A rendkívül mostoha körülmények ellenére kiválóan sikerült megszervezni a mentési munkálatokat - értékelte a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját Pintér Sándor pénteken az MTI-nek.
Két hétig volt otthonban a néni, ahol csontsovánnyá fogyott és elvesztette a kapcsolatot a külvilágga. A rokonok rengeteget fizettek azért, hogy szakápolók vigyázzanak a nagyira, amíg ők kikapcsolódnak.
A magyar főiskola óriási szerepet játszik abban, hogy a kárpátaljai magyarság ellen tudjon állni az asszimilációnak - mondta a vidékfejlesztési miniszter Beregszászon.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) egyik alapítója szerint a magyar kormány csak akkor védheti meg a nemzet szuverenitását, ha mögötte áll az államtól független, a politikát kontrolláló civil társadalom.
Az anyát a jelek szerint nem zavarta, hogy mit művelt kamaszodó fia a kishúgával, mert nem jelentette az erőszakot. Ellenkezőleg, megpróbálta eltussolni a szörnyűséget.
Kis híján hatalmas eséssel indította hivatali idejét Ferenc pápa. Az egyházfő a reggeli misén vett részt, amikor a székéről lefelé jövet megbotlott a saját ruhájában. Néhány bizonytalan mozdulat után visszanyerte egyensúlyát - írja a Daily Mail.
Nem fél visszatérni munkahelyére a moszkvai Nagyszínház balett-társulatának művészeti igazgatója, aki élete végéig viselni fogja arcán a január 17-i savas támadás nyomait és talán sosem nyeri vissza látását a jobb szemére.
Az utakon több ezer ember esett a hó fogságába, víz és élelem nélkül töltöttek húsz-huszonkét órát. Dr. Bakondy György katasztrófavédelmi főigazgató mégis kijelentette: felkészültek a rendkívüli időjárási helyzetre.
14 földi telepítésű rakétaelfogó egységgel erősíti meg a nyugati partvidékre telepített védelmi rendszerét a növekvő észak-koreai interkontinentális rakétafenyegetéssel szemben az USA.
A lehullott hó vastagsága helyenként a fél métert is eléri, a hőmérséklet mínusz 7 Celsius fokra esett vissza - áll az ukrán infrastrukturális minisztérium közleményében.
Az elmúlt években már kiderült, hogy Charlie Sheen nem könnyű eset. Jelenleg éppen kislánya éltét készül pokollá tenni azzal, hogy csúnyán beégeti a gyereket a sulijában.
A nemzet pártok fölötti egységének a szükségességéről beszélt Bánffyhunyadon az erdélyi magyar ellenzék március 15-i főrendezvényén Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Tőkés László európai parlamenti képviselő szerint nem szabad megengedni, hogy most is egymás ellen fordítsák a románokat és a magyarokat, mint az 1848-as magyar forradalom idején.
Az öt hónapos terhes Katalin egyre több gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet vásárol, hogy minél felkészültebb legyen, mikor gyereke megérkezik. Ismerősei szerint, a hercegnő alig várja, hogy végre anya legyen.
Földöntúli élvezetekről és elképesztő szexpartnerekről számolt be egy középkorú nő egy tévéműsorban. Azt állítja, idegenek osonnak be a szobájába éjszaka, akikkel csodálatos szeretkezni.
Az ünnep legfontosabb üzenete, hogy a reményt soha ne veszítsük el: a nemzet közös akaratát csak ideiglenesen lehet eltiporni jelentette ki Surján László, az Európai Parlament néppárti alelnöke pénteken Szabadkán.
Budapest - Szándékosan be akartak dönteni egy sikeres magyar autóipari vállalkozást az egykori vezetői? A Blikk vállalati belső körökből származó információi szerint emiatt most több száz ember állása került veszélybe a Nyugat-Dunántúlon annál a cégnél, amelynek Jánosházán, Lentiben és Nagykanizsán van egy-egy üzeme.
Budapest - Szabó Zsófi (24) ne is álmodjon arról, hogy modellalkatúra fogyhat! A most is csinos, szőke színésznő hiába hangoztatja úton útfélen, hogy egy életmódprogram segítségével 10 kilótól szabadul meg, ehhez még a Jóban-Rosszban készítőinek is lesz egy-két szava.
Budapest – Szabadlábra került a V. László-ügy koronatanúja. A Blikk értesülései szerint az éjszaka urának letartóztatott, majd villámgyorsan elengedett segítője nem repes az örömtől, hogy elhagyhatja otthonát.
Magyarország - Akár egy jégkorszakot vizionáló katasztrófafilm, úgy festett az ország az elmúlt napokban. Az ítéletidőben 5446 autó akadt el, 100 út vált járhatatlanná, 13 327 ember otthonát lehetetlen volt megközelíteni, 5 vasútvonalon bénult meg a közlekedés, 160 település maradt áram nélkül.
Kaposvár - Több mint egy éve él a pszichiátriai osztály zárt ajtói mögött Párkányi Éva (31), azaz BB Évi. Az egykori valóságshow-hős sorsa egyelőre kilátástalan. Ugyan időről időre felcsillan a remény, hogy hamarosan elhagyhatja az intézményt, mert javulni kezd mentális állapota, utána azonban mindig visszaesik. Mintha félne meggyógyulni.
Budapest - Fegyvert vásárolt a fitneszguru. A Blikk szemfüles olvasó-riportere lencsevégre kapta Schobert Norbertet (41), amint egy fegyverboltban vásárolt kedden Budapesten, a IX. kerületben. Hosszan válogatott, aztán az egyik legdrágább gáz-riasztó fegyverbe beleszeretett.
Budapest - Bódi László Cipő (†47) tudta, mi vár rá. A Republic együttes egykori énekese, aki március 11-én hétfő hajnalban hunyt el, jó ideje tudta, hogy már nincs sok hátra az életéből.
Feleségével való szakítása után pár nappal VV Fecó máris VV Dyával kavar. Az RTL két valóságshow-hőse a hosszú hétvégét már egymás társaságában tölti, hogy tisztázzák érzelmeiket.
Jelentősen javultak az időjárási körülmények szombat hajnalra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint már csak kisebb hófúvások lehetnek a Dunántúlon. Az M1-es Budapest felé már járható, de még nagy a torlódás és vannak elzárt települések is a Dunántúlon.
Esztergályos Cecíliát alaposan tűzbe hozták a Szombat esti láz versenyzői. A színésznő majd’ minden produkció utáni értékelése erotikus töltetet kapott.
Bódi László Cipő emlékére Csendes napot szervezett 2013. március 14-én a kisvárdai gimnázium. Az iskola igazgatója szerint Cipő a zeneszerzés miatt mondott nemet a transzplantációra.
Megdöbbentő részleteket tudott meg a Bors a Bándy Kata holttestét megtaláló gyerekek vallomásából. A két fiú azt hitte, egy részeg fekszik a bokrok tövében, kövekkel dobálták meg a mozdulatlan alakot.
A rendőrség nem fordított különösebb figyelmet arra, hogy a Prisztás-ügyben megszólaló védett tanúkat ne ismerhessék fel a gyanúsítottak. A Bors beszélt is az egyik védett tanúval, aki megdöbbent, hogy rátaláltunk.