2013. május 8. szerda

máj. 8
19:06
Törököknek zenélt Viki (Blikk)
Belek — Elkápráztatta Törökország Metzker Vikit (25). A szőke lemezlovas folyamatosan járja a világot, számos gyönyörű helyen volt már, ezúttal viszont egy olyan szállodába kapott meghívást, amelybe azonnal beleszeretett.
máj. 8
19:06
A kis- és közepes bankokkal egyeztetett szerdán a jegybank (hirado.hu)
Az MNB holnapján közzétett közleményben emlékeztetett: hétfőn a nagybankok, kedden pedig a takarékszövetkezetek képviselőivel egyeztetett a jegybanki vezetés.
máj. 8
19:08
A Mercedesnek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten (hirado.hu)
A Mercedes-Benznek hosszú távú céljai vannak Kecskeméten, ezt támasztja alá az is, hogy a jelenlegi gyárterület másfélszerese áll rendelkezésre egy esetleges bővítés esetére - mondta Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a kecskeméti gyárban.
máj. 8
19:10
Elutasította a horvát legfelsőbb bíróság Cacic fellebbezését (hirado.hu)
Elutasította a horvát legfelsőbb bíróság a Magyarországon elítélt Radimir Cacic fellebbezését, így a volt horvát miniszterelnök-helyettesnek legkevesebb 11 hónapra fogházba kell vonulnia.
máj. 8
19:12
Megerősíti déli biztonsági rendszerét Oroszország (hirado.hu)
Oroszországnak közép-ázsiai szomszédjaival együttműködve délen meg kell erősítenie a biztonsági rendszerét, hogy megvédje magát az afgán szélsőségesektől - közölte Vlagyimir Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács szerdai ülését követően.
máj. 8
19:14
Szíriai ellenzék: Aszadnak távoznia kell (hirado.hu)
A szíriai ellenzék vezető koalíciója szerdán közleményben tudatta: bármiféle politikai megoldás előfeltétele Bassár el-Aszad elnök távozása a hatalomból.
máj. 8
19:16
Győri Enikő: Precedens nélküliek a Tavares-jelentés ajánlásai (hirado.hu)
Az Európai Unióban precedens nélkülinek nevezte a magyar kormány EU-ügyi államtitkára szerdán a Rui Tavares által összeállított, a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló, elmarasztaló tartalmú európai parlamenti jelentéstervezet ajánlásait, mondván, azok nemzeti hatáskörben lévő ügyekre vonatkoznak.
máj. 8
19:18
Leérettségizett a 16 éves emberi szörny (BorsOnline)
Terri Calvesbert anyja hibája miatt 14 éve él iszonyatosan eltorzult külsővel: brutális égési sérülései miatt elveszítette haját, ajkait, orrát, ujjait és bal lábát, testét pedig mindenhol hegek borítják. Ő viszont nem adta fel, most már felnőtt életére készül.
máj. 8
19:18
Elhunyt Tóth Béla, az MTI egykori szegedi tudósítója (hirado.hu)
Nyolcvankilenc esztendős korában elhunyt Tóth Béla, az MTI egykori főmunkatársa, szegedi tudósítója - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.
máj. 8
19:20
Egy nap alatt sztár lett Air Jocó (BorsOnline)
Huszonnégy óra leforgása alatt az internetes közösségi oldalak egyik legnagyobb sztárja lett Ujvári József, a Nógrád megyei II. osztályú Patak focistája, mert gólt ollózott a Rétságnak.
máj. 8
19:42
Zsebre megy: ingyen igényelhető, de drága lehet, ha nincs (hirado.hu)
Mindenképpen érdemes kiváltani.
máj. 8
19:44
Milliárdos kár érte a MAG és a NAP ingatlanalap befektetőit (hirado.hu)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) két ingatlanalap működése kapcsán feljelentést tett a legfőbb ügyésznél különösen jelentős kárt okozó csalás gyanújával, ismeretlen tettes ellen.
máj. 8
19:46
Tovább emelkedik az ifjúsági munkanélküliségi ráta a világon (hirado.hu)
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előrejelzése szerint 2013-ban tovább emelkedik, a tavalyi 12,4 százalékról 12,6 százalékra nő a 15 és 24 év közötti fiatalok globális munkanélküliségi rátája.
máj. 8
19:48
Kutyatámadás miatt indult per egy vecsési férfi ellen (hirado.hu)
Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt indult büntetőper szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken Sz. Zoltán ellen, akinek nagytestű kutyája 2011-ben súlyosan megsebesített egy ötéves kislányt.
máj. 8
19:50
Kecskeméti Katona József Színház: 14 bemutató az új évadban (hirado.hu)
Tucatnyinál több bemutatóval és két új taggal várja nézőit a következő évadban a Kecskeméti Katona József Színház.
máj. 8
19:54
Két kisfiú halt meg evés közben (BorsOnline)
Néhány napon belül két fiú halt meg tragikus körülmények között Győr-Moson-Sopron megyében. Egyikük az iskolában, a másik gyermek otthonában nyelt félre. Hiába próbáltak segíteni rajtuk, már nem lehetett megmenteni őket.
máj. 8
19:56
Döbbenet: durván megöregedett George Clooney (BorsOnline)
Ha nem tudnánk, hogy még csak az ötvenes évei elején jár, simán hatvannak is nézhetnénk a hollywoodi szívtiprót, aki a szülinapján nem hozta a legjobb formáját.
máj. 8
20:00
Emmi: kiemelt kormányzati cél a bölcsődék fejlesztése (hirado.hu)
A színvonalas gyermekellátás megteremtése és megőrzése érdekében több mint 1300 bölcsődei férőhely korszerűsödik - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága az MTI-t.
máj. 8
20:02
OBH: a felmentett bírók negyede választotta munkája folytatását (hirado.hu)
A korábban alkotmányellenesen felfüggesztett 229 bíróból összesen 56 bíró választotta az ítélkező munka folytatását - közölte az Országos Bírósági Hivatal.
máj. 8
20:04
71 aknagránátot találtak a gánti erdőben (hirado.hu)
Hetvenegy darab német és magyar világháborús aknagránátot és egy kilogramm gyalogsági lőszert találtak a tűzszerészek szerdán a gánti erdőben Fejér megyében, a robbanótesteket Hajmáskérre szállítják.
máj. 8
20:06
103 tonnát vitt az Antonov óriásgépe Budapestről a Szaharába (hirado.hu)
Százhárom tonnás küldeménnyel a rakodóterében szállt fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egy Antonov An-124-es óriásgép.
máj. 8
20:12
Elrablóik pórázon, meztelenül sétáltatták lányokat (BorsOnline)
Az egész világot megrázta a Clevelandben tíz éve tinédzserként elrabolt és most előkerült három nő esete. Mint kiderült, már évekkel előbb kiszabadulhattak volna, ha a rendőrség komolyan veszi a szomszédokat.
máj. 8
20:18
500 millió dollárnyi kötvénykibocsátást tervez idén az Eximbank (hirado.hu)
A Magyar Export-Import Bank Zrt. az idén 500 millió dollár értékű kötvénykibocsátást tervez meglévő, kétéves futamidejű, 2 milliárd eurós kötvényprogramjának keretében - mondta Nátrán Roland, a bank vezérigazgatója a Wall Street Journalnek adott interjúban.
máj. 8
20:20
RMDSZ: az egészségügyben is legyen anyanyelvhasználati jog (hirado.hu)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakciója szerdán az egészségügyi rendszer működését szabályozó törvény módosítására, az anyanyelvhasználat jogának a bevezetésére nyújtott be javaslatot - közölte szerdai hírlevelében az RMDSZ.
máj. 8
20:22
Peking tiltakozott Washingtonnál a Pentagon-jelentés miatt (hirado.hu)
Kína hivatalosan tiltakozott Washingtonnál, amiért az amerikai védelmi minisztérium éves jelentése a kínai hadsereget fenyegetőnek, fejlesztésének céljait homályosnak írta le, irányát megkérdőjelezi - közölte a kínai védelmi minisztérium szóvivője szerdán.
máj. 8
20:24
Nyelvvizsgabotrány: rendőrök toborozták a pénzért vizsgázókat? (hirado.hu)
Az ügynek már 34 gyanúsítottja van, közülük 15-en rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai.
máj. 8
20:36
Áradás: lezártak egy mellékutat Vasban (hirado.hu)
a Rábán jelenleg elsőfokú árvízvédelmi készültség van, a folyó Körmendnél már tetőzött.
máj. 8
20:48
Tóth Gabi összejött Markó Robival (BorsOnline)
Hosszú hónapok óta folynak a találgatások, hogy több van-e barátságnál Tóth Gabi és táncpartnere, Markó Robi között. A Bors információi szerint új szakaszába érkezett a kapcsolatuk: szerelemre lobbantak egymás iránt. ­Korábbi kérdéseinkre ezt mindig tagadták.
máj. 8
20:54
Sztrájkbizottságot hozott létre a VDSZSZ Szolidaritás (hirado.hu)
Sztrájkbizottságot hozott létre a vasutas szakszervezet, hogy elérje, minél előbb létrejöjjön az országos bérajánlás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, és ez alapján megkezdődjenek a bértárgyalások a MÁV-csoportnál - közölte a munkavállalói érdekképviselet az elnökségi ülés után.
máj. 8
20:56
Hamarosan döntenek a pedagógusok béren kívüli juttatásainak részleteiről (hirado.hu)
A kormány a következő ülésén hoz végleges döntést a pedagógusok béren kívüli juttatásainak részleteiről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
máj. 8
21:06
Szörny vetődött a partra - videóval (BorsOnline)
Új-Zélandon egy strandon partra vetett a tenger egy eddig azonosítatlan állatot. A hossza kilenc méter.
máj. 8
21:12
Átadták az idei Aranykönyv díjakat (hirado.hu)
Hat kategóriában adták át szerda este az Aranykönyv díjakat a Budapest Music Centerben. A 2012-es év könyvkedvenceit kereső, közönségszavazáson alapuló megmérettetésre mintegy 330 ezer voks érkezett.
máj. 8
21:14
Eurovíziós Dalfesztivál: ByeAlex már elrepült Malmőbe (hirado.hu)
A fiatal énekes Kedvesem című dalával képviseli majd Magyarországot a 39 ország zenészeit és énekeseit felvonultató versenyen.
máj. 8
21:16
MTA-közgyűlés: átadták az Arany János-díjakat (hirado.hu)
Öt határon túli magyar tudós vehette át szerdán a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) az Arany János-elismeréseket, a kitüntetéseket Pálinkás József, az MTA elnöke adta át a külső tagok fórumán.
máj. 8
21:18
Késelt a hentes az Óbudai piacon (hirado.hu)
Az árusok szerint a támadást hosszas veszekedés előzte meg, és a késelő hentes ittas lehetett, eljárás indult ellene.
máj. 8
21:20
A Pentagon Szíria széthullásának lehetőségére is felkészül (hirado.hu)
Az amerikai védelmi minisztérium felgyorsította azoknak a forgatókönyveknek a kidolgozását, amelyek Szíria lehetséges széthullásával és a konfliktusnak a régióra való kiterjedésével is számolnak.
máj. 8
21:24
Elütötte, majd marcangolta egyik bringás a másikat - videó (BorsOnline)
Drámai fordulatot vett egy szokatlan kerékpárverseny egy shanghaji vadasparkban. Idomított állatok bicikliznek, de az egyik medve bekattan, és rátámad egy majomra.
máj. 8
21:24
Tóth Gabi összejött a táncpartnerével (Blikk)
Budapest - Hónapok óta izzik körülöttük a levegő, de önmaguknak sem merték bevallani: jóval többről van szó annál, mint hogy jól érzik magukat egymással.
máj. 8
21:24
Balhés meccsen jutott döntőbe az ETO (Blikk)
Győr — Nyert a Videoton, de a Győri ETO jutott a labdarúgó-Magyar Kupa-döntőbe. A zöld-fehérek a fehérvári mérkőzésen 2-0-ra győztek, szerdán ugyan hazai pályán 2-1-re kikaptak, ám összesítésben 3-2-re megnyerték a párharcot.
máj. 8
21:26
Kórházba vitték Nikolicsot (BorsOnline)
Dráma volt a Videoton meccsen. Nikolics Nemanja agyrázkódással került kórházba, ám 2-1 re mégis győztek a Magyar Kupa visszavágón, de nem jutottak tovább.
máj. 8
21:26
Lekéste Ramazzottit a közönség (Blikk)
Budapest — Az olaszokra általában nem jellemző pontossággal, a kiírt időpontnak megfelelően, este nyolc órakor kezdte meg budapesti koncertjét szerda este a Papp László Budapest Sportarénában Eros Ramazzotti (49).
máj. 8
21:30
Kövér: Törökország uniós csatlakozása közös érdek (hirado.hu)
Közös érdeknek nevezte Törökország európai uniós csatlakozását a magyar Országgyűlés elnöke hivatalos törökországi látogatásán.
máj. 8
21:32
Tüntetők fogadták Vona Gábort Bicskén (hirado.hu)
A demonstrálók a rasszizmus terjedése és a Jobbik politikája ellen tiltakoztak különböző transzparensekkel.
máj. 8
21:34
Új műszerek a győri kórházban (hirado.hu)
A 20 millió forint összköltségű berendezést a győri önkormányzat támogatásával vásárolta meg a gyógyító intézmény - közölte Tamás László János, a kórház főigazgatója az átadáson.
máj. 8
21:42
Férje akasztotta fel az “öngyilkos” asszonyt (BorsOnline)
Hiába próbálta a helvéciai férfi félrevezetni a zsarukat, ők nem vették be a felesége öngyilkosságáról szóló mesét. Az ügy vizsgálatát most vádemelési javaslattal zárták le.
máj. 8
21:48
Javaslatok a magyar szórvány napjának megünneplésére (hirado.hu)
A nemzetpolitikai államtitkárság MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a konkrét programok kidolgozása a következő hónapok feladata lesz.
máj. 8
22:00
Jacko rendszeresen átjárt a túlvilágra (BorsOnline)
A poplegenda jóbarátja, a híres spirituális tanácsadó, Deepak Chopra elárulta, hogy Jackson a "halál völgyében" tett látogatásokat, amikor a halálát is okozó altatószer hatása alatt volt.
máj. 8
22:06
A német csúcsvezetők fizetését is korlátozhatják (hirado.hu)
Svájc után Németországban is bevezethetik azt a szabályt, hogy a részvényesek korlátozhatják a cégvezetők fizetését.
máj. 8
22:08
Bankvezetők: rövid távon kedvező az MNB hitelprogramja (hirado.hu)
Rövid távon kedvezőnek nevezték az MNB hitelprogramját egy budapesti hitelkonferencián résztvevő banki vezetők, akik azonban jelezték, hogy elsősorban nem a hitelkínálattal, hanem a hitelkereslettel vannak gondok a magyarországi bankpiacon.
máj. 8
22:10
Július elején Moszkvában üléseznek a gázexportáló országok vezetői (hirado.hu)
Július első két napján Moszkvában üléseznek a gázexportáló országok államfői - jelentették be szerdán az orosz fővárosban.

Keresés