2013. június 11. kedd

jún. 11
12:12
Cápaketrec nélkül úszná át a Floridai-szorost (Metropol)
Ha megteszi a 161 kilométeres távot, akkor ő lenne az első ember, aki sikerrel teljesíti ezt a kihívást.
jún. 11
12:12
Az exobolygó-vadászok megfejtették a távoli világok titkát (hirado.hu)
Nagyon sokáig az exobolygókról beszerezhető legtöbb információ mindössze annyi volt, hogy léteznek, és más, távoli csillagok körül keringenek. Egy új feltérképezési módszernek köszönhetően most már azt is megtudhatjuk, hogy néz ki a tőlünk fényévekre lévő égitestek felszíne.
jún. 11
12:14
Kövér László: Magyarország megújításának idejét éljük (hirado.hu)
Magyarország megújításának idejét éljük, és ebben a munkában fontos szerepet kap az igazságszolgáltatás, ezen belül is az ügyészség - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az ügyészség napja alkalmából Budapesten kedden.
jún. 11
12:16
Megpróbált elmenekülni a koszovói embercsempész (hirado.hu)
Megpróbált elmenekülni az őt ellenőrző zalai rendőrök elől egy koszovói férfi, aki három embert akart Németországba csempészni - közölte a rendőrség honlapján kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
jún. 11
12:18
Londoni elemzők: csak a globális környezet a kamatcsökkentés korlátja (hirado.hu)
A jelenlegi magyarországi dezinflációs folyamat közepette a globális kockázati környezet az MNB kamatcsökkentési ciklusának fő korlátja - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a vártnál alacsonyabb májusi inflációs adatok keddi ismertetése után.
jún. 11
12:20
Kelemen: a Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani (hirado.hu)
A Székelyföldet Ceausescu sem merte beolvasztani a környező román megyékbe - mutatott rá Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a Radio France Internationale román adásában.
jún. 11
12:30
Magyar és szlovák bábszínházak a veszprémi Kabóciádé Családi Fesztiválon (hirado.hu)
Magyar bábszínházak mellett szlovákiai társulatok is bemutatkoznak a veszprémi Kabóca Bábszínház által szervezett Kabóciádé Családi Fesztiválon a hétvégén a Veszprém-völgyben, a Kolostorok és Kertek rendezvénytéren.
jún. 11
12:32
Vietnam: bizalmi szavazást tartottak a parlamentben a legfőbb vezetőkről (hirado.hu)
Vietnam legfőbb vezetői "túlélték" a délkelet-ázsiai ország történetének első bizalmi szavazását, amely a kezdeményezők elképzelései szerint bizonyos pluralizmust lett volna hivatott meghonosítani az egypártrendszerű kommunista államban.
jún. 11
12:34
Tíz év után a tehetségkutatóban tér vissza a világsztár (hirado.hu)
Több mint tíz év után először vállalt nyilvános televíziós fellépést.
jún. 11
12:36
A meteorológusok már tudják: ekkor tér vissza a hőség (hirado.hu)
A hét közepétől fordulat várható.
jún. 11
12:48
Kiépült az ideiglenes védmű Bátán (hirado.hu)
A védelmi vonal legalább 30 centiméterrel magasabb a várható legnagyobb vízszintnél.
jún. 11
12:50
Szívesen lenne az autonóm Székelyföld kormányzója Antal Árpád (hirado.hu)
Szívesen lenne az autonóm Székelyföld régió kormányzója Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere - ezt a városvezető az Agerpres román hírügynökség által kedden közölt terjedelmes interjúban jelentette ki.
jún. 11
12:52
Tízezer szír menekült befogadásáról tárgyal az ENSZ Németországgal (hirado.hu)
Az ENSZ számításai szerint már 1,6 millió menekült hagyta el a belháborútól sújtott Szíriát, és számuk év végére megközelítheti a 3,5 milliót.
jún. 11
12:54
Az internet hajtja a kínai média töretlen növekedését (hirado.hu)
Töretlen növekedést mutat és a becslések szerint öt év múlva a 200 milliárd dollárt is meghaladhatja a kínai médiapiac - a legnagyobb szerepet az internetes ágazat játssza majd.
jún. 11
12:56
Cséfalvay: Magyarország is építi innovációs ökoszisztémáját (hirado.hu)
Az alkalmazott kutatások visszafogottsága jellemzi az uniót is, ezért a 2020-ig tartó következő költségvetési ciklusban 72 milliárd euró támogatás jut erre.
jún. 11
12:58
Hazatérhetnek a győrújfaluiak (hirado.hu)
A kitelepítés hozzávetőleg kétezer embert érintett a településen.
jún. 11
13:00
Boeing: 35 ezer új repülőre lesz szükség a következő két évtizedben (hirado.hu)
Az amerikai Boeing repülőgépgyár becslése szerint a világ légitársaságainak 35 ezer 280 új gépre lesz igényük, ez közel 4 százalékkal több, mint a konszern korábbi becslése.
jún. 11
13:06
Müncheni filmfesztivál, idén az erős nők jegyében (hirado.hu)
Az erős nőkről - kamerák előtt és mögött egyaránt - szól az idei müncheni filmfesztivál, amelyen életműdíjjal tüntetik ki Michael Caine brit színészt.
jún. 11
13:08
A szúnyogirtásért ezentúl a katasztrófavédelem felel (hirado.hu)
A szúnyogirtás eddig döntő részben a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozott.
jún. 11
13:21
Fenekével tört diót Gerard Butler - videó (Blikk)
Gerard Butler (43) skót származású amerikai színész egy élő német tévéműsor vendége volt szombaton.
jún. 11
13:24
Kövér László: Magyarország megújításának idejét éljük (hirado.hu)
A házelnök üdvözölte a vádhatóság évek óta 96 százalékot meghaladó váderedményességét.
jún. 11
13:26
Négymillió forint értékű csempészcigaretta egy kispaládi portán (hirado.hu)
4800 doboz ukrán zárjegyes cigarettát találtak a hatóságok.
jún. 11
13:28
Törökországi tüntetések - Erdogan a sajtót hibáztatja (hirado.hu)
A török miniszterelnök szerint a kormányellenes tüntetésekkel egyesek be akarják sározni Törökországot és szándékosan kárt akarnak okozni a török gazdaságnak.
jún. 11
13:30
Fidesz: az MNB és a PSZÁF összevonása a pénzügyi stabilitást erősíti (hirado.hu)
A pénzügy rendszer stabilitását erősíti a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása a Fidesz szerint.
jún. 11
13:32
Zavartalan az ivóvízellátás a DRV szolgáltatási területén (hirado.hu)
A bári végátemelőnél leállították a szennyvízátemelőt
jún. 11
13:39
Öt literrel beéri az új Toledo (Blikk)
Kipróbáltuk a Škoda Rapid sportszakkörös ikertesóját, a Toledót, csak most dízelmotorral. Nem titok: az új Seat a Škoda spanyol tükörképe. Gyakorlatilag ugyanarról az autóról beszélünk
jún. 11
13:41
Az apja ölelésétől kapott rákot! (Blikk)
Egy koszos overall ölte meg azt a brit családanyát, aki gyermekként mindig megölelte az apját, amikor az hazajött a munkából – a ruháján lévő mérgező anyagok beépültek a kislány szervezetébe, és idővel rákot okoztak nála.
jún. 11
13:42
KEK: határon átívelő turisztikai fejlesztések (hirado.hu)
A Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) tagországai a határon átívelő tematikus együttműködésekben látják a turizmus közös fejlesztésének egyik fontos lehetőségét.
jún. 11
13:44
A német iparszövetség továbbra is 0,8%-os növekedést vár idén (hirado.hu)
A német gazdasági konjunktúra gyenge volt az év elején, de van remény, hogy az év második felében már jobban teljesítsen a gazdaság - mondta Ulrich Grillo, a német iparszövetség elnöke a szervezet éves ülésén.
jún. 11
13:46
Visegrád: sikerült megóvni a várost (hirado.hu)
A Dunabogdány felé vezető útszakaszról levonult az ár, már csak annak megtisztítása van hátra.
jún. 11
13:48
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden (hirado.hu)
Dankó Pistára, a talán leghíresebb nótaköltőre emlékeznek születésének 155. évfordulóján szombaton Szegeden. Az esten a muzsikus 2012-ben restaurált legendás hegedűjét is megszólaltatják.
jún. 11
13:50
A volt IMF-vezérrel szembeni vádak egy részének ejtését kéri a francia ügyészség (hirado.hu)
A vádak ejtését kéri az észak-franciaországi Lille főügyésze Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutalap volt vezérigazgatójával szemben egy prostitúciós hálózat ügyében indított eljárásban - közölte kedden a vádhatóság.
jún. 11
13:52
Árvízi károk: épp üres a Magyarország által megcélzott brüsszeli kassza (hirado.hu)
Az EU segítségét szorgalmazzák az Európai Parlament magyar képviselői az árvízi károk enyhítésére. A brüsszeli szolidaritási alapban azonban most nincs elég pénz.
jún. 11
13:54
Több mint kétezer hektár került víz alá a Közép-Tisza vidékén (hirado.hu)
Kisebb áradások alakultak ki a Zagyván és a Hármas-Körösön.
jún. 11
14:00
Lemondták a két Korea között szerdára tervezett magas szintű tárgyalásokat (hirado.hu)
2007 óta ez lett volna az első kormányszintű tárgyalás a két ország között.
jún. 11
14:02
A máltai szeretetszolgálat várja az élelmiszer-felajánlásokat (hirado.hu)
A védekezésben részt vevőket a szeretetszolgálat folyamatosan enni- és innivalóval látja el.
jún. 11
14:04
Együtt-PM: a kormány pártpolitikai propagandát folytat árvíz idején (hirado.hu)
Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke szerint miközben a kormányoldal azzal vádolja politikai ellenfeleit, hogy árvíz idején sem szüneteltetik az ellenzéki kritikát, valójában a kormány folytat "aljas pártpolitikai propagandát" közpénzből.
jún. 11
14:06
Ugyanannyi munka, kevesebb bér: javítanának a nők helyzetén (hirado.hu)
Az Európai Unióban a nők átlagosan 39 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak - derül ki egy hétfőn Brüsszelben ismertetett tanulmányból.
jún. 11
14:08
Pesti Imre: Nem csökkenhet a figyelem (hirado.hu)
Az árvízi jelenségeket folyamatosan kezelik - mondta a kormánymegbízott.
jún. 11
14:18
Újabb forgalmi változások Budapesten (hirado.hu)
Dél óta ismét behajthatnak a budapestiek a XI. kerületben a Hamzsabégi útra.
jún. 11
14:20
Elstartolt Kínából a Sencsou-10 űrhajó (hirado.hu)
Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10, s ezzel Kína ötödik olyan űrhajóját küldte a világűrbe, amelyen emberek tartózkodnak.
jún. 11
14:22
Amerikai apának adott igazat a strasbourgi bíróság Magyarországgal szemben (hirado.hu)
A testület elsősorban azt a döntést kifogásolta, hogy amíg a fiú 16 éves nem lesz, az Egyesült Államokban élő apa csak Magyarországon töltheti vele az egyhónapos nyári láthatást.
jún. 11
14:24
Wagner 200 - Sztárénekes Amfortas szerepében a Parsifalban (hirado.hu)
A keresett észt bariton, Lauri Vasar debütál Amfortas szerepében Wagner utolsó operájában, a Parsifalban, amelyet két estén, június 14-én és 22-én mutatnak be ismét a Művészetek Palotájában.
jún. 11
14:26
EU-bizottság: Görögország fusson neki ismét a DEPA privatizációjának (hirado.hu)
Az EB sürgeti Görögországot, hogy a lehető leghamarabb tegyen újabb kísérletet a gázszolgáltató privatizációjára.
jún. 11
14:28
Óriási embernek óriási bot kell - óriási cirkusz a reptéren (hirado.hu)
A denveri repülőtéren komoly felfordulást okozott a színész sétabotja.
jún. 11
14:36
Baleset miatt lezárták az utat Békéscsaba és Békés között (hirado.hu)
Egy motorkerékpáros a békéscsabai szennyvíztelep környékén kedden dél körül elvesztette uralmát járműve felett és elesett.
jún. 11
14:38
Bárki hozzáférhet vény nélkül az "esemény utáni" tablettához az Egyesült Államokban (hirado.hu)
Az amerikai kormány korábban igyekezett korlátozni a tablettához való hozzáférés lehetőségét.
jún. 11
14:40
Árvíz: nincs veszélyben kórház a Duna déli szakaszán (hirado.hu)
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet szerint a betegellátás folyamatos, felkészültek az evakuált rászorulók fogadására.
jún. 11
14:42
Árnyalatnyit erősödött a forint (hirado.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök délelőtt, majd némileg erősödött reggelhez képest.
jún. 11
14:44
Az oroszok többsége nem akarja, hogy Putyin népfrontja párttá szerveződjön (hirado.hu)
Az oroszok többsége nem akarja, hogy Vlagyimir Putyin népfrontja párttá szerveződjön - közölte kedden a Kommerszant című orosz napilap a szervezet kongresszusára időzített közvélemény-kutatás eredményét.

Keresés