A cseh korrupcióellenes rendőrség szóvivője csütörtök délutáni sajtóértekezletén megerősítette, hogy a rendőrségi akció a kormányhivatalt és a védelmi tárcát is érinti, s hogy a rendőrség több személyt őrizetbe vett.
Őrizetbe vették az egyik legismertebb vietnami bloggert csütörtökön Hanoiban a kommunista rendszer elleni cikkei miatt - közölte pénteken az állami sajtó.
Az alkotmányügyi bizottság javaslata szerint immár három parlamenti képviselő is alapíthatna frakciót. A DK reméli, hogy ez nem csak az LMP-re vonatkozik majd.
A két, Szíriában dolgozó magyar állampolgárságú férfit ismeretlen fegyveresek tavaly áprilisban hurcolták el a fővárostól, Damaszkusztól 450 kilométerre keletre fekvő Deir Ezzar városból, egy olajipari cég telepéről.
A parlament pénteken leszavazta azt, a fideszes Pósán László által beterjesztett módosító indítványt, amely választhatóvá tette volna a pedagóguskari tagságot.
A Hévízi-tónak nemcsak a vize, hanem az iszapja is gyógyító, egy ilyen pakolás kedvéért Szunai Linda is megszabadult melltartójától. Míg szakavatott kezek masszírozták a szépségkirálynő hátán az iszapot, kiderült, hogy milyen betegségek kezelésére alkalmas egy ilyen terápia. Kárász Róbert is csatlakozott kicsit a masszírozáshoz, ám közben kiderítette, vajon Szunai Linda hátfájós-e.
Júliusi számunk pasiportréjában Ryan Goslinggal találhattok egy interjút. Ez pedig igazán jó apropó volt arra, hogy újra és újra nézegessük a képeit és felelevenítsük a filmjeit. És bár mindegyiket legalább ezerszer láttuk már, a Ryan általa megformált karakterekben újabb és újabb érdekességet találtunk.
Az Egyesült Államok korlátozott repüléstilalmi övezet kialakítását tanulmányozza Szíria déli részében, közel a jordániai határhoz - közölte két, Törökországban dolgozó, magas rangú nyugati diplomata.
Hétezer békát mentettek meg tavasszal három Komárom-Esztergom megyei település forgalmas útjai mellett a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület önkéntesei.
A színház látogatottsága az idei évadban meghaladta a 100 ezer nézőt, és a teátrum gazdasági értelemben is erős lábakon áll - mondta Puskás Tamás igazgató.
Októbertől ha az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, jelentős kiadási kötelezettség esetén a kormány felhatalmazást kap különféle intézkedésekre.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben sürgette a szíriai vezetést, tegye lehetővé, hogy az ENSZ ellenőrei a helyszínen vizsgálhassák ki a vegyi fegyverek állítólagos használatára utaló értesülések valóságtartalmát.
Világszerte virágzásnak indult az okostelefonok „másodpiaca”, a lopott készülékekkel való kereskedés. A rablások egyre gyakoribbak és brutálisabbak, a hatóságok a gyártóktól várják a megoldást.