Telki — Két év alatt nagyot fordult a világ Lovrencsics Gergővel (24). A fiatal futballista 2011-ben még a másodosztályban játszott a Pécs mezében, majd egy idényt lehúzott az NB I-es Pápában, tavaly nyár óta azonban már a lengyel Lech Poznan szurkolóinak kedvence, bajnoki ezüstérmet szerzett – most pedig már válogatottbeli bemutatkozására vár.
Kiss Pál Tamás az eddigi négy versenyhétvégéből kettőn ugrott be az AutoGP-sorozatba, mégis nyolcadik. Ezért sajnálja, hogy nincs 60 milliója egy állandó csapathoz.
Közel nyolcvan méter magasan lóbálózott fél kézzel egy építkezési óriásdaru karján a vakmerő angol fiatal, aki természetesen meg is örökítette a hajmeresztő mutatványt. Tériszonyosok ne kattintsanak.
Budapest — Két öngyilkosjelölt ugrott le csaknem egy időben két Duna-hídról szerdán kora délután. Nem beszéltek össze, véletlenül akartak majdnem ugyanott, ugyanúgy meghalni.
Ítélethirdetés holnap várható a Szita-ügyben. Ma, a tárgyalás utolsó napján a három vádlott mindent megtett, hogy saját magát fényezze, és mentse a bőrét.
A vásárló sokkot kapott, amikor egy hatalmas, nyolclábú szőrös állattal nézett farkasszemet a boltban egy fürt banánt kibontva. A 42 éves Mark Drinkwater kis híján szívinfaktust kapott a tarantula pók láttán.
Budapest – A sors és egy tiszafa mentette meg annak a kisbabának, Balázskának (1) az életét, aki kedden kizuhant egy panelház nyolcadik emeleti ablakából.
Téglával kezdte el püfölni szomszédasszonya fejét, majd néhányszor az arcába is vágta azt a súlyosan gyógyszerfüggő nő, aki Kaposváron most állt bíróság elé. Áldozata szörnyű kínok között halt meg.
Kaposvár — Az utolsó utáni pillanatban is csak magukat próbálták kimosni, és meseszerű vallomásaikat kozmetikázták Szita Bence (†11) feltételezett gyilkosai.
Kézzel és géppel is keresik, s összegyűjtik a magyar–horvát határon az 1992-es délszláv háborúban a jugoszláv hadsereg által telepített aknazár darabjait.
Ároktő—Budapest — Nyomkövető karperecet kaphat R. András, aki az ároktői sorozatgyilkos-banda tagjai közül negyedikként sétál ki csütörtökön a rácsok mögül, miután neki is lejár az előzetes letartóztatásban maximálisan eltölthető négy éve.
Egy mesebeli királylány tornyát képzeli el egyetlen lányának David Beckham, aki már most ki van akadva a gondolattól, hogy a cuki Harpernek valamikor udvarlói lesznek.
Erdőkertes — Saját autót szeretne vásárolni, erre gyűjti a pénzt Fára Nándor (22), aki a Blikk Bumm nyereményjátékán egy 50 ezer forintos banki utalványt nyert.
Már első hallásra is meglehetősen drasztikusnak tűnik a diétázás legújabb módszere: egy műanyag tapaszt varrnak a fogyni vágyó nyelvére. Ettől annyira fáj az evés, hogy a megbuherált nyelvű delikvens inkább koplal.
BUDAPEST – Cristofel (20) vőlegény lett! Bár még csak pár hónapja tart a kubai macsó és Vivien kapcsolata, ez nem gátolta meg az egykori villalakót, hogy fél térdre ereszkedjen, és megkérje barátnője kezét.
London — John Cleese-től (73) megszokhattuk már, hogy – akár a filmjeiben, akár a magánéletben – a legváratlanabb helyzetekben mutatja meg magát, ám arra nem számítottunk, hogy egyszer az éjszakai légzésvizsgáló készülékével is megcsodálhatjuk.
Budapest — Van remény rá, hogy hamar megoldódjon Blazsovszky Ákos és családja problémája. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) megvizsgálja ügyüket.
Budapest — Míg más diák alig várja, hogy lógathassa kicsit a lábát a nyári szünet alatt, addig Radics Gigire (16) kőkemény munka vár már a vakáció első heteiben is.
Balesetet szenvedett egy Maine állambeli nő, aki az ütközés előtt arról írt SMS-t az egyik barátjának, hogy részeg. Innentől hiába bizonygatta, hogy nem ivott.
Magyarország — Boltos, kertész, mezőgazdász, önkéntes tűzoltó együtt rakja a zsákokat a Duna által veszélyeztetett területeken. Csak Győr-Moson-Sopron megyében közel kétezer katona dolgozik a gátakon, ők az ország különböző pontjairól érkeztek segíteni oda, ahol csütörtökön a legnagyobb volt a baj.
BUDAPEST — Tele lett kék-zöld foltokkal Kiss Orsi (32), aki csak azért vállalta a kínok kínját, hogy meglepje kollégáját, az M1-en látható, Szerencseszombat című műsort vezető társát, Kovács Áront (40) .
Budapest — Harangozó Teri (70) tudtán és akaratán kívül vokálozott Dér Heninek (27), ami annyira sértette a művésznőt, hogy letiltatta ifjú kolléganője produkciójának ismétlését, sőt ügyvédhez fordult.
Különleges betegséggel küzd Darcie and Evie Chapman: a két szöszi kislánynak olyan típusú epilepsziája van, hogy bármilyen örömteli izgalom is a halálukat okozhatja. A két szöszi kislány ezért nem játszhat és nem nyaralhat.
Ha nyári vakációja során meghallja a hírt, alighanem tüzet okád dühében Arjen Robben. A holland focistát ugyanis alighanem elküldik a Bayern Münchentől.
Őrei juttatják a cellájába az iskolai feladatait annak hatodikos amerikai kisfiúnak, aki halálra késelte húgát. Egyelőre a fiút határozatlan időre zárták rács mögé.
Pamela Anderson a brazil Vogue magazin kedvéért megmutatta, hogy fest bikiniben. Biztos photoshopot is ráeresztettek a képekre, de akkor is: kifogástalan.
A legvadabb horrorfilmbe illő jelenetek elevenedtek meg egy Borsod megyei házban. Két férfi kerti szerszámmal, vascsővel kezdte püfölni az ablakot, majd egyikük egy másik ház udvarában rémisztette halálra a gazdát.
Pozuelo de Alarcón — Pánikba estek a Real Madrid futballcsapatának szurkolói. A királyi gárda drukkerei aggódnak, hogy elveszítik legnagyobb sztárjukat, Cristiano Ronaldót (28).
Véget akart vetni az életének Michael Jackson 15 éves lánya: Paris Jacksont szerdán egy Los Angeles-i kórházba szállították be - tájékoztatta az édesanyja, Debbie Rowe az Entertainment Tonight tévéműsort.
Négy év telt el azóta, hogy a budapesti Aquaworld élményfürdőben egy rosszul rögzített aknafedél miatt a szörfmedence turbina ledarált egy 9 éves kisfiút. A per tárgyalásán most az ügyész mindhárom vádlottra letöltendő fogházbüntetést kért. Ítélet pénteken várható.
Tizenötezer dolláros büntetést kell befizetnie az Nemzeti Rögbi Liga pénztárába Russell Packernek, a New Zealand Warriors játékosának, aki meccs közben, a pályán vizelt – a nadrágjába.