2013. május 10. péntek

máj. 10
13:06
Forgalomkorlátozások lesznek az Újpest-Honvéd meccs idején (hirado.hu)
A szombat esti labdarúgó-mérkőzés idején egyebek mellett időszakosan lezárják a Megyeri út, illetve a Váci út egy-egy szakaszát is a fővárosban.
máj. 10
13:08
Mindent tönkretehet: ez akár válóok is lehet (hirado.hu)
Pénzügyi tudatosság és a házastársak által közösen kipróbált gazdálkodási módszerek lehetnek a jó családi költségvetés alapjai – vélik a Napközben csütörtöki műsorába meghívott szakértők.
máj. 10
13:10
Bombával fenyegette meg a repteret egy nő (hirado.hu)
A lakásáról telefonál, ott fogták el a rendőrök.
máj. 10
13:18
Berki Krisztián: novemberben a szülőszobában a helyem (BorsOnline)
A egykori Fradi-vezér a Facebookon tudatta a nyilvánossággal, apa lesz. Hódi Pamela 14 hetes terhes, és Berki nagyon is odafigyel a menyasszonyára. A szülésnél szeretne jelen lenni, mert úgy gondolja, ez egy olyan pillanat az életben, amiről lemaradni vétek lenne. Interjú.
máj. 10
13:20
Alonsóék a levegőből is támadnak Barcelonában (BorsOnline)
Sajátos megoldást választott a Forma–1-es Ferrari-csapat, hogy bevegye a Spanyol Nagydíj helyszínét, Fernando Alonso autója helikopterrel érkezett meg a katalán főváros strandjára.
máj. 10
13:24
Olcsóbb jogosítvány diákoknak e-learninggel (hirado.hu)
Az ingyenes kampánynak köszönhetően 800 ezer fiatal sajátíthatja el a közlekedés biztonságos szabályait, 30 ezren pedig olcsóbban juthatnak jogosítványhoz.
máj. 10
13:26
Baktérium teheti maláriarezisztenssé a moszkitókat (hirado.hu)
Az amerikai kutatók a rovarokat gyakorta megfertőző Wolbachia baktériumot vették szemügyre.
máj. 10
13:28
Így szólt a Kedvesem a malmői próbán - meghallgathatja (hirado.hu)
Az első próbán alapvetően minden rendben volt. Csak a színpad bizonyult kicsinek ByeAlex számára.
máj. 10
13:30
Így reagáltak a pártok a bejelentett pénzügyi intézkedésekre (hirado.hu)
A kormány összesen 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.
máj. 10
13:36
Az iskola weblapjáról tudta meg, hogy meghalt a fia! (Blikk)
Crawley - Az iskola honlapjáról tudta meg egy apa, hogy a 13 éves fia autóbaleset áldozata lett.
máj. 10
13:38
Halott anyja hamvaiból készített tetoválást (Blikk)
Édesanyja hamvaiból készíttetett tetoválás alkarjára egy brit nő.
máj. 10
13:42
Színvonalas kiszolgálást ígér a MÁV-START a Balaton környékén (hirado.hu)
Minden eddiginél több klímás, komfortos, korszerű motorvonat közlekedik az utóbbi időben a Balaton északi partján - közölte a MÁV-START Zrt. pénteken.
máj. 10
13:44
Összehangolja vizsgálatait az ombudsman és a NAIH (hirado.hu)
A választási rendszer átalakítását, valamint az információszabadsággal kapcsolatos jogszabályváltozást érinthetik a közös vizsgálatok.
máj. 10
13:46
Czomba: Nőhet a szabad vállalkozási övezetek száma (hirado.hu)
Jelenleg 903 település tartozik a 47 szabad vállalkozási zónába, ez a szám a kormánydöntés eredményeként több mint 100 településsel bővül a közeljövőben.
máj. 10
13:48
Építőipari tudásközpontot adtak át Szentendrén (hirado.hu)
Az épületet létrehozói a hazai energiatudatos építés bemutatóhelyévé szeretnék tenni.
máj. 10
13:50
Budapesten tűrik a legjobban a stresszt (hirado.hu)
A fővárosban élők hozzászokhattak a nagyvárosi létből eredő megemelkedett stresszhez, a nyüzsgő, ingergazdag világhoz - derítette ki egy friss vizsgálat.
máj. 10
13:52
Most éppen túl sok a víz a Balatonban (hirado.hu)
Eresztik a tó vizét, mert a téli, tavaszi rendkívüli mennyiségű csapadék miatt elérte a 124 centiméteres szintet, s hét Balaton parti település egyes részei veszélyben lehetnek.
máj. 10
13:54
Drogdílerkedésért ítélték el a papot (BorsOnline)
Négy év börtönre ítéltek egy konstancai ortodox papot, miután etnobotanikus szerekkel valló kereskedelmen kapták. A lelkész egy bűnbanda tagja.
máj. 10
13:54
Pálffy: Az elöregedő népesség Európa legnagyobb problémája (hirado.hu)
A testület a kormány második félévre tervezett demográfiai programját segíti majd.
máj. 10
13:56
Újra szuperszexi lett Britney Spears – fotó (BorsOnline)
Az énekesnő megmutatta, ismét formában van és lenyűgöző alakot villantott a Shape magazin legújabb címlapján. Spears fürdőruhára vetkőzött a fotózáshoz.
máj. 10
13:56
Díszdoktorokat avattak az ELTE-n (hirado.hu)
Három külföldi professzor mellett Somogyi Péter neurobiológust avatták az Eötvös Loránd Tudományegyetem díszdoktorává az egyetem szenátusának ünnepi közgyűlésén pénteken.
máj. 10
14:00
Elemzők: továbbra is jelentős maradhat a külkereskedelem aktívuma (hirado.hu)
A szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy márciusban csökkent az export, és ennél nagyobb mértékben az import euróértéke.
máj. 10
14:02
Szerbia ismét autókat exportál az Egyesült Államokba (hirado.hu)
Havi háromezer Fiat típusú gépjármű szállítását tervezik a tengerentúlra.
máj. 10
14:04
Berlinbe látogat Barack Obama (hirado.hu)
Az amerikai elnök júniusban utazik a német fővárosba.
máj. 10
14:06
Fiatalkorúakat futtatott egy férfi Miskolcon (hirado.hu)
A 25 éves férfi előzetes letartóztatásban van.
máj. 10
14:08
A magyar nyelvhasználat ellen ítélt a Kolozs megyei táblabíróság (hirado.hu)
Megsemmisítette a Kolozs megyei táblabíróság a romániai diszkriminációellenes hatóság határozatát, amelyben az a magyar feliratok hiányáért marasztalta el a tordaszentlászlói (Savadisla) rendőrséget.
máj. 10
14:10
A jövő tavasszal jön a 300 folytatása (hirado.hu)
A jövő év márciusában kerül a mozikba a történelmi akciófilm folytatása, az A birodalom hajnala.
máj. 10
14:12
Csodákat rejt Magyarország (BorsOnline)
Amikor álomutazásra gondolunk, a Bahamák vagy Hawaii jelenik meg a szemünk előtt. Pedig itthon is lehet álomutazásokat tenni, apró csodákat felfedezni.
máj. 10
14:12
Itt a videó a prágai gázrobbanásról! (Blikk)
Kiadta a rendőrség annak a kamerának a képeit, ami rögzítette az április 29-i prágai robbanás képeit. A hatóság közlése szerint gázszivárgás okozta a robbanást, mely súlyos károkat okozott a környező épületekben.
máj. 10
14:18
Cséfalvay: Önállóan jutnak uniós forrásokhoz a megyék (hirado.hu)
A strukturális és kohéziós alapokból érkező összegek 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre kívánja fordítani a kormány.
máj. 10
14:20
Tizenegymilliárd forintot fordíthat fejlesztésre a mentőszolgálat (hirado.hu)
A pénzből új mentőállomásokat építenek, gépkocsikat vásárolnak, és jut belőle épületek korszerűsítésére, műszerek beszerzésére, oktatásra is.
máj. 10
14:22
Lombkoronasétány épült a makói Maros-parton (hirado.hu)
A sétány tizennyolc betonoszlopon kialakított, kisebb nagyobb pihenő között vezet.
máj. 10
14:24
Több településen is tüzérségi lövedéket találtak (hirado.hu)
Három településre is riasztották pénteken a honvédségi tűzszerészeket, mert vélhetően tüzérségi lövedéket találtak - közölte a Magyar Honvédség tűzszerészeinek kommunikációs tisztje.
máj. 10
14:30
Íme az alvókabinná alakítható reptéri szék! (Blikk)
Vadonatúj luxusülések várják az Abu Dhabi nemzetközi repülőtér utasait.
máj. 10
14:32
Két hétig feküdt a romok alatt a túlélő! (Blikk)
Találtak egy túlélőt pénteken a több mint két hete összedőlt bangladesi nyolcszintes ház romjai alatt.
máj. 10
14:34
Videó: Pálinkával ünnepelte győzelmét Alekosz (Blikk)
máj. 10
14:36
Merényletet terveztek a konstantinápolyi pátriárka ellen (hirado.hu)
Őrizetbe vett a török rendőrség egy gyanúsítottat, aki merényletet tervezett I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka ellen.
máj. 10
14:38
Ferenc pápával találkozott Erdő Péter (hirado.hu)
Az egyházfővel tartott találkozón a CCEE tevékenységéről volt szó.
máj. 10
14:40
Túlélőt találtak a romok alatt Bangladesben - fotó (hirado.hu)
A túlélő egy tartógerenda és egy pillér közé szorult, és nem kizárt, hogy volt nála víz, vagy tudott inni abból a vízből, amelyet a tűzoltók juttattak az épület romjai közé.
máj. 10
14:42
Rendben lezajlottak az első hét érettségi vizsgái (hirado.hu)
A héten magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből és két idegen nyelvből, angolból és németből adtak számot tudásukról a diákok.
máj. 10
14:44
Családi ház és egy melléképület égett Nyírmihálydiban (hirado.hu)
A tűzben nem sérült meg senki.
máj. 10
14:48
Megalázó élmény miatt fogyott 25 kilót (BorsOnline)
A bölcsödei gondozó majd meghalt szégyenében, amikor kollégája előtt mondta fel a szolgálatot a fenekén a nadrágja.
máj. 10
14:54
Berényi: Visszalépés a Most-Hídnak a vasúti kétnyelvűséggel kapcsolatos törvényjavaslata (hirado.hu)
Az MKP a jogszabály visszavonására szólította fel a szlovák-magyar vegyes pártot pénteken.
máj. 10
14:56
Félidejénél tart a közúti közlekedésbiztonsági akcióprogram (hirado.hu)
A program keretében ingyenes elektronikus tananyagokat és módszertani segédanyagokat biztosít diákoknak és pedagógusoknak az NKH.
máj. 10
14:58
EBRD: erőteljesen romlanak Közép- és Kelet-Európa növekedési kilátásai (hirado.hu)
Az idei évre szóló új EBRD-prognózis sokkal borúlátóbb az előző, januárban összeállított térségi becslésnél.
máj. 10
15:00
Esztergomi Fidesz: Tétényi Éva nem állt ki a rezsicsökkenés mellett (hirado.hu)
A városi Fidesz-KDNP-frakció szerint a független polgármester nem volt hajlandó szavazásra bocsátani a rezsicsökkentés támogatásáról szóló előterjesztést.
máj. 10
15:02
Idén 0,2-0,4 százalékos növekedést vár a Buda-Cash (hirado.hu)
A brókerház elemzői arra számítanak, hogy az infláció és az államháztartási hiány 3 százalék alatt marad.
máj. 10
15:12
Szombattól látogatható a Magyar Nemzeti Galéria fotókiállítása (hirado.hu)
Több mint tíz éve rendeztek utoljára olyan kiállítást, amely a magyar kortárs fotográfia teljes keresztmetszetét mutatja be.
máj. 10
15:14
IFK: vonzó célpont Magyarország irodapiaca (hirado.hu)
Az alacsony munkaerő- és irodabérleti költségek miatt is vonzó befektetési és bérlési célpont Magyarország irodapiaca a hazai és nemzetközi cégek számára.
máj. 10
15:16
Középpontban a szíriai rendezés a brit kormányfő oroszországi tárgyalásán (hirado.hu)
A szíriai rendezés kérdésköre áll Vlagyimir Putyin orosz államfő és David Cameron brit kormányfő Szocsiban pénteken megkezdett tárgyalásainak a középpontjában - adta hírül az orosz tömegtájékoztatás.

Keresés