A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Kövér Lászlótól kért intézkedést Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő a Parlamentben a holokausztról tett kijelentése miatt.
Az iszlám és a nagy-britanniai muszlim közösségek elárulásának nevezte a brit miniszterelnök azt a támadást, amelyben két merénylő megölt egy brit katonát.
Anyák napján tűnt el a tizenöt éves lány, akinek aztán már csak a holtteste került elő. A gyilkossággal egy húszéves fiatalembert gyanúsítanak, akivel a Facebookon ismerkedett meg.
A vállalatok számára a május vége nemcsak az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának, hanem egyebek között az iparűzési adó, az innovációs járulék és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is - figyelmeztet a Deloitte Zrt.
A színész ezt annak a polgári pernek az első tárgyalásán jelentette ki csütörtökön, amelyet a Budapesti Fegyház és Börtön indított ellene és a könyv szerzője ellen jó hírnév megsértése miatt.
Az uniós tagállamok között teljes az egyetértés az adócsalások megakadályozásában, és abban, hogy csökkenteni kell az energiaárakat. A tegnapi csúcstalálkozón azonban a módszerekről nem született döntés.
Az önkéntes nyugdíjpénztárakban enyhén csökkent a tagok száma az első negyedévben, miközben a magyar állampapírok hozamának csökkenése következtében folytatódott a kezelt vagyon felértékelődése - derül ki a PSZÁF gyorselemzéséből, amely csütörtökön került nyilvánosságra.
A kiadvány rövid történetben ismerteti meg a 8-10 éves korosztályt a Magyarországon legelterjedtebb és legfőbb allergiás tüneteket okozó gyomnövénnyel.
Bassár el-Aszad szíriai elnök kijelentette: eltökélt, hogy győzelmet arasson a terrorizmus felett, ám egyben békés megoldást keres az országát sújtó válságra.
A tíz hónapos egypetéjű ikrek meindketten egyformán fogyatékosok, ugyanarra a kezelésre és fizikoterápiára van szükségük. Mégis csak az egyik után ítéltek meg gondozási segélyt az anyának.
Hat MSZP-s politikusra szűkíthető, hogy ki szivárogtathatta ki Gyurcsány Ferenc 2006-os balatonőszödi beszédét, egy Heti Válaszban megjelent interjú szerint.
Új tenyésznyúltelepet avattak fel Gödöllőn, a Haszonállat-génmegőrzési Központ területén. A telep biztosítja a magyar óriásnyúl genetikai hátterét egy új háztáji programhoz is.
Az államadósság nő, a deficit még mindig túl magas, ezért 2018-ig a 150 ezres közalkalmazotti létszámot legalább 11 ezer, de legföljebb 18 ezer fővel csökkentik.
Felmentették beosztásából Horváth József vezérőrnagyot, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettesét és Szendrei Zsolt műveleti igazgatót - derül ki a honvédelmi miniszternek egy írásbeli kérdésre adott válaszából.
Az anyagi források szűkössége miatt kétnapos Csembaló-ünneppel folytatják a korábbi Csembalissimo zenei fesztivált június elsején és 2-án a belvárosi Szent Mihály-templomban.
Több embernek sem sikerült meggfékeznie azt a két őrjöngő kutyát, akik az utcán megtámadtak és marcangoltak egy nőt. Valaki videóra vette a megrázó esetet, vigyázat, felkavaró felvétel következik!
Posztumusz életműdíjat adományozott Szalai Annamáriának, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a médiatanács áprilisban elhunyt elnökének a Helyi Televíziók Országos Egyesülete - tájékoztatta az egyesület az MTI-t.
A rendőrség este elkapta azt a férfit, aki Pécsett reggel egy nőt és egy férfit támadott meg késsel a lépcsőházban. A nővel legalább száz késszúrással végzett.