Aki a Dunakanyarba indul, mindenképpen érdeklődjön telefonon vagy a megszokott internetes elérhetőségeken, mert a folyó gyors áradása miatt szinte óráról órára bővül a teljesen vagy fél pályán lezárt utak száma - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
Sárcsuszamlás miatt csütörtökön kora este lezárták a 3-as főút fél pályáját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszurdok és Hidasnémeti között - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-t.
Fájdalmas arckifejezésre vagy éppen vigyorgásra is képesek a méhben fejlődő babák. A tudósok szerint a grimaszok a magzat agyi fejlettségére utalhatnak, s nem a tényleges testi érzetektől függenek.
Ismét lezárták a 2-es főút Dunakesziről a főváros felé vezető oldalát az Auchan körforgalomnál az árvízi védekezés miatt - közölte a Dunakeszi Járási Hivatal vezetője, a helyi védelmi bizottság elnöke.
A 84. Ünnepi Könyvhét nyitónapján adták át a Szép Magyar Könyv 2012 verseny elismeréseit és az IBBY Év Gyermekkönyve 2012 díjait a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Az immár hatodik alkalommal átadott díj a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerését, valamint az 2007-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt népszerű művész hagyatékának ápolását szolgálja.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Tom Sharpe angol regényíró, akit a magyar olvasóközönség többek között a Wilt-sorozat és a Kisvárosi gyilkosságok című könyv szerzőjeként ismerhet.
Agyonverte társát egy szegedi hajléktalan. A holttestre még május 18-án találtak rá a Tisza árterében, a rendőrség mostanra elfogta az elkövetőt is. B. Károlyt előzetes letartóztatásba helyezték.
A legmerészebb őrültségre is vállalkozott a szőke modell az extrém sportolók kedvéért, akik egy energia ital által szervezett megmozduláson szórakoztatták az utca emberét.
Öt család lakik életvitelszerűen Kalocsa Duna-parti üdülőterületén, nekik a napokban a folyó áradása miatt átmenetileg el kell hagyniuk otthonukat - közölte helyszíni sajtótájékoztatóját követően a város polgármestere.
Az árvíz miatt díjmentesen használhatják az M1 autópálya zsámbéki és komáromi csomópont közötti szakaszát a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók 2013. június 6-án 19 órától - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoport indult Fejér megyéből Pest megye árvízzel veszélyeztetett területeire, a 71 tűzoltó Szentendrén segíti a védekezést - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Senki sem szórakozhat Naomi Campbellel! Miután nyilvánosságra kerültek volt élettársa, az orosz milliárdos Vlagyimir Doronyin és Zi Lin modell közös fotói, a kínai lányt kirúgták az ügynökségétől.
Kislányai szeme láttára gázolt halálra egy 32 éves asszonyt egy skizofrén adóellenőr. Az ámokfutó többeket próbált meggyilkolni, mint kiderült: a férfi kizárólag boldog családokra vadászott.
A Buckingham-palota - az első számú londoni királyi rezidencia - hivatalos bejelentése szerint Fülöp kórházi kezeléséről hasüregi vizsgálatok után született döntés, és a kezelés két hétig is eltarthat.
Pár órával hátráltatja a munkálatokat, hogy a település határában megcsúszott a Mosoni-Duna gátja egy szakaszon - közölte csütörtökön este a töltés mellett a védekezést irányító polgármester.
A Sopronbánfalvi Kolostor Elvonulási Központ és a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed megújítása elnyerte a párizsi székhelyű Nemzetközi Ingatlanszövetség, a FIABCI Prix d'Excellence nívódíját a szervezet idei, 64. világkongresszusán Tajvanon.
Nagybajcsnál a Duna vízszintje csütörtökön késő este már csak 7 centiméterrel maradt el eddigi legmagasabb, 2002-ben mért szintjétől: az Országos Vízügyi Főigazgatóság este tizenegy órakor 868 centiméteres vízállást jelentett.
A vidékfejlesztési miniszter azt is elmondta: ahol védekezési munkák folynak és károk kelekeznek a termelőknél, azt az árvízi védekezés költségéből fogják megtéríteni.
A Győr-Moson-Sopron megyei településnél holnap reggelre várják a tetőzést. Budapesten a szakemberek továbbra is hétfő reggelre várják a legmagasabb vízállást.