akkori szocialista és szabad demokrata kormánypártok székházai, kormánytagok és országgyűlési képviselők otthonai ellen azért, hogy megfélemlítse a parlamenti többséget.
Újraindult a forgalom péntek este a londoni Heathrow repülőtéren, amelynek mindkét kifutópályáját lezárták egy órára egy etióp repülőgép kigyulladása miatt. A zárlat többórás késéseket okoz.
Zászlótörvényt ígért Liviu Dragnea közigazgatásért felelős román miniszterelnök-helyettes pénteken a székelyföldi helyhatóságok képviselőinek Bálványosfürdőn, ahol a bukaresti kormány régiószervezési terveit ismertette egy fórumon.
Minden gyermeknek iskolai oktatást sürgetett pénteken az ENSZ-ben a mindössze 16 éves pakisztáni Malala Juszafzai gyermekjogi aktivista, akit tavaly októberben a tálibok egy merénylet során életveszélyesen megsebesítettek.
Nem "Bajnai-Tavares fesztivált", hanem Közép-Európa legnagyobb, komoly múltra visszatekintő zöld táborát rendezik meg július 17. és 21. között Velencén - közölték a Zöld Nyári Egyetem szervezői a Fidesz szóvivőjének pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
Egy tűzoltóautó áthajtott a múlt szombati San Francisco-i légi baleset egyik halálos áldozatán, aki kizuhant a leszállóban lévő repülőgép farokrészéből.
Politikai pernek minősítette Petr Necas volt cseh miniszterelnök kabinetfőnöke, Jana Nagyová ügyét, amelyben öt ember ellen folyik vizsgálat korrupció és hatalommal való visszaélés gyanúja miatt.
Edward Snowden nem akar a nyilvánosság előtt mutatkozni, de a mobiltelefonnal készített felvétel alapján mindenki meggyőződhetett arról, hogy él és jól van.
Szűk sávban mozogva az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben árnyalatnyit erősödött, a svájci frankkal szemben viszont pár fillérrel gyengült a forint a délelőtti jegyzésekhez képest a nemzetközi devizapiacon pénteken.
Sétahajózással, vízbe ugrással és kiállításokkal ünneplik vasárnap a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum emléknapot és az első Európa Amazonasa Napot több folyómenti helyszínen.
Rablás elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével Kaposváron, az akció során kutyákat uszítottak a rendőrökre, akik fegyelmezető lövésekkel fékezték meg az állatokat.
Két 18 éves fiatal csapott le egy helybéli pasast a belegi kocsma előtt, majd elvették a fülhallgatóját és a mobiltelefonját. A hazainduló vendég az ütlegelés miatt a szokásosnál kótyagosabban ért haza, de a támadóit begyűjtötték.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nemrég azt mondta, a magyar foci tekintélyének árt, ha a kupaszereplők az első fordulóban kiesnek. Nos, a Vidi alaposan leégetett minket.
A Microsoft szorosan együttműködött az amerikai titkosszolgálatokkal, lehetővé téve a saját felhasználói által folytatott kommunikáció figyelését - írta pénteken a The Guardian online kiadása.
Több mint négyezren léptek ki az evangélikus egyházból az elmúlt két napban Finnországban, így tiltakozva a kereszténydemokrata finn belügyminiszter homoszexuálisok házasságát támadó és abortuszellenes beszéde miatt.
Az újabb magyar-szlovák kormányfői megbeszélés sem hozott eredményt a kettős állampolgárok ügyében. Az egyik érintett, Fehér István tanár beszélt helyzetéről a Kossuth Rádiónak.
Azzal vádolják, hogy pénzt kért és fogadott el azért, hogy infomációkat szolgáltasson egy lopott autóról, anélkül, hogy tudta volna, hol van az eltulajdonított jármű.