A NABI története során már volt példa arra, hogy átmenetileg a termelés lassítására, szüneteltetésére kényszerül - mondta Kovács-Gajdács János, a vállalat kommunikációs tanácsadója.
Megsemmisítette a közbeszerzési döntőbizottság a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. ajánlati felhívását, amelyben a társaság 5 éves futamidőre, 800 millió forintos fejlesztési hitel felvételét kezdeményezte hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárással.
Zöld jelzést adott a szíriai kormány egy kis palesztin szélsőséges csoportnak a szervezet saját közlése szerint arra, hogy rakétatámadásokat hajtsanak végre izraeli célpontok ellen.
A fejlesztéssel az amerikai érdekeltségű autóipari beszállító eddigi termelőkapacitását 55 százalékkal fogja növelni, a bővítés több mint 200 új munkahely teremtésével jár együtt.
Ha nem lett volna elég a lelki kín, a fiú még egy tetoválással is gondoskodott róla, hogy a lány soha ne felejthesse el, mit tettek vele. Miközben a többiek erőszakolták, a fiúja fekete tintával és tűvel a szerencsétlen lány nyakára tetoválta a saját nevét.
Németország támogatja az Európai Bizottság döntését, amely türelmi időt biztosított Franciaországnak az államháztartási hiány csökkentéséhez, és kiáll a német-francia együttműködésért, amely nélkül nem lehet előmozdítani az uniós integrációt - mondta Wolfgang Schduble német pénzügyminiszter kedden Berlinben.
Ronald Lauder, head of the World Jewish Congress, has apologised to Prime Minister Viktor Orban for suggesting that Orban had not distanced his government from the radical nationalist Jobbik party.
Fegyveresek elraboltak négy Fülöp-szigeteki ENSZ-katonát kedden a Golán-fennsíkon. A kéksisakosok éppen járőrszolgálatot teljesítettek, amikor túszul ejtették őket.
11 magyar műgyűjtő kollekciójából 180 japán miniatűr fa- és kőfaragványt, más néven necukét mutatnak be azon a kiállításon, amely szerdától látható a Moró Antikban Budapesten.
Csaknem a másfélezer kárbejelentés érkezett a piacvezető lakásbiztosítóhoz a múlt csütörtök óta tartó viharok miatt, és más biztosítók is arról számoltak be, hogy százas nagyságrendben kapják a bejelentéseket.
Egy gyermek súlyosan, másik öt könnyebben sérült, amikor kedden egy miskolci bölcsődében a mennyezetről lehulló faldarab eltalálta a kicsiket. A rendőrség nyomoz.
Az Egyesült Államok tripoli nagykövethelyettese a bengázi amerikai konzulátust ért tavalyi támadás éjszakáján arra kérte a Pentagont, hogy küldjön harci gépeket, vagy hogy legalább a líbiai fővárosból vezényeljen át néhány kommandóst a szorongatott képviselethez, de elutasító választ kapott - írta keddi számában a The Washington Post.
Több mint két év után ismét bocsátott ki tízéves futamidejű kötvényt a portugál államkincstár, ezzel teljesítette a nemzetközi mentőcsomagban vállalt idei kötvénykibocsátási tervet.
Alanis Morissette büszkén vállalja nem túl kisportolt alakját, bikinibugyiján még ki is hangsúlyozza, hogy szereti önmagát. A paparazzók is szerették a szettet.
Az idei érettségi vizsgák harmadik napja is rendben lezajlott, a matematika írásbelikről semmilyen észrevétel, bejelentés nem érkezett - közölte az Oktatási Hivatal.
Egy partibuszból zuhant a forgalmas útra a 26 éves Jamie Frecks, akinek esélye sem volt a túlélésre, miután három autó is áthajtott rajta az esés után. A fiatal nő két hónappal ezelőtt lett anyuka, és a szülés óta először ment bulizni, a barátnőivel egy lánybúcsúba.
A Hajdú-Bét több mint tíz éve került a csőd szélére, beszállítóinak a mai napig milliárdokkal tartozik. Czerván György azt mondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium saját forrásaiból oldja meg a problémát.
A 26 éves nő barátjával együtt többször is megerőszakolt egy gondjaira bízott kisbabát. Azóta kiengedték, és most egy vidámparkba ment szórakozni, felügyelet nélkül.
Kórházi kivizsgálás után hazaengedték azt a három fiatal amerikai nőt, akit évtizedes fogság után helyi idő szerint hétfőn este szabadítottak ki a rendőrök fogvatartóik házából Clevelandben.
Egy méretes dildót kapott postán egy oklahomai férfi: a szexuális segédeszközön valaki gyalázkodó üzenetet küldött neki. Egy mezőgazdasági boltot gyanúsít.
A Miskolci Törvényszék 20, illetve 15 év fegyházra ítélt két férfit és 12 év börtönre két nőt, akik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Berzéken a kocsmában rátámadtak egy férfire, aki belehalt sérüléseibe, valamint bántalmazták a pultosnőt is - közölte a megyei főügyészség osztályvezető ügyésze.
Heidi Löke, a győri kézilabdacsapat norvég beállósa megígérte hatéves kisfiának, hogy teljesíti a kérését, és megnyeri együttesével szombaton a BL-trófeát.
Idén április végéig további hat ember halt meg metil-alkohol-mérgezés következtében Csehországban. Ezzel a szeptember óta tartó mérgezési esetek áldozatainak száma 45-re emelkedett.
A Nemzetközi Gyermekmentő szolgálat évente kétszer látogat a székelyföldi Hargita megyébe, ahol immár minden településen elvégezték a gyermekek szűrővizsgálatát.
Befejeződött a dinnye ültetése és vetése országszerte, 2013-ban a termelők tíz százalékkal nagyobb területen termelnek dinnyét, mint tavaly - tájékoztatta Simonka György, a magyar zöldség-gyümölcstermékek népszerűsítésével megbízott miniszteri biztos, a dél-békési térség fideszes országgyűlési képviselője.
Vasárnap a Délmagyar számolt be arról, hogy Szegeden egy Magyarországon eddig ritkán felbukkanó parazitát találtak egy kutyában. A németjuhász szívférgességben pusztult el - írta a portál.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a nyertes, illetve vesztes pályázatok, valamint azok mellékletei nem minősülnek közérdekű adatnak, így azokat nem adják ki a nyilvánosságnak - írta az origo.hu.
Budapesti és csíkszeredai vendégszereplése is lesz májusban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak, amely részt vesz egyebek között a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén.
A felkapott topmodell, Cara Delevingne megpróbálta lábával kitakarni a gyanús fehér porral teli zacskót, ám a lesifotósok reakcióideje sokkal jobb volt.
Megkezdődik a Velencében álló Rialto híd felújítása, miután Renzo Rosso, a Diesel divatkonszern alapítója kedden aláírta a szponzori szerződést, amely a munkálatok alapjául szolgál.
A férfit egy farmtulajdonos jelentette fel, amikor a trágyaszóró gép tartályában rátalált. Az illető éppen maszturbált, és már nem először ijesztette meg a gazdát. Biztos jó minőségű a trágyája.
Hathektárnyi területet tervez elhódítani a tengertől Monaco, hogy így növekedjen a jelenleg mintegy két négyzetkilométeres (kétszáz hektáros) miniállam.