Két férfival is megcsalta párját a francia first lady hajdanán – állítja egy életrajzi könyv. Valerie Trierweiler milliós kártérítésért pereli a szerzőket.
Újabb néhány hetes haladékot kér Románia az Emberi Jogok Európai Bíróságától a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal kapcsolatos új jogorvoslati törvény elfogadására.
David Bowie két évtized után vadonatúj lemezzel jelentkezett, és a The Next Day című albummal egy csapásra maga mögé utasította a fiatal brit sztárokat.
Tizenhárom világhírű magyar karmestert és hangszeres muzsikust is jelölte a Gramophone az általa tavaly létrehozott Hírességek Csarnokába, az 50 halhatatlan kiválasztásába a zeneszerető közönség is bekapcsolódhat a brit zenei szaklap honlapján.
A nagyhét zenei hagyományaihoz illően idén olyan művek hangzanak el a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, amelyek Krisztus szenvedéstörténetéről szólnak, illetve az újjászületés pillanatait idézik meg.
2007-ben még jó ötletnek tűnt, hogy az arcbőrét értékesíti. Jó pár éve egy pornószájt hirdet a homlokán, most unta meg az ötgyerekes apuka. Újabb tetkók árából akarja megtisztítani arcát a reklámoktól.
Dupla annyi, 1,2 milliárd helyett 2,4 milliárd forintos költségvetési támogatás jut a gyermekétkeztetésre, mint a baloldal kormányzása alatt - kommentálta a Fidesz szóvivője az LMP politikusának szerdai nyilatkozatát.
A saját bátyja bérelt fel négy férfit, hogy gyilkolják meg a szerencsétlen nőt, akinek az volt a bűne, hogy nem akart tovább állati sorban élni, és elviselni az állandó verést és megaláztatást.
Szepang ‒ Roscoe a Forma–1-es paddock új kedvence. Lewis Hamilton (28) néhány hónapos angol buldogja azonnal belopta magát a pilóták, az újságírók, a fotósok, sőt még a sportágat irányító Bernard Ecclestone (82) szívébe is.
Michelisz Norbert próba nélkül ül be új, gyári Honda versenyautójába a túraautó-vb hétvégi idénynyitóján, ugyanis a kocsi csak az utolsó pillanatra készül el. A magyar pilóta mégis pontszerzésre készül Monzában.
Egy protonterápiás kutató és gyógyító központ létrehozása lehet a következő évek legnagyobb debreceni beruházása, a város pedig tovább halad a magas hozzáadott értékkel dolgozó iparágakra épülő stratégiáján.
A szakszervezet igazságtalannak tartja a rezsicsökkentést, mivel az a legmódosabbaknak több tízezer forint megtakarítást jelent, a legszegényebbeknek viszont csak néhány száz forintot.
Az elmúlt négy munkanapból álló héten 19 200 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, 35 százalékkal kevesebb, mint az azt előző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ.
Jó esély van rá, hogy a nyár folyamán megszülessen az ágazati kollektív szerződés - mondta a köznevelési államtitkár, miután öt érdekvédelmi szervezettel tárgyalt a fővárosban.
Egy indiai hotel második emeletéről ugrott ki a fogorvos, mert a szálloda tulajdonosa az éjszaka közepén zaklatta őt. A férfi később azt állította rendőröknek, hogy csak meg akarta masszírozni a hölgyet.