Az MSZP véleménye szerint amit a Fidesz három év alatt az egészségügy területén teremtett, az egy szóval jellemezhető: katasztrófa - így reagált a szocialisták szóvivője szerdán a fideszes Selmeczi Gabriella szavaira.
A CIB Bank elemzői szerint az év végére 4 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat, az euró árfolyama pedig 290 forint körül alakulhat - ismertette Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője a bank szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Selmeczi Gabriella hangsúlyozta, a Fidesz teljes mértékben támogatja az egészségügyi dolgozók béremelésének következő üteméről szóló kormányzati előterjesztést.
Az egész ország területéről a digitális átállás második üteméig, vagyis október végéig összesen mintegy 100 ezer igénylésre számít a hatóság, az ehhez szükséges, háztartásonkénti 20-25 ezer forintos forrás rendelkezésre áll.
Madrid — Súlyos váddal illeti Andressa Urach (27) modell Cristiano Ronaldót (28). A brazil szépség korábban „csak" azt állította, április 22-én egy madridi szállodában együtt töltött egy éjszakát a portugál futballistával, aki azonban tagadja a kalandot.
Nemzetközi néptáncfesztivált rendeznek augusztus 20-tól 24-ig Székesfehérváron: a 18. Királyi Napokon várhatóan nyolcszáz fellépő lép színpadra, közöttük dél-koreai, benini és észak-oszétiai együttesek.
Még szerdán visszatérhetnek otthonaikba a délkelet-oroszországi lőszerraktár melletti telepen élők, amint a tűzszerészek befejezik a környék átvizsgálását a keddi robbanások után - közölte a Szamarai területi belügyi szóvivő.
A Világbank elnöke aggódik az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mennyiségi enyhítési politikájának visszanyeséséből eredő következmények miatt, és készen áll olcsó forrást biztosítani a fejlődő országoknak, ha nőnének a kamatterhek.
"Mi, magyar szocialisták világossá tettük, hogy nem támogatunk semmilyen, a magyar lakosságot sújtó büntetőintézkedést" - közölték a magyar EP-képviselők.
Elszállították az Országháznál, a mélygarázs építése közben szerda délután talált világháborús bombát - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje.
Háromszáz plakáton keresztül idézi fel az 1949 és 1989 közötti korszak propagandáját az OSA Archívum Centrális Galériájában csütörtöktől látható kiállítás.
Az Európai Bizottság iktatta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és partnerei polgári kezdeményezését - tájékoztatta szerdán az MTI-t Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
Az egészségügyi béremelés előrelépést jelent, viszont az LMP sajnálattal látja, hogy az alapellátás megint kimaradt a bérfejlesztésből - közölte Szél Bernadett.
A Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára szerint súlyosan elfogult a szerdán elfogadott jelentés szövege, de ez várható is volt, hiszen politikai kampány folyik az unióban, mert kevesebb mint egy év múlva európai parlamenti választások lesznek.
A magyar kormány bízik a török demokrácia erejében, és támogatja az ankarai vezetést a belpolitikai fejleményeket illetően - mondta el az MTI-nek telefonon a Törökországban tárgyaló Németh Zsolt parlamenti államtitkár.
A tranzakciós illeték megemelésével a pénzköltést, a kamatjövedelem terheinek növelésével pedig a megtakarításokat is az eddiginél nagyobb adó sújtja majd - értékelte a kormány tervezett intézkedéseit az MSZP.
A lassú apadással a vadállomány is egyre inkább visszatér korábbi élőhelyére, a Gemenc Zrt. munkatársai pedig megkezdhetik a károk felmérését és a helyreállítást.
Egy mázsás, második világháborús rombolóbomba került elő a Kossuth téri mélygarázs építésekor, a tűzszerészek a környéket, így a Parlament északi szárnyát és a Néprajzi Múzeumot is lezárják és kiürítik.
Az árvíz miatt mintegy 2200 fogyasztónál kellett kikapcsolni az áramot az Elmű szolgáltatási területén, ebből eddig csaknem 1600 háztartást kapcsoltak vissza a hálózatba - mondta Hans-Günter Hogg, az Elmű-Émász igazgatósági tagja Budapesten, az energiainfo.hu szakportál sajtóbeszélgetésén.
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Jövő hét hétfőig jelenthetik be a júniusi dunai árvíz során kárt szenvedett gazdálkodók a mezőgazdasági károkat - hívja fel az érintettek figyelmét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Az első negyedév erős teljesítménye alapján az idei év egészében is növekedés várható a magyar gazdaságban annak ellenére, hogy az árvíz valamelyest visszavetheti a mezőgazdasági termelést - jósolták jelentősen feljavított szerdai előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Meir Dagan, a Moszad izraeli hírszerző ügynökség volt vezetője szerdán sürgette, hogy Izrael mielőbb tárgyaljon a palesztinokkal a békefolyamat folytatásáról.
A párt szerint a rendőrség törvénysértő módon szüntette meg a május 1-jei, pécsi munkáspárti felvonulás résztvevőinek vörös csillag viselése miatt indított nyomozást, ezért Németh Zsolt, a párt országgyűlési képviselője a napokban panasszal fordult az ügyészséghez.
Pár napja tart csak a hőség, de már történtek súlyos vízi balesetek. Vízbe menni csak fokozatosan, evés és alkoholfogyasztás után pedig nem ajánlott fürdőzni!
Itt a vakáció, amikor a gyerekek napjaik nagy részét a szabadban töltik. A 2013-as év internetes kereskedője, a JátékNet.hu webáruház ezért megkérdezte a szülőket: számukra mely jellemzők a legfontosabbak a szabadtéri játékok vásárlásánál.