Tíznapi tárgyalás után a mali kormány megállapodást kötött az ország északi részén erős tuareg lázadókkal arról, hogy lehetővé teszik a július 28-ra kiírt elnökválasztás zökkenőmentes lebonyolítását.
Gáspár Győző családjában kitört az esküvőláz. Így az egykori showman a nyár összes hétvégéjét lagziban tölti. Győzi örömmel megy, ugyanis kedvére való a romaluxus.
Már első nap megbánta a szökését, három nap alatt négy kilót fogyott, éjszakai buszon aludt Vidák Kálmánka, az a 13 éves tárnoki fiú, aki megszökött otthonról. Kálmánka már otthon, a Borstól kapott pólóban, baseballsapkában nyilatkozott.
Egyszer, amikor még szövetségi kapitány volt, beszélgettem Puskás Ferenccel. Azzal zaklattam: nem tart-e attól, hogy a mai gyerekek majd nem mind minden idők legzseniálisabb ballábasaként emlékeznek rá, hanem úgy: Ja, az a pocakos bácsi, akinek vezetésével még Izlandtól is kikaptunk?
Az Amerikai Magyar Szövetség feljegyzésben szólította fel ismételten a szervezetet, hogy június 27-ig "nyilvánosan és bizalmasan is vesse fel" a romániai egyházi és közösségi javak, beleértve a levéltárak igazságos és azonnali visszaszolgáltatásának kérdését.
Neil Jones, a Liverpool Echo szakírója szerint inkább afféle árfelhajtó tényező a Dzsudzsák Balázs átigazolásról szóló hír. Ellenben a Sports Direct News állítja, küszöbön áll a szélsô szerzôdtetése.
A Mérleg pénzügyi problémáira megoldás kínálkozik, a Nyilas fegyverszünetet köthet szerelmével, a Vízöntő komoly eredményeket érhet el karrierje területén.
A szociális ügyekért felelős államtitkár elmondta: ma beterjesztenek a kormány elé egy olyan javaslatot, mely szerint az adományvonalon a hónap végéig lehetne gyűjteni még az árvízkárosultaknak.
Havonta nagyjából 700 forint mínuszt hoznak egy átlagos családnak az elmúlt két évben bevezetett adók. A kormány hiába vezette be a rezsicsökkentést, ezzel csak látszólag jártak jól az emberek.
Egy hónapon belül két gyermeke születik a világ egyik leghíresebb fehérneműmodelljének. A Londonban élő amerikai Caprice Bourret számos vetélés után hamarosan kezében tarthatja fiait.
A korai kelés, a kialvatlanság, a rendszertelen élet mindenkit megvisel. Harsányi Levente tizenhárom évet rádiózott úgy, hogy ő ébresztette a korán kelőket: de ennek végre vége.
Gyakorlatilag bármelyik piaci árus megirigyelhetné Szijjártó Péter üzleti képességeit. A külügyi és külgazdasági államtitkár nem is egy sikeres bizniszt kötött világszerte. Összegyűjtöttük, hogy milyen termékeket árult eddigi útjain Szijjártó.
Derűlátóbbak Ázsia vezető cégei üzleti kilátásaikat tekintve a most záródó negyedévben, mint három hónappal korábban, különösen a kiskereskedelmi és a hajógyártó ágazatban tapasztalható jelentős hangulatjavulás.
Lassan érdemes lesz nagy pénzben fogadni az ázsiai pólósok győzelmére a magyarok ellen. A nemzetközi szövetség a keleti országokat akarja helyzetbe hozni a sportág jövője érdekében.
Úgy érzik, papír nélkül is elég szoros a kötelék köztük. Most úgy állnak, hogy akár az is előfordulhat előbb lesz a fiuknak testvére, mint ők összeházasodnak.
Ez a hét is jól indult: a Mindig Bors játék első napján öt olvasónk lett gazdagabb, készpénzzel, játékkal, utalvánnyal. Olvasson, játsszon, nyerjen Ön is!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,68 pontos emelkedéssel, 19 244,58 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,28 százalékkal erősödött.