2013. március 16. szombat

márc. 16
13:56
Kézműves-pályázat az IPOSZ-tól (hirado.hu)
Hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek, kézműves iparművészek egyéni alkotóközösségek jelentkezését várják.
márc. 16
14:12
Gyilkossággal fenyegetőzött két zalai tinilány (BorsOnline)
Közveszéllyel fenyegetés miatt vádemelést javasol a rendőrség két 17 éves zalai diáklány ellen, akik egy internetes közösségi oldalon arról írtak, hogy falunapon fognak robbantani - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
márc. 16
14:12
Színpadi baleset - félbeszakították az előadást (hirado.hu)
Színpadi baleset miatt félbe kellett szakítani pénteken este a Kolozsvári Állami Magyar Színház Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadását.
márc. 16
14:14
MSZP: a rezsicsökkentés kisebb az eddigi áremeléseknél (hirado.hu)
Ráadásul tavaly az EU-ban Magyarországon volt a legnagyobb az infláció - emlékeztet Burány Sándor.
márc. 16
14:16
ENSZ-nyilatkozat a nők elleni erőszak visszaszorításáról (hirado.hu)
A pénteki megállapodáshoz a témában eddig jóval konzervatívabb muzulmán országok is csatlakoztak.
márc. 16
14:18
Egyetlen nap alatt jön a változás: gyorsan eltűnik a hó (hirado.hu)
Jön a tavasz.
márc. 16
14:30
Erősíteniük kell a magyar termelőknek az olcsó, de jó borok piacán (hirado.hu)
A haza borászat számára a legnagyobb kihívás az alsó árkategóriájú, de minőségi borok szegmensének erősítése - mondta Feldman Zsolt, a VM helyettes államtitkára.
márc. 16
14:48
22 évet ült a siralomházban, mire bizonyították ártatlanságát (BorsOnline)
Több mint két évtizeden keresztül bizonygatta büntetlenségét egy amerikai asszony, akit azért börtönöztek be, mert a vád szerint megölte saját fiát. 22 évvel az eset után kiderült, valóban nem ő volt a gyilkos.
márc. 16
14:48
New York legjobbja a magyarok védője (Blikk)
New York - Egyetlen pert sem vesztett még, magyar ügyfelei pedig sok milliós kártérítéseket köszönhetnek neki.
márc. 16
14:48
Megfagyott repülő víz (Metropol)
Mindent jégpáncél borít a Balaton déli partján
márc. 16
14:48
Sztáray: az izraeliek és a palesztinok is készek a tárgyalások újraindítására (hirado.hu)
Az izraeliek és a palesztinok is készen állnak a tárgyalások újraindítására, de még tisztázni kell a feltételeiket, és pontos útitervet kell készíteni - mondta Sztáray Péter.
márc. 16
14:50
Felöltöztet bennünket a Blikk! (Blikk)
Magyarország — Háztartási gépek, koncertjegyek, melegétel – ezen a héten is rengeteg olvasónkhoz csöngetett a postás a Blikk Bónusz értékes nyereményeivel.
márc. 16
14:50
Amerikai underground hősök az Akváriumban (hirado.hu)
Egy kultikus New York-i underground csapat, a nyolcvanas-kilencvenes években rendkívül sikeres, és 2010-ben újjáalakult Swans ad koncertet kedden a fővárosi Akvárium Klubban.
márc. 16
14:52
Ó, Romeo! (Blikk)
Budapest - Kopottas váltók sorakoznak a polcokon, kiselejtezett ablaktörlők lógnak az ablakban, a sarokban pedig valaha szebb napokat látott autómatuzsálemek alusszák igaz álmukat.
márc. 16
14:52
Mennek a bánkúti sífelvonók (hirado.hu)
Fél méter friss hó esett.
márc. 16
14:54
Vanda belovagolt az élvonalba (Blikk)
Győr—Abu Dhabi — Egy fiatal, törékeny lány bebizonyította, hogy igazi lovas nemzet a magyar.
márc. 16
14:56
Aggódnak a pápáért (Blikk)
Vatikánváros — Féltik Ferenc pápát (76) a katolikus hívők. Az új egyházfőnek ugyanis egy légzőszervi megbetegedés miatt fiatalkorában eltávolították a fél tüdejét.
