Budapest – Liptai Claudia (39) vakondirtásba fogott! A TV2 műsorvezetője teljesen ledöbbent, amikor kilépett a kertjébe, hogy elfogyassza szokásos reggeli kávéját.
Mogyoród — Legalább 2021-ig Magyarországra is ellátogat a Forma–1-es mezőny! A szerződés egyelőre 2016-ig szól, de a július 28-án rendezendő, immáron 28. mogyoródi versenyhétvégén aláírják a 2017-től öt esztendőre érvényes megállapodást.
A Szvoboda el akarja érni, hogy megszűnjön a Krími Autonóm Köztársaság és a dél-ukrajnai félszigeten lévő Szevasztopol városának különleges státusa Ukrajnában.
A májusi hatéves csúcs közelébe tért vissza június végén az amerikai fogyasztói hangulatot jelző, a Thomson Reuters és a Michigani Egyetem által összeállított bizalmi index.
A nagyobbik kormánypárt szóvivője szerint a földtörvény aláírásával növekedni fog a családi gazdaságok száma, a nagybirtokok száma radikálisan visszaszorul, mindez pedig megélhetést és munkahelyeket biztosít majd a vidéknek, életben tartja a falvakat.
Nyaralni volt Törökországban az a brit tinédzser, aki most élet és halál között lebeg egy marmarisi kórházban. Este a bárban ugyanis óvatlanul megcsókolt egy helyi lányt - majdnem kivégezték érte.
Budapest – Liptai Claudia (39) vakondirtásba fogott! A TV2 műsorvezetője teljesen ledöbbent, amikor kilépett a kertjébe, hogy elfogyassza szokásos reggeli kávéját.
Nemzetközi matematikai konferencia kezdődik hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) Erdős Pál születésének 100. évfordulója alkalmából, közel 700 résztvevővel a világ 53 országából.
Tragikus félreértés miatt nyitott tüzet a zsaru egy férfira: a sötét sikátorban úgy látta, fegyver van nála, holott csak egy fekete alsónadrágot tartott a kezében.
Koncertek, művészeti bazár, környezetvédelmi vetélkedők, kézművesek és borászok várják az érdeklődőket július 13-án és 14-én a budapesti Central Passage területén a Király utcában.
Koncertek, művészeti bazár, környezetvédelmi vetélkedők, kézművesek és borászok várják az érdeklődőket július 13-án és 14-én a budapesti Central Passage területén a Király utcában.
Új szárnnyal bővül a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház épülete: a mintegy egymilliárd forintból jövő februárra elkészülő ingatlanrész alapkövét pénteken helyezték el a baranyai fürdővárosban.
Az ország sorsát ma is eldönti, hogy milyen irányba fordul a vidéki Magyarország élete - mondta a házelnök pénteken Nagykőrösön, az 50-es évek áldozatai és üldözöttei emlékére állított szobor avatási ünnepségén.
Hátborzongató tragédiában halt szörnyet egy fiatal szerelmespár. Az ablaknak dőlve szerelmeskedtek, amikor a nyílászáró megadta magát, ők pedig lezuhantak és halálra zúzták magukat. Vigyázat, megrázó fotók!
Pofonegyszerű a dolga Carlo Ancelottinak, a Paris SG-től érkezett olasz trénernek, ugyanis a spanyol együttes drukkerei összeállították a Real Madrid ideális tizenegyét. Ami persze még változhat.
Szabó Máté szerint a közeli hozzátartozó, illetve hozzátartozó fogalma nem tartalmazza a bejegyzett élettársakat, ezért az Ab-tól kérte e fogalom felülvizsgálatát és megsemmisítését.
A rezsicsökkentéssel havonta öt-hat ezer forintot takarítanak meg a családok. A szemétszállítás, az ivóvíz és a kéményseprés díjának csökkentésével újabb három-négy ezer forint maradhat a háztartásoknál.
The Royal Academy of Music in London adopted Ivan Fischer, music director of Budapest Festival Orchestra (BFZ), as an honorary member at a ceremony on Friday.
Korlátozott szuverén nem törlesztői - vagyis részleges államcsődöt jelző - szintre sorolta vissza Ciprus hosszú lejáratú hazai államadós-kötelezettségeinek osztályzatát a Fitch Ratings.
A változtatás értelmében Horvátország csak a 2002. augusztus 7. után elkövetett bűncselekmények miatt körözött személyeket adja ki az Európai Unió más tagállamainak.
A résztvevők számát és összművészeti jellegét tekintve Európában egyedülálló fesztivált rendez péntektől vasárnapig a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület (MSMME) Kecskeméten.
Nem hagyták lopni, bosszúból lángra lobbantotta a tetőt a tinédzser korú dinnyetolvaj. Csak a szerencsén múlott, hogy nem lett három halálos áldozata az esetnek.
A Fitch elemzői szerint valószínűtlen, hogy az e vezetékrendszeren Európába érkező pótlólagos földgázmennyiség elégséges lesz az árak érdemi befolyásolásához.
Nemzeti emlékhellyé avatták pénteken Somogyváron azt a Szent László király által 1091-ben alapított bencés apátságot, ahova a lovagkirály francia szerzeteseket telepített le.