Csodájára járt az összes orvos Miamiban annak a két hete született kisbabának, akit egy katari nő hozott világra. A kismamának ugyanis öt(!) szervét át kellett ültetni, és senki nem hitte, hogy valaha gyereket szülhet.
Ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettes rámutatott, azért jött Székelyföldre, hogy Magyarország köszöntését, megbecsülését és szeretetét tolmácsolja.
A Bayern München a Juventust, a Real Madrid a Galatasarayt, a PSG a Barcelonát, a Málaga pedig a Borussia Dortmundot látja vendégül a negyeddöntők első mérkőzésein.
Hamarosan eltehetjük a sapkát a szekrény mélyére, ami egyfelől jó, hiszen azt jelenti, hogy vége a télnek, másfelől viszont rendezetlen tincseinket most már nem tudjuk eltakarni egy divatos fejfedővel. Ne feledjük: a hideg hónapok után hajunkat is fontos regenerálni, felkészíteni a nyárra. Szegedi Tibor fodrászmester segítségével bemutatjuk, milyen vitaminfröccsöt adhatunk frizuránknak.
Nincsenek sehol az ígért munkahelyek, milliók élnek a létminimum alatt, szétverték a jogbiztonságot, totálissá vált a magyar emberek kiszolgáltatottsága - olvasható az ellenzéki párt közleményében.
A Boeing gépeivel év elején több váratlan esemény történt. Két esetben az akkumulátorok túlmelegedése okozott elektromos tüzet, két másik incidens során üzemanyag-szivárgást észleltek a típusnál, egy esetben pedig a pilótafülke szélvédőjének egyik rétege repedt meg.
A válság sújtotta Portugália plusz egy évet kap a nemzetközi hitelezőktől arra, hogy az előirányzott mértékben csökkentse államháztartási hiányát - jelentette be pénteken a pénzügyminiszter.
A kifutójukra dőlt fán keresztül kiszökött a Nyíregyházi Állatparkból harminc pávián péntekre virradó éjjel. Az állatokat sikerült befogni, egyiknek sem esett baja.
A rendőrök is megdöbbentek, mikor egy rablás során egy egész családot kellett letartóztatniuk. A szülők magukkal vitték az akcióra 5 és 2 éves gyerekeiket.
Budapest - Vasárnaptól Csülök, Tuskó Hopkins és Senki Alfonz visszatérnek a Vasárnapi Blikkbe, hogy az elátkozott parton tett kirándulás után három testőrként is végigpofozzák magukat két kontinensen.
Több párhuzamot is vont az 1848-as események és 2013 között Lázár János, a Fidesz országgyűlési képviselője március 15-ei ünnepi beszédében, Hódmezővásárhelyen.
Az európai liberális ernyőpárt elnöke szerint probléma, hogy most csak egyetlen nyomásgyakorlási eszköz létezik, az unióról szóló alapszerződés 7. cikkében foglalt "nukleáris opció".
Az orosz államfő pénteken aláírta a bankokról és banki tevékenységről szóló szövetségi törvény módosítását, amely szerint a külföldi pénzintézetek nem nyithatnak Oroszországban fiókokat.
Nem tudta elviselni, hogy barátnője szakított vele, ezért titokban regisztrálta a lányt egy népszerű internetes szexoldalon. Exe telefonszámát is megadta és fényképét is feltöltötte. A bíróság próbára bocsátotta a férfit.
Jogosítványának bevonására és súlyos pénzbírságra ítélték Karim Benzemát, a Real Madrid francia labdarúgóját, akit egy közúti sebességmérő 216 km/órával mért be február 3-án.
Az ET elnöke azt is megerősítette: szóba került a fegyverembargó kérdése is, amelyet a külügyminiszterek már jövő heti informális találkozójukon, Dublinban megvitatnak majd.
Jelenleg 79 elzárt település van az országban, és csaknem félezer jármű vár arra, hogy kiszabadítsák a hó fogságából. A cikket folyamatosan frissítjük!
A mai kor és a mai nemzedék szabadságharcáról beszélt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a székelyföldi Nyergestetőn tartott március 15-i ünnepségen.
Pénteken délután a Bájt Hajehudi (Zsidó Otthon) és a Jes Atíd (Van Jövő) párt aláírta a koalíciós megállapodást a Likud-Jiszráél Béténu pártszövetséggel - jelentette az izraeli rádió.
A köztársasági elnök meglátogatta az Operatív törzset az Országos Rendőr-Főkapitiányság épületében. Áder János köszönetet mondott a tűzoltóknak, a rendőröknek, a katonáknak és a katasztrófavédelmi dolgozóknak munkájukért.
Budapest - Minden macskabarát álma, hogy egy igazi kistigrist tartson otthonában. Ezt most bárki könnyen valóra is válthatja, már ha van legalább 400 ezer forintja.
A brit nő a bevásárlást vállalta magára, de nem ingyen tette: fél év alatt 6000 fontot - 2,17 miliió forintot - lopott a bácsitól. 100 óra közmunkára és elvonóra küldte a bíróság.
Gátlástalan politikai haszonlesésnek tartja a Fidesz Mesterházy Attila MSZP-elnök nyilatkozatát arról, hogy vizsgálni kell a felelősséget a rendkívüli időjárás nyomán kialakult helyzetért.
A vezető osztrák konzervatív napilap egyik munkatársa, Christian Ortner álszentnek tartja a legutóbbi alkotmánymódosítás miatt megfogalmazott német és osztrák aggályokat.