Budapest - Kisfiával karatézik Hajdú Péter (38). A Frizbi műsorvezetőjéről köztudott, hogy már gyerekkora óta a sport szerelmese, és most kisfiával, Dávidkával (3) is szeretné megszerettetni a karatét.
Washington - Bujkál, konspirál és az életéért retteg Edward Snowden (29), aki alig egy hete a médiának tálalt ki az amerikai kormányhivatal titkos adatgyűjtéseiről.
Budapest — A kép csalóka: nem táncba akarta vinni Tarlós István fideszes főpolgármestert Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője.
Az árhullám csak lassan vonul le, de mostanra a város túl van a nehezén. Sem az épületekben, sem az egyéb értékekben nem okozott jelentős kárt az áradás.
A 2012/2013-as évadban a 233 saját előadás mellett a befogadó színházi és a vendégjátékokat is beleszámolva 264 előadást tartottak a Csiky Gergely Színházban.
Az Európa Tanács égisze alatt működő szakértői testület az alaptörvény negyedik módosításáról készített jelentéstervezetét május végén küldte el a magyar kormánynak.
Budapest - Lola (24) megtalálta önmagát. Az énekesnő amióta levágatta a haját, sokkal magabiztosabb, mint korábban, és ezt tükrözi a most elkészült ruhakollekciója is, amit ő tervezett.
Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen.
Papp Gergő (40) új műsorral rukkol elő. A Super TV2 képernyőjén a nyár végétől a csípős humorú riporter úgy mutatja be a sztárokat, hogy egész nap velük van, követi minden lépésüket, sőt náluk is tölti az éjszakát.
A Kossuth-díjas magyar író, szociológus kapja 2014-ben a zsidó-keresztény párbeszéd ösztönzésén fáradozó német egyesületek munkáját összefogó Német Koordinációs Tanács Buber-Rosenzweig-érem elnevezésű kitüntetését.
BUDAPEST - Meglehetősen merész fotóval hergeli a férfiakat Palvin Barbara (19). A legismertebb magyar szupermodellről a napokban egy olyan fotót töltött fel az Instagramra a lány legjobb barátnője, Stella Maxwell (19), amelyen egy óriási, sötét színű férfi nemi szervre hasonlító szobrot nyalogatnak, buja ábrázattal.
Harminchat önkormányzat igényelt támogatást, hogy június 17. és augusztus 30. között napi egyszeri meleg ételt tudjon biztosítani a hátrányos helyzetű gyermekeknek.
A magyar kormány szerint a Velencei Bizottság több ponton már eleve negatív módon értelmezi a negyedik alkotmánymódosítás előírásait, különösen a "hajléktalanság kriminalizálását", a felsőoktatási hallgatók pénzügyi támogatását, illetve az egyházak elismerését illetően.
Barcelona - Adócsaló Lionel Messi (26)? A Barcelona argentin labdarúgóját és édesapját azzal vádolják, hogy több mint 4 millió eurót (1,2 milliárd forint) elmulasztottak befizetni a spanyol államkasszába.
Nyilvános "terpeszkedésre" várják szerdától a látogatókat a szegedi Fekete ház Örkény-kiállításán, amelyen az egyik kultikussá vált egyperces novella alapján állítják fejtetőre a világot.
A General Electric pénzügyi igazgatója, Keith Sherin veszi át az ipari nagyvállalat banki üzletágának, a magyarországi Budapest Bank tulajdonosának, a GE Capital vezetését július elsejétől - jelentette be Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója szerdán.
Az ország védelmi minisztere az elmúlt egy hónapban grúz katonákat ért támadokkal indokolta a döntést, ugyanakkor közölte: a kontingens létszámát nem csökkentik.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint csak akkor várhatók hitelt érdemlő válaszok a botrány esetleges európai vonazkozásairól, ha az Európai Bizottság fordul az amerikai szervekhez.
Budapest - A Barátok közt Andreája, Deutsch Anita (38) hosszú évek óta szerelmese a spinningnek, az élet pedig úgy alakította, hogy most már nem csupán látogatóként, hanem oktatóként is eljár az edzőte-rembe.
Bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanújával vád alá helyezték szerdán Christine Lagarde-nak, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatójának egykori kabinetfőnökét a francia államot megkárosító kártérítési ügyben.
Az egyesült államokbeli titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója a South China Morning Post című lapnak adott exkluzív interjút egy titkos hongkongi helyszínen.
Az Ab szerdán közölte, hogy megsemmisítette a bíróságokra vonatkozó törvények azon rendelkezéseit, amelyek sarkalatossá minősítettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket.
Los Angeles - Literszám álltak a veszélyes gyógyszerek és infúziók Michael Jackson (†50) hálószobájában – derül ki azokról a fotókról, amelyeket a sztár 2009-es halála után készítettek a helyszínelők.
Róma - Létezik „meleglobbi" a Vatikánban, amely a Szentszék vezetésének legfelsőbb köreit is behálózza – jelentette ki állítólag Ferenc pápa egy beszélgetésen. A homoszexuális papokból álló hálózat létezéséről eddig csak szóbeszédeket lehetett hallani, ha a pápa valóban tett ilyen kijelentést, akkor először ismerte el egyházfő, hogy működik az érdekszövetség.
Ismét pályázni lehet az Esterházy Művészeti Díjra a 40 év alatti magyar kortárs festőművészeknek a www.esterhazy-muveszeti-dij.hu internetes oldalon, a határidő szeptember 30.
Mumbai - Letartóztatták az öngyilkosságot elkövető bollywoodi sztár, Jiah Khan barátját, mert felmerült a gyanú, hogy köze lehet a színésznő halálához.
Blogján kért véleményt szerdán az 5 Csillag Mozgalom (M5S) tagjaitól a civil formáció vezetője, Beppe Grillo, mivel az M5S egyik szenátora Grillónak tulajdonította a mozgalomnak a hét végi helyhatósági választásokon elszenvedett kudarcát.
Amíg Belgrád és Pristina között egyezség van arról, hogy Koszovó részt vehet állami jelképek nélkül nemzetközi találkozókon, Románia nem fog tiltakozni ez ellen - jelentette ki Traian Basescu, mielőtt elutazott volna a közép-európai államfők pozsonyi találkozójára.
Dunaszekcső - „A Dunát kaptam ajándékba" – ezzel fogadta a Blikk riportereit Zakupszki László (61), aki pont aznap ünnepelte születésnapját, amikor Dunaszekcsőnél tetőzött a víz.
Kína hosszú ideje a világ legjelentősebb ritkaföldfém-exportőre. Pár évvel ezelőtti erőfitogtatása hatására a nyugati világ más forrás után kutat, de ez korántsem egyszerű feladat.
A Magyar Közlöny szerdai számában megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete az útdíjszedő által az útdíjszolgáltatóknak, valamint az egyetemes útdíjszolgáltató által a bevallási közreműködők és a viszonteladók részére fizetendő átalány-költségtérítés számításáról és mértékéről. A rendelet 2013. július 1-jén lép hatályba.
Harmincról kilencven napra módosulhat a soron kívüli alkotmánybírósági felülvizsgálat határideje, az Európai Bizottság jelzésére pedig kikerülhet a bírósági döntések miatti adókivetés, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége.
Véget ért a felújítás, "visszafoglalta" a kőszegi Jurisics-várat a várszínház, amely első idei nyári szabadtéri előadását szombaton tartja a várudvaron.