Kétszázhúszezer háztartást már felkerestek a Hírközlési Hatóság munkatársai, és 14 ezer háztartásba már beszerelték a digitális a vételhez szükséges eszközöket.
Az uniós országok pénzügyminiszterei pénteken Luxembourgban várhatóan hivatalosan is megszüntetik az eljárást Magyarországgal, valamint további négy EU-tagállammal szemben.
Egy bíróság elrendelte csütörtökön a korrupciós bűncselekmény miatt több mint két éve vizsgálati fogságban lévő Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfő szabadlábra helyezését, mivel letelt a fogva tartás maximális határideje.
A többfunkciós szénfeldolgozó a szénbányászat újraélesztése mellett további vállalatok megtelepedését is elősegíthetné - írja közleményében a szaktárca.
Egy férfit és egy nőt öltek meg ismeretlenek szerda este a Győr megyei Levélen. Egy családtag talált rá a holttestekre, a rendőrség keresi a tetteseket.
Az izraeli rendőrség csalásokkal foglalkozó osztálya csütörtökön kihallgatta Jona Mecger askenázi főrabbit, akit korrupcióval és közpénzek elsíbolásával gyanúsítottak meg - jelentette az izraeli tízes tévécsatorna délutáni hírműsorában.
Egy tévében látott pankrátor-fogást akart bemutatni húgán egy 13 éves fiú New Orleans-ban, az öt éves gyermek azonban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy később életét vesztette. A rendőrség letartóztatta a tinit.
Holtan találták svájci szállodai szobájában a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) ötvenéves elnökét, Olafur Edward Rafnssont, aki a szövetség új székhelyének átadójára érkezett Svájcba.
A Brad Pitt főszereplésével készült Z világháború című filmet vetítették le elsőként a 35. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztiválon, a csütörtöki megnyitó ünnepségen azonban Costa-Gavras görög filmrendező-forgatókönyvíró kapta a legnagyobb elismerést.
Egy fából faragott elefánttal verte agyon feleségét egy feldühödött férj, miután az asszony bejelentette, hogy el akar válni. A férfi most azzal védekezik, hogy elvesztette a fejét.
Az Európai Néppárt azt tanácsolja a török kormánypártnak, hogy tegye magáévá azt a hozzáállást, amelyet az európai kormányok tanúsítanak tüntetések esetén.
Megerőszakolta és megfojtotta barátnője négy hónapos kislányát egy Jordan Prince nevű vadállat, aki remélhetőleg életfogytiglant kap tettéért. Ám most a gyerek anyját is megvádolták, mivel kiderült: tudott a férfi hajlamairól, sőt ő maga biztatta az erőszakra.
Németország és Hollandia vonakodik egy új tárgyalási fejezet jövő hétre tervezett megnyitásától a török kormánynak a tüntetőkkel szembeni fellépése miatt.
Giró-Szász András hangsúlyozta, hazánknak nem szabad Málta sorsára jutnia, a szigetországra ugyanis ismét kiterjesztették a túlzottdeficit-eljárást. Bebiztosítjuk, hogy 3 év megfeszített munkája semmiképp ne menjen veszendőbe – nyilatkozta a kormányszóvivő.