2013. március 11. hétfő

márc. 11
19:19
Februári merénylet: Törökországban szíriaiakat vettek őrizetbe (hirado.hu)
A török hatóságok őrizetbe vettek négy szíriait és egy törököt az egyik török-szír határátkelőnél egy hónapja elkövetett pokolgépes merénylet ügyében.
márc. 11
19:21
Krúdy-év Óbudán (hirado.hu)
Kiállításokkal, irodalmi szalonnal, színházi bemutatókkal, zenei eseményekkel tiszteleg májustól a III. kerület az utolsó éveit Óbudán leélő Krúdy Gyula író emléke előtt.
márc. 11
19:23
Hamisított lengyel sajtot vont ki a forgalomból a Nébih (hirado.hu)
Mivel a terméket zömében növényi zsírból készítetták, tulajdonképpen nem is sajt.
márc. 11
19:24
38 milliárd forintot ér az álomcsapat (BorsOnline)
Az A Bola című portugál sportlap összeállította a világ posztonként legjobban kereső futballistáinak csapatát. A legtehetősebbek közül is kiemelkedik Samuel Eto’o, az Anzsi csatára.
márc. 11
19:25
Módosította a kormány a tervtanácsok működését (hirado.hu)
A rendelet szerint amennyiben az építési hatóság határozatát véleményező tervtanács tagjai nem tudnak részt venni a vélemény kialakításában, akkor a tervtanács elnöke egyedül is kiadhatja a véleményt.
márc. 11
19:27
Áramot vezetett kerítésébe - emberöli kísérlettel gyanusítják (hirado.hu)
Emberölés kísérletével gyanúsítanak egy 85 éves tiszadobi férfit, aki árammal átjárt kerítéssel akarta védeni tulajdonát.
márc. 11
19:36
Hat idegkutató kapta az idei Agy Díjat (hirado.hu)
Az optogenetika feltalálásáért és fejlesztéséért négy európai és két amerikai idegkutatónak ítélték oda a 2013. évi Agy Díjat (Brain Prize).
márc. 11
19:38
Ismét oroszlánriadó van Karibában (hirado.hu)
Oroszlánriadót rendeltek el ismét Zimbabwe északi részén Kariba városában és környékén, ahol három oroszlánnal végeztek a múlt héten.
márc. 11
19:40
Víztisztító magyar segélyhitelből Vietnamban (hirado.hu)
A most induló beruházás összértéke 10 millió euró, a magyar kormány kötött segélyhitelt nyújtott a megvalósításhoz, ami több mint százezer lakosnak biztosít - két éven belül - ivóvizet.
márc. 11
19:42
Nőttek a kínai autóeladások (hirado.hu)
Kínában 19,5 százalékkal nőtt az idei első két hónapban eladott új autók száma a tavalyi azonos időszakhoz képest.
márc. 11
19:44
Teátrumi színözön a Soproni Petőfi Színházban (hirado.hu)
A debreceni Csokonai Színház, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat és a zentai Magyar Kamaraszínház is fellép a Teátrumi színözön elnevezésű fesztiválon.
márc. 11
19:46
Egy óriás és egy kis ember őrizte a királynőt (hirado.hu)
Míg Erzsébet királynő a klinikán pihent, két furcsa alak ácsorgott a bejáratnál.
márc. 11
19:48
Jogharmonizációs és egyéb adómódosítások a parlamentben (hirado.hu)
Az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényjavaslatba foglalta a kormány az újabb adójellegű jogszabályok módosítását.
márc. 11
19:50
A VM enyhítené a tejtermelők aflatoxin miatt keletkezett kárát (hirado.hu)
Magyarországon naponta 4,0-4,5 millió liter tejet termelnek, ebből a mennyiségből becslések szerint januárban és februárban mintegy 1,2 millió l-t kellett megsemmisíteni.
márc. 11
19:54
A magyar irredentizmus ellen fog tüntetni Aradon a román Új Jobboldal (hirado.hu)
A magyar irredentizmus ellen kíván tüntetni március 15-én Aradon az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű román szervezet.
márc. 11
19:56
Szolidaritás mozgalom: az alkotmánymódosítás felszámolhatja a demokráciát (hirado.hu)
A Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerint az alaptörvény negyedik módosítása végképp felszámolhatja a demokráciát Magyarországon.
márc. 11
19:58
Blogot és országot cserélnek a blogverseny győztesei (hirado.hu)
A verseny célja egy egyedülálló globális blogoszféra, közösség létrehozása, amelynek tagjai a valós életben is tartják a kapcsolatot. A kezdeményezés már száz országból több mint ezer blogger figyelmét felkeltette.
márc. 11
20:00
Durván beszólt Katalin hercegnőnek a rádiós (BorsOnline)
Hatalmas felháborodást okozott egy angol rádióállomás műsorvetőjének kijelentése. Sandi Toksvig kijelentette, Katalin hercegnő nem is tud gondolkozni.
márc. 11
20:12
Washington kiutasított két venezuelai diplomatát (hirado.hu)
Az Egyesült Államok így válaszolt arra, hogy Caracas távozásra szólított fel két amerikai katonai attasét.
márc. 11
20:14
Fidesz: Bajnai, Oszkó és Simor voltak a Malév sírásói (hirado.hu)
A Fidesz szerint bebizonyosodott, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok ásták meg a Malév sírját", és az ügyletnél "ott sündörgött" Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Simor András is.
márc. 11
20:16
Stagnált a forint árfolyama este (hirado.hu)
Hétfőn 19 órakor 301,70 forinton jegyezték az eurót.
márc. 11
20:18
Pornósoknak adta el 18 hónapos kisbabáját (BorsOnline)
Az FBI nyomozói tartóztatták le azt a 24 éves amerikai nőt, aki pénzzé tette másfél éves csecsemőjét. A gyereket ráadásul egy gyerekpornót készítő férfinak adta.
márc. 11
20:18
Újabb amerikai szankciók Észak-Korea ellen (hirado.hu)
Az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat vezet be Észak-Korea Külkereskedelmi Bankjával szemben - jelentette ki Tom Donilon, Obama nemzetbiztonsági tanácsadója.
márc. 11
20:20
Áder: a 21. század magyarjai a szabadság nemzeteként akarnak élni (hirado.hu)
Az államfő hangsúlyozta: a mai magyarok olyan politikai nemzet tagjaiként akarnak élni és boldogulni, amely "több mint ezeresztendős államalkotó népként büszke az európaiságára".
márc. 11
20:22
Gyalogost gázolt a vonat Szegeden (hirado.hu)
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a férfit, akit egy vasúti átjáróban gázolt el a vonat Szegeden - értesült a távirati iroda.
márc. 11
20:30
Tömegkarambol miatt lezárták az M3-as autópályát (hirado.hu)
Öt-hat autó ütközött, az egyik autó átrepült a Budapest felé vezető oldalra, többen megsérültek.
márc. 11
20:32
Őrizetbe vették a legnagyobb ellenzéki párt vezetőit Bangladesben (hirado.hu)
Dakkában őrizetbe vette a rendőrség a legnagyobb bangladesi ellenzéki párt tucatnyi magas rangú vezetőjét hétfő este, amikor házkutatást tartott a párt székhelyén.
márc. 11
20:34
Szudán és Dél-Szudán kivonja katonáit a határ menti régióból (hirado.hu)
Szudán és Dél-Szudán kivonja katonáit a közös határ menti régióból, létrehozva ezáltal a két ország között régóta tervezett demilitarizált övezetet - derült ki diplomáciai forrásokból.
márc. 11
20:36
Vérfagyasztó játékot játszik kisfiával az anya - fotók (BorsOnline)
A 10 éves Edward Pinder a házi feladat elkészítése után nem a kertbe rohan játszani, vagy a számítógép előtt görnyed vacsoráig, a brit kisfiú délutánonként anyjával gyakorolja a késdobálást.
márc. 11
20:48
Tízmilliárdos támogatás a debreceni református oktatási-nevelési intézményrendszernek (hirado.hu)
A Magyarországi Református Egyház jelenleg egy óvodát, két általános iskolát, két középiskolát és egy egyetemet működtet Debrecenben.
márc. 11
20:50
Elkezdődött a Nemzeti Vízstratégia társadalmi vitája (hirado.hu)
A vízkészlet a nemzet közös örökségét képezi, védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára az állam és mindenki kötelessége. Ennek érdekében dolgozza ki a kormány a Nemzeti Vízstratégiát.
márc. 11
20:52
Ombudsman: utólag nem nyilváníthatják semmisnek várandós nők munkaviszonyát (hirado.hu)
Az alapvető jogok biztosa szerint sem a jogszabályok, sem a hatályos ellenőrzési szabályzat nem hatalmazza fel az OEP-et arra, hogy ilyen határozatokat hozzon.
márc. 11
20:54
Gőzben forgatott Tolvai Reni (Blikk)
Budapest — Speciális környezetben forgatta új videoklipjét Tolvai Renáta (21).
márc. 11
20:54
Háromezer éves bronzvért darabjait találták meg Kínában (hirado.hu)
A lelet Kína hadtörténelmének egy kevéssé ismert részére segít fényt deríteni.
márc. 11
20:56
A Fehér Ház visszautasította Karzai vádját (hirado.hu)
A Fehér Ház visszautasította Hamid Karzai afgán elnöknek azt a vádját, miszerint az Egyesült Államok összejátszik a tálibokkal annak érdekében, hogy a külföldi csapatok minél tovább maradhassanak az országban.
márc. 11
21:06
ENSZ: Észak-Koreának nincs joga felmondani a fegyverszünetet (hirado.hu)
A 60 éves fegyverszüneti megállapodást az ENSZ Közgyűlése fogadta el, így annak egyoldalú felmondásához sem Észak-, sem pedig Dél-Koreának nincs joga.
márc. 11
21:12
Felkapott lett a tehénvizelet Indiában (BorsOnline)
Számos betegség kezelésére használják, állítólag sok fogy belőle. Tudományosan nem bizonyította a hatékonysága.
márc. 11
21:24
Civilek arra kérik az államfőt, ne írja alá az alkotmánymódosítást (fotók) (hirado.hu)
A Facebookon szerveződött Az alkotmány nem játék! elnevezésű csoport tagjai és a hozzájuk csatlakozók arra kérik Áder János államfőt, ne írja alá az alaptörvény negyedik módosítását.
márc. 11
21:30
Nyuszt harapdálta meg a focistát (BorsOnline)
Véres jelentnek lehettek szemtanúi a Thun–Zürich (0-4) svájci elsőosztályú bajnoki nézői. Egy pályára rohanó nyuszt ugyanis csúnyán beleharapott a vendégek védőjébe, Loris Benitóba.
márc. 11
22:00
Nincs ingyenes iskolabusz az egyházi iskolába járó nem vallásos diákoknak (hirado.hu)
Nem használhatja ingyen az iskolabuszt egy brit grófságban jövő ősztől az a diák, aki nem vallásos, de egyházi iskolába jár, hacsak nem a lakóhelyéhez legközelebb eső intézményről van szó.
márc. 11
22:02
Több tucatnyi hadihajót szerez be az orosz haