Hihetetlen szerencsével katapultált becsapódó repülőgépéből egy 76 éves brit férfi. A gép egy angol házaspár kertjében landolt, és csodával határos módon senki nem sérült meg.
Általános halfogási tilalmat rendelt el a Duna Pest megyei szakaszán és a hozzá tartozó árterületen csütörtökön este 18 órától visszavonásig a Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága.
Amerikai hírszerző szervek széleskörű "adatbányászatot" végeztek kilenc, a legnagyobb internetes szolgáltatók közé tartozó cégnél, aminek eredményeképpen magán e-mailek, chatek, fotók és egyéb kommunikációs anyagok kerültek a birtokukba.
Egy ausztrál borjú feje beleragadt egy vécécsészébe. Az elsőre viccesnek tűnő történet valójában az emberi hanyagságről szól, ami miatt egy állat hosszú órákat szenvedett.
A Fornetti a jó példa a magyar élelmiszerexportra, mert a cég termékei több mint 20 országba jutnak el – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Kikerül az alaptörvényből az passzus, amely szerint ha az államnak váratlan fizetési kötelezettsége támad az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság vagy más nemzetközi bíróság döntése miatt, adót vethet ki ennek finanszírozására.
Vaján gyilkosság ügyében nyomoznak a szabolcsi rendőrök: egy férfit és egy nőt megvertek, majd a házukban magukra hagyták őket. A férfi életét vesztette a bántalmazásban.
Sokan gondolják úgy, hogy a közös étkezés fontosabb, mint maga az étel. A Coca-Cola megrendelésére készült Ipsos felmérés is ezt a vélekedést erősíti meg, mégis leginkább csak a hétvégi ebédeken és a hétköznapi vacsorákon eszik együtt a család.
A vízgépész és a vezető uszodamester a foglalkoztatási szabályaikat megszegték, és ez összefüggésben áll a 9 éves kisfiú halálával, akit beszívott a hullámkeltésre szolgáló szivattyú.
Megfejtették Serena Williams sikerének titkát. Az amerikai teniszezőnő győzelmi sorozatának a hátterében az edzője áll, aki jóval több, mint a felkészítését irányító szakember.
Az árvízi védekezésben részt vevők és a védekezés irányítói megdöbbenéssel párosuló felháborodással fogadják, hogy megfeszített erőfeszítéseiket minden rémhírek kérdőjelezik meg.
Európa 23 múzeuma, köztük a budapesti Iparművészeti Múzeum vesz részt abban az európai programban, amelyen keretében digitalizálják gyűjteményüket, köztük a szecessziós anyagot. A figyelem felkeltésére szombaton szecessziós világnapot rendeznek.
Győr – Otthon érzi magát Vanczák Vilmos (29) az ETO Parkban. A svájci Sion légiósa, amikor a győri stadionban lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott színeiben, betalál az aktuális vetélytárs kapujába.
Oslo - Úgy tűnik, sikeresen megvívja a harcát, és legyőzi a leukémiát Karl Erik Böhn (48)! A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitáya csontvelő-átültetésre szorul, ám most már tünetmentes.
A gáttól nyolc-tíz méterrel hátrébb újabb védvonalat építenek ki Nagymaroson a közelben lévő házakban lakók biztonsága érdekében - közölte a város polgármestere.
A Michael Jackson halála után kirobbant pereskedés miatt akart véget vetni életének a poplegenda lánya. Paris elbúcsúzott barátaitól, majd húsvágó bárddal vágta fel az ereit.