A borrendek felvonulásával kezdődik pénteken a XIX. Szegedi Borfesztivál és a Szeged napját köszöntő ünnepségsorozat, amelyen másfél héten át 14 helyszínen 250 program várja az érdeklődőket.
A megbolondult időjárás újabb bizonyítéka érkezett Nagy-Britanniából: az ország több részén havazik és viharos szél fúj, ami nem éppen megszokott jelenség május közepén.
Magyar-szlovák kormány-csúcstalálkozó lesz Budapesten július 2-án - mondta Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az MTI-nek, szerdai pozsonyi tárgyalásait követően.
Horvátországban kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak szerdán a vasúti teherszállítás mozdonyvezetői, közben folytatódott a pilóták és légi utaskísérők kedden kezdődött sztrájkja.
A május 16. és 20. között a Zsolnay Kulturális Negyedben másodszor megrendezett eseménysorozaton több mint 140, zenei, színházi, irodalmi és képzőművészeti program várja az érdeklődőket.
Éveken keresztül erőszakolta nevelt kislányát egy kiskunhalasi férfi. D. Miklós csak akkor hagyta abba a gyerek zaklatását, amikor az már betöltötte a 14 évét. A rendőrök rengeteg pornót is lefoglaltak az apánál.
A helyettes államtitkár összegzése szerint az április 8-án indult körút során mintegy ötezer gyermekkel, pedagógusokkal volt lehetőségük személyesen találkozni.
Új, bentlakásos rehabilitációs intézmény létesül Tatán, és felújítják a Vakok Állam Intézetét is - hangzott el a témában tartott konferencián Budapesten.
Helybenhagyta a korábbi döntést a SOTE Jogorvoslati Bizottsága, Schmitt Pál disszertációja nem felelt meg a követelményeknek. A volt államfő a határozatra tekintettel lemondott egyetemi doktori címéről – tudatta szerdai közleményében a Semmelweis Egyetem.
Budapest - Ismét négylábú partnerrel hozta össze a sors Szabó Győzőt (43) a Blikk Bumm legújabb reklámfilmjének forgatásán. Az állati szereplő ezúttal Elkó (6) , a minicsődör volt.
Sopron—Győr - Az eredeti terv szerint csak egy ember vitte volna el a balhét a soproni kettős gyilkosság után. Mint a kedden kezdődött tárgyalássorozat során V. Roland (20) tanúvallomásából kiderült, hármuk közül az vállalt volna mindent magára, akit először kapnak el a rendőrök.
Alapvetően átalakítja a globális olajpiacot a következő öt évben az észak-amerikai olajtermelés, valamint a fejlődő térségek finomítói kapacitásának növekedése.
A "nép ügyvédje" néven ismert szolgáltatás a nehéz anyagi helyzetben lévő embereknek segít, akik nem tudnak ügyvédet vagy jogi szakértőt megfizetni peren kívüli és peres ügyekben.
A 75 éves James Parham szabályszerű prostitúciós láncot működtetett abban az idősek otthonában, ahol lakott. Fiatalabb társa pedig drogokkal kereskedett.
Budapest — Bencsik Tamara (25) egy különleges angyalt tetováltatott magára. Az énekesnő a szülei emlékére készítette el a legújabb alkotást, amely a bal combját ékesíti.
Elutasította a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál felülbírálati kérelmét, amelyben a volt államfő azt kérte, semmisítsék meg a kisdoktori címe visszavonásáról szóló határozatot.
A megjegyzésekkel ellátott jelentéstervezetet még kedden eljuttatták Rui Tavaresnek, akivel Győri Enikő államtitkár szerdán Brüsszelben személyesen is tárgyalt.
Egyelőre próbaüzemben, de szerdán megindult Szlovákiából is a reverz, azaz ellentétes irányú gázszállítás az Európai Unióból Ukrajnába - jelentette be Kijevben Eduard Sztavickij ukrán energetikai miniszter.
610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal, a világ legtöbbet érő, tőzsdén jegyzett cégének, az Apple-nek a vezérével egy jótékonysági aukció győztese.
Valószínűleg nem marad sokáig munka nélkül Roberto Mancini, a Manchester City hét elején menesztett edzője. Az idén betliző olaszt a szintén újgazdag Monaco szerződtetheti.
A perui fesztivál díszvendégként hívta meg Fliegauf Bencét, akinek Csak a szél című számos nemzetközi filmfesztiválon díjazott filmjét pénteken mutatják be.
A vita kezdeményezését Berényi József azzal indokolta, hogy az MKP és a Most-Híd vezetői között már hónapok óta nem volt olyan fontos közéleti és politikai kérdéseket érintő párbeszéd, amelynek tartalma a szlovákiai magyar közösség számára is hozzáférhető.
Elutasította a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál felülbírálati kérelmét, amelyben a volt államfő azt kérte, semmisítsék meg a kisdoktori címe visszavonásáról szóló határozatot.
A miniszterelnök a Zirci Ciszterci Apátság felújított épületének átadó ünnepségén bejelentette: a kormány úgy döntött, hogy visszaadja a zirci arborétumot az apátságnak.
Több robbantásos merényletet követtek el Észak-Irakban szerdán, ezekben biztonsági és kórházi vezetők első beszámolói szerint legalább tizenkét ember meghalt.
Stockholm - Svéd agykutatók szerint egyre kevesebb zseni születik, de általánosságban is egyre szerényebb agyi képességek jellemzik az új generációkat.