Sűrűbb kapcsolattartásban és munkacsoportokban folytatandó, részletes tárgyalásokban állapodott meg a tengeri területeket érintő ügyekben Kína és Vietnam elnöke Pekingben.
Pénteken botrányba fulladt a parlamenti ülés, miután a Jobbik frakciója hangos hazaárulózás közepette elfoglalta az elnöki pulpitust, hogy így tiltakozzon a földtörvény megszavazása ellen.
Nap mint nap hallhatjuk, hogy mennyire fontos a megfelelő folyadékfogyasztás, de a kánikulában még nagyobb a jelentősége. A nyári melegben különösen a kicsik a kiszáradás miatt fokozott veszélynek vannak kitéve, és még akkor is fontos adni inni nekik, amikor nem érzik, hogy szomjasak.
Török Ádám zenekara a hétvégén ünnepli negyedszázados fennállásának évfordulóját. Azonban országszerte más igazi nyári programok is lesznek a hétvégén.
Rövid időre kiállítják egy bécsi múzeumban azt az inget, amelyet Ferenc Ferdinánd trónörökös az életét kioltó 1914-es szarajevói merénylet idején viselt.
A belgrádi törvényhozás rendkívüli ülésén elkezdődött a vita a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozat elfogadásáról.
A Nézőpont Intézet Gazdaságkutató Műhelye szerint meglehetősen nehéz számszerűsíteni a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének gazdaság következményeit, hiszen közvetlen és közvetett hatásai is lehetnek.
A politikai kinevezéseknek az érdemeken kell alapulniuk, a kinevezetteknek pedig feddhetetlennek kell lenniük - jelentette ki José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, miután találkozott Plamen Oresarszki bolgár miniszterelnökkel.
A Magyar Írószövetség, a Nemzeti Örökség Intézete, valamint a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a költő születésének 100. évfordulója alkalmából a Farkasréti temetőben emlékeztek.
Az egykori olasz kormányfőt már első és másodfokon is elítélte a bíróság adócsalásért. Berlusconi azonban nem adja fel, ügye harmadfokon ősszel folytatódik.
Jónak lenni jó - árvízvédelem 2013 címmel segítő, szolgáltató és szórakoztató tartalmú jótékonysági műsorral jelentkezik a közmédia június 23-án, vasárnap - közölte az MTVA.
Több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási program keretében a következő tanévben - mondta el az idei pályázati eredményeket ismertetve a nemzetpolitikai helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.
Németország továbbra is kész fogadni Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnököt gyógykezelésre - közölte Guido Westerwelle német külügyminiszter pénteken Kijevben, miután találkozott Viktor Janukovics ukrán elnökkel.
Az életéről szóló filmben Serena Williams kijelentette, csak fekete férfival hajlandó járni, ennek ellenére élete mostani párja edzője, a francia Patrick Mouratoglou, aki történetesen fehér.
A második világháború után Németországból a Szovjetunióba került műkincsek körüli vita miatt az utolsó pillanatban törölték a német kancellár és az orosz elnök egyik közös programját, egy kiállítás megnyitóját Szentpéterváron.
Minden eddiginél több programmal és több helyszínen várja a múzeumok éjszakáján a vendégeket Gödöllő, ahol ingyenesen igénybe vehető "alkalmi" buszjáratot is közlekedtetnek szombat délutántól hajnalig.
Székelyföldi portrékból és életképekből álló óriásfotó-kiállítás nyílt a román képviselőházban, a tavaszi ülésszak végéig, június 27-éig marad a parlament előcsarnokában
Mainz - Csapatot válthat nyáron a labdarúgó-válogatott csatára, Szalai Ádám (25). A kicker című német sportlap, és a regionális Ruhr Nachrichten állítja, a Mainz támadója a Bajnokok Ligája-selejtezőjében induló Schalke játékosa lesz.
Az év második felében visszafogottabb lesz a jegybanki beavatkozás a piaci működésben – erre tett egyértelmű utalást az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője. A kijelentés azért fontos, mert a 2008 szeptemberében kezdődött válság reálgazdasági szempontból még nem ért véget – jelentette ki a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Rácz Margit közgazdász.
Ha nem valami elvetemült, csak a sajtónak tálalt tréfáról van szó, akkor jól kiszúrt a gyerekével Kim Kardashian és Kanye West. Igaz, a celebeknél egy ideje már erős a verseny hülyenév-adásból.
Hideki Tokushige szobrász kisállatboltokban szerzi be a fagyasztott patkányokat és egereket, de nem hüllőknek szánja őket eledelül, hanem virágokat készít a csontjaikból.
Elsősorban energiaügyekről és a karabahi konfliktusról tárgyalt Ilham Aliyev azeri államfő Brüsszelben, ahol pénteken Herman Van Rompuy, az Európai Tanács és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is fogadta.
2008-ban derült fény arra, hogy az amstetteni férfi csaknem 24 éven át házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki.
A BKV Deák téri kiállítótere, a Földalatti Vasúti Múzeum idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz: az állandó tárlat mellett a világ számos közlekedési egyenruháját bemutató időszaki kiállításával várja a látogatókat.
Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete kimondta: az európai normákkal összhangban van a magyar alaptörvény házasságmeghatározása, amely azt egy férfi és egy nő kapcsolataként határozza meg.
Hosszú betegeskedés után 78 esztendős korában elhunyt Jean-Louis Scherrer francia divattervező, aki Jackie Kennedynek és Michéle Morgannek is készített ruhát.
Jason Dunn összeveszett 59 éves apjával, és ollóval megszurkálta. A 27 éves kaliforniai férfi nem bírta elviselni a tettét, utána körfűrésszel vágta le saját kezeit.