márc. 16
15:06
Megdőlt a hidegrekord, -14,2 fokot mértek (BorsOnline)
Szombatra virradóra Nyírlugoson mínusz 14,2 Celsius-fokot mértek, ezzel megdőlt a napi minimumhőmérsékleti rekord - tájékoztatta az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-t.
márc. 16
15:06
Itt szépül Romeo (Blikk)
Budapest - Kopottas váltók sorakoznak a polcokon, kiselejtezett ablaktörlők lógnak az ablakban, a sarokban pedig valaha szebb napokat látott autómatuzsálemek alusszák igaz álmukat.
márc. 16
15:06
Újabb adag japán cunamihulladék tart Észak-Amerika partjaihoz (hirado.hu)
Tokió úgy számol, 220 ezer tonnányi szemét érkezik valamikor áprilistól.
márc. 16
15:08
Három malaccal feküdt le Horváth Éva (Blikk)
Horváth Éva soha nem titkolta, mennyire imádja a húst. Most azonban még maga is megdöbbent egy kissé a saját étvágyának nagyságán.
márc. 16
15:24
Utcára kerülnek Pistorius barátnőjének szülei? (BorsOnline)
Oscar Pistorius megölte Reevát, és ezzel tönkretette a lány szüleit is.
márc. 16
15:24
Hollywood Bruno Ganz személyében talált pápát (hirado.hu)
A világhírű svájci színész VI. Sixtust alakítja majd a The Vatican (A Vatikán) című szériában.
márc. 16
15:26
Kisebb roham indult a bankbetétek kivételére Cipruson a mentőcsomag hírére (hirado.hu)
Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei szombatra virradóra állapodtak meg a Ciprusnak szánt hitelcsomag fő elemeiben. Reggel százak akarták kivenni a számlájukon lévő pénzt.
márc. 16
15:42
Buszbaleset Jordániában (hirado.hu)
Palesztin zarándokok haltak meg.
márc. 16
16:00
Ramsay üvöltözött Csabával (BorsOnline)
A világhírû séf nagyon szigorú fônök. Ha kell, üvöltözik, de ezt mindenki tudja róla.
márc. 16
16:00
MTVA: a közmédia azonnal reagált a katasztrófahelyzetre (hirado.hu)
A közmédia csütörtökön azonnal reagált az országban kialakult katasztrófahelyzetre - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, válaszul az MSZP-elnök szavaira.
márc. 16
16:18
Ufószerűre torzította arcát a szemcsepp – fotó (BorsOnline)
Szemészétől kapott szemcsepp váltott ki brutális allergiás reakciót egy brit asszonynál. A nő arca felismerhetetlenné vált a szertől.
márc. 16
16:36
Undorító: kilószámra zabálja a döghúst (BorsOnline)
Rodható állatetetmekre vadászik egy 73 éves brit férfi. Az idős úr kedvenc eledele a döghús.
márc. 16
16:36
Mozgalmas év előtt áll a szentendrei Skanzen (hirado.hu)
márc. 16
16:38
Laura Boldrini lett az olasz képviselőház elnöke (hirado.hu)
A balközép Demokrata Párt képviselőjét, Laura Boldrinit választották meg az olasz képviselőház elnökévé, amelyben a párt vezette tömörülés a februári választások eredményeként abszolút többséggel rendelkezik.
márc. 16
16:40
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap Budapesten (hirado.hu)
Útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra, a buszok és a villamosok közlekedésében pedig változásokra kell számítani a Kálvin térre hirdetett demonstráció miatt - tudatta BKK.
márc. 16
16:42
Több százan emlékeztek Lettországban (hirado.hu)
Lettországban több százan emlékeztek meg a második világháborúban a Waffen SS soraiban harcoló Lett Légió katonáiról, az esemény rendszeresen feszültséget kelt a lettek és az orosz ajkú lakosság között.
márc. 16
16:44
Csaknem 15 ezer embert szabadítottak ki a hó fogságából - fotók a mentésről (hirado.hu)
A közutakon már nincs mentésre váró ember - írja közös közleményében a katasztrófavédelem és a rendőrség.
márc. 16
17:12
Ünnepelt a Kossuth-díjas Omega (Blikk)
BUDAPEST — Együtt ünnepelt az Omega zenekar! A legendás együttes március 15-én elfoglalta a Pilvax Bisztrót, és éjszakába nyúlóan mulatozott, miután a tagokat megosztott Kossuth-díjjal tüntették ki.
márc. 16
17:12
Fidesz: a baloldal fejezze be a politikai haszonlesést! (hirado.hu)
A Fidesz arra szólítja fel a baloldalt, fejezze be az ízléstelen politikai haszonlesést a rendkívüli időjárás okozta problémákkal kapcsolatban.
márc. 16
17:14
A Liszt Ferenc Kamarazenekar alapítójára emlékeznek (hirado.hu)
Emléktábla avatással tiszteleg alapítója, Sándor Frigyes emléke előtt kedd délelőtt az 50 éves Liszt Ferenc Kamarazenekar.
márc. 16
17:16
HRW: egyre többször vetnek be fürtös bombát a szíriai kormányerők (hirado.hu)
A szerkezet több kisebb töltetet tartalmaz, és ezeket még a levegőben szétszórja, 107 állam tiltja.
márc. 16
17:18
Dánia lesz az ELTE dokumentumfilm-fesztiváljának vendége (hirado.hu)
Dánia lesz az ELTE Társadalomtudományi Karának szervezésében március 20. és 24. között zajló Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál vendége, a filmjét elkísérő Mads Brügger dán rendező előadást is tart a rendezvényen.
márc. 16
17:20
Kihűlőben lévő férfit találtak Nyíregyházán (hirado.hu)
Az ismeretlen férfit egy autóbusz-telephelyen találták elég rossz állapotban.
márc. 16
17:30
Sorsolás és lánykérés volt élô adásban (BorsOnline)
Első ránézésre a német és olasz bajnok találkozója kínál igazi élményt a BL-negyeddöntőben, míg a favorit Barcelona és Real Madrid viszonylag könnyen kerülhet négy közé.
márc. 16
17:30
Lefülelték Vilmost (Blikk)
Cheltenham — Alaposan megtréfálta egyik barátja Vilmos herceget (30) egy lóversenyen, amikor váratlanul meghúzta a fülét.
márc. 16
17:30
Nyolcan erőszakolták meg a turistanőt (Blikk)
Madhja Prades — Újabb nő esett áldozatul indiai férfiak brutális támadásának.
márc. 16
17:30
Nehezen találtak nemzeti ünnepet Svédországban (hirado.hu)
A svédeknek hosszú ideig egyáltalán nem volt nemzeti ünnepük, végül csak néhány éve találtak egy olyan dátumot, amelyről úgy érezték, megfelel a célnak.
márc. 16
17:32
Kísértet lett Gálffiból (Blikk)
Pécs — Meglepő, soha nem hallott vallomást tett Csákányi Eszter (59) az Utóélet című film forgatása közben.
márc. 16
17:48
Tovább tombol az influenza Magyarországon (hirado.hu)
Tizennyolc európai országban továbbra is kiterjedt influenzajárvány van.
márc. 16
18:06
Bálint Toncsi lábat és bimbót villantott (BorsOnline)
Az egykri szépségversenyző nagyon igyekszik a rivaldafényben maradni azok után is, hogy kiesett a táncos műsorból. Ezért fotózza is magát, bármilyen helyzetben.
márc. 16
18:06
Ez kemény volt, Ádám! (Blikk)
Manresa — A tengerentúlról is kapott dicséreteket „Palánktörő" Hanga Ádám (23).
márc. 16
18:08
Kivégezte két csecsemőjét a részeg apa (BorsOnline)
Börtönbe került egy 24 éves arkansasi férfi, mert két gyerekét is brutálisan megölte. Az iszákos apa azét gyilkolta meg a gyerekeket, mert azok sírtak.
márc. 16
18:08
Főzőbajnok Kökény (Blikk)
Sevilla — A szakácsolimpián is megállná a helyét Kökény Roland (37).

Keresés