Shelley Emling közel 300 oldalas műve tényekben gazdag, s történetéből feltárul előttünk, milyen volt a tudomány világának leghíresebb asszonya mint nő, anya és barát.
BUDAPEST - Már csak vasárnapig tart az egy héttel meghosszabbított Blikk Bumm nyereményjáték. Ez alatt a két nap alatt azonban még bárki mellé odaszegődhet a szerencse, és elviheti az értékes ajándékok egyikét.
A tojásról, a joghurtról és a mézről elsőre egy finom reggeli jut eszünkbe, ám ezek a kitűnő ételek a hajunkat is erősítik. Ráadásul otthon is készíthetünk teljesen természetes orvosságot kifejezetten a fürtjeink típusához igazítva.
Magyarország — Több ház teteje is beszakadt a csütörtök esti viharban Tiszabercelen, amikor az északkeleti országrészen átvonuló zivatarzóna átvonult a településen. A bajt az okozta, hogy az erős szélben több hatalmas öreg fa is kifordult a földből, és rádőlt a házakra.
Budapest — Már államtitok megsértésért is felelnie kell a tescós rabló néven elhíresült Süveges Péternek. A Blikk információi szerint a férfinak nem lett volna szabad arról tudomást szereznie, hogy büntetőügyében vádalku született.
Pamplona - Súlyos sérülésekkel vittek kórházba négy férfit a pamplonai bikafuttatás alatt, egyikük állapota a többiekénél és aggasztóbb. (A cikkünkben szereplő fotók megtekintését csak 18 év feletti, erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!)
Sydney - Bizarr történet esett meg egy csinos brazil lánnyal. Catarina Migliorini (21) tavaly arról vált híressé, hogy az interneten árulta szüzességét, amelynek „értékesítéséből" befolyt összeget jótékony célra kívánta volna fordítani.
Kenderes — A magyar lapály a hivatalos mérlegelésen 530 kilót nyomott, és ezzel beírta magát a Magyar Rekordok Könyvébe. Pedig Béla jelenleg nincs is jó formában, romlott az étvágya, így jócskán veszített versenysúlyából.
Kancsendzönga — Új képek kerültek elő arról a percről, ahogy a tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt (†45) és Kiss Péter (†27) meghódította a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát.
Őrizetbe vették és feljelentették azt a budapesti sofőrt, aki péntek hajnalban megpróbálta megvesztegetni az őt igazoltató rendőröket, miután kiderült, hogy ittasan vezetett, és a vezetéstől is el van tiltva - közölte honlapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Budapest - Amerikába csábítja Tom Jones (73) Majsai Gábort (49). Az énekes jó barátságot ápol az amerikai sztárral, aki nem mellesleg az X Factor zsűrijében is tevékenykedik.
Moszkva - Előkerült a kiszivárogtató. Az Egyesült Államok első számú közellensége, Edward Snowden (30) június 23-a óta állítólag a moszkvai seremetyjevói repülőtéren bujkált, bár senki sem látta.
A 25 éves Dan Black 20 ezer fontot gyűjtött össze négy év alatt egy olyan kezelésre, amely lehetővé tette volna számára, hogy újra járni tudjon. A férfi azonban az utolsó pillanatban lemondott a saját gyógyulásáról, és egy fogyatékos kisfiúnak utalta át az összeget.
Száz felvonás címmel több mint fél évvel a TV2 Voice című műsora után megjelent a műsor talán legkedveltebb női előadójának első szólódala. Veres Mónika (27), vagy ahogy mindenki hívja, Nika nagyon boldog, hiszen hónapok óta vár arra, hogy végre elindulhasson a kívánt úton.
A Facebookon a hazai és győri szurkolóknál kiverte a biztosítékot az ETO-Bayern mérkőzés drága jegy árai. Utánajártunk, mennyibe kerülnek a Bundesliga-jegyek.
Ryan Gosling már eddig is sokszor emelte fel a szavát az állatok jogaiért, ezúttal pedig a kanadai disznók megmentése ügyében írt egy szívhezszóló újságcikket.
Szerelemféltés miatt rendezett vérfürdőt két borsodi férfi. A 32 éves V. László kaszával úgy védekezett machétával támadó ellenfelével szemben, hogy el is vágta annak mindkét lábát. Így viszont ellene indult eljárás életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt.
Két 18 éves fiatal csapott le egy helybéli pasast a belegi kocsma előtt, majd elvették a fülhallgatóját és a mobiltelefonját. A hazainduló vendég az ütlegelés miatt a szokásosnál kótyagosabban ért haza, de a támadóit begyűjtötték.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nemrég azt mondta, a magyar foci tekintélyének árt, ha a kupaszereplők az első fordulóban kiesnek. Nos, a Vidi alaposan leégetett minket.
A popsztár súlyos drogfüggősége már évekkel halála előtt nyomot hagyott számos testrészén: feneke például annyira roncsolódott a sok beadott injekciótól, hogy kezelőorvosa egyszer a tűt is beletörte.
A három csapás-elve alapján ítélt életfogytiglanra a Pécsi Törvényszék egy 23 éves helybéli fiatalembert. A férfi két társával egy 71 éves asszonyt vert agyon és rabolt ki még 2010 novemberében.
Rablás elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársainak közreműködésével Kaposváron, az akció során kutyákat uszítottak a rendőrökre, akik fegyelmezető lövésekkel fékezték meg az állatokat - adta hírül a police.hu pénteken.