Brüsszeli becslések szerint a tagállamok évente ezer milliárd eurót veszítenek az adócsalás és adóelkerülés miatt - ez ellen csak az eddiginél szigorúbb szabályokkal és felgyorsított információ-áramlással lehet fellépni.
Elképesztő mennyiségű megrendelés érkezik az egykori megasztáros, Szecsôdi Kari transzvesztita-show-jára. Az énekes hetek alatt letarolta a piacot, mindenki a fiúból lett lány sztriptíztáncára kíváncsi.
Improvizációs színház, európai játszótér, koncertek és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket vasárnap az ELTE Füvészkertben az Európai Pikniken.
Az Egyesült Államok összesen négy amerikai állampolgárt ölt meg külföldön terrorelhárító dróncsapásokkal 2009 óta - közölte Eric Holder igazságügy-miniszter.
Vlagyimir Putyin repül a Kremlből. Az orosz elnök ugyanis nem kér többé luxuslimuzinja kényelméből, helyette inkább helikopterrel jár majd dolgozni a fővárosból.
A vádlottak után az ügyészség is bejelentette, hogy megfellebbezi a tavaly áprilisi soproni kettős gyilkosság ügyében hozott első fokú ítéletet - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája csütörtökön az MTI-vel.
Riduan Masmud (40) februárban erőszakolt meg egy 13 éves kislányt, amiért bíróság elé került. Ügyvédje azonban most bejelentette: a férfi feleségül vette a tinédzsert.
Rendőrségi kivizsgálás indult annak a betegszállító ápolónak az ügyében, aki a vád szerint meg akart erőszakolni egy kómában fekvő beteget a krajovai megyei kórház intenzív osztályán.
Az Éjjel-Nappal Budapest szereplőjének soványsága megdöbbenti azt, aki személyesen találkozik a lánnyal. Nádai beismeri, hogy egészségtelenül él. A forgatások mellett alig jut magára ideje.
Elege lett a dolgozóknak az egyik projektvezető viselkedéséből, akinél mindennapossá vált a kollégák megalázása, pofozása. Az egyik alkalommal sikerült videóra venniük a történteket, ezt megosztották a világhálón is.
A Gellért fürdő közelébe tévedt egy hatvankilós vaddisznó. A lakott területen garázdálkodó állatot Balázs Bulcsú lefotózta. Ő riasztotta a rendőröket, akik specialistára bízták a vadat, de az meglógott.
Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő, aki – mint a Blikk is megírta – megverte élettársát, legalábbis a nő szerint.
Három hónap alatt kilenc tonna ólomsörétet lopott el öt férfi egy lőszer és robbanószer gyártásával foglalkozó balatonfűzfői kft. telephelyéről mintegy ötmillió forint értékben.
Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, az EP petíciós bizottsága zárt ülésen foglalkozik a magyar állampolgárság felvétele miatt hátrányt szenvedett felvidéki magyarok ügyével.