Az olasz államkincstár a csütörtöki aukción jelentősen emelkedő, három hónapja legmagasabb hozammal értékesített összesen 5 milliárd euró értékű, két különböző lejáratú kötvényt.
A folyó vízszintje meghaladja majd a harmadfokú árvízi védekezési szintet. A Duna Nagybajcsnál másodfokú készültségi szint mellett tetőzés közeli állapotban van.
Görögországban nőttek a vállalati és a lakossági bankbetétek májusban, miután áprilisban tíz hónapja a legnagyobb mértékben, közel 2 milliárd euróval csökkentek, elsősorban a ciprusi bankválság miatt.
A világhírű, elefántcsontparti születésű, César-díjas színész, az Éjszaka a földön és a Szellemkutya című filmekben feltűnt Isaach De Bankolé főszereplésével forog Hajdu Szabolcs filmrendező új filmje, a Délibáb
A különböző felzárkózási programokkal a kormányzat azért küzd, hogy a hátrányos helyzetben élő emberek elhiggyék, ki lehet törni a szegénységből - mondta az emberierőforrás-miniszter egy az érintetteknek indított képzés csütörtöki megnyitóján.
Egy új, rendhagyó módon az amatőröknek kedvező vitorlásversenyt, a Szélrózsa távolsági tókerülést hívott életre a Máso- dik Hullám VSI. Ráadásul a nevezési díjakból a UNICEF Magyar Bizottságát támogatják a szervezők.
A G20-as állam- és kormányfők július 19-20-i moszkvai találkozójának egyik fontos napirendi pontja a jegybanki ösztönzés korlátozása, illetve annak a feltörekvő piacokra gyakorolt hatása lesz.
Az Európa Tanács a kontinens 47 országát átfogó nemzetközi szervezet, amely a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok érvényesülésének előmozdítását tekinti fő feladatának.
Silverstone – Mark Webber (36) sem a Red Bullból, sem a Forma–1-ből nem kér többet. Az ausztrál autóversenyző bejelentette, hogy az idény végén búcsúzik a száguldó cirkusztól.
Idén nyáron egyre több sportos ruhát találni az üzletekben, és ez nem véletlen! Most bátran keverheted az igazán sportos darabokat, mint például a tornacipőt és a baseball sapkát az elegánsabb darabokkal. Végy példát címlaplányunkról, Rihannáról, aki a mestere ennek a stílusnak!
Manchester – Cristiano Ronaldo (28) minden pénzt megér? A spanyol El País című napilap szerint a Manchester Unitednek mindenképpen, az angol futballklub elöljárói ugyanis bármit megtennének azért, hogy visszacsábítsák Angliába az aranylabdás portugál világsztárt.
A nyári melegben nem tudsz mit kezdeni a hajaddal? Ime egy gyorsan elkészíthető konty. Sally Brooks, a Nivea nemzetközi sztárfodrásza elárulja lépésről lépésre hogyan csináld.
A nyolctonnás üzemanyag-szállító felborult a belvárosban, a benne lévő üzemanyag az úttestre ömlött, kigyulladt és lángra lobbantott legalább nyolc parkoló autót is.
Bár mindenki sziklakemény rosszfiúként tartja számon, ennek ellenére Mickey Rourke szabadidejében legszívesebben igencsak nőies tapadós cicanadrágot visel. A feminin ruhadarab kiemeli a híresség férfias vonalait.
Az utóbbi hetek szélsőséges időjárási viszonyai miatt sok gazdi tapasztalhatta: az erős frontok nemcsak ránk vannak hatással, hanem kedvenceinkre is. Épp úgy, akár nálunk, minél idősebb vagy betegebb egy állat, annál nagyobb eséllyel viselik meg az időjárás hirtelen változásai.
Az orosz védelmi minisztérium csütörtökön cáfolta azt az előző napi lapértesülést, amely szerint kivonták a személyzetet a szíriai Tartúszban lévő orosz bázisról.
PVC csövekkel verik véresre azoknak a tiniknek a hátát, akik tagjai akarnak lenni a “Meztelen vikingek” csapatának. Egy bejelentő buktatta le a titkos szövetséget.
Megegyezett a főváros az időközben CET-ről Bálnára átnevezett Duna-parti épületegyüttes kivitelezőjével, a Porto Investmenttel, és az épület megkapta a jogerős használatbavételi engedélyt is, így nincs akadálya annak, hogy októberben megnyissák az épületet - mondta Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A nemzetgazdasági miniszter szerint legutóbb 2002-ben tudott az ország akár egyetlen kritériumnak is megfelelni. Akkor az államadósság nem haladta meg a bruttó hazai termék 60 százalékát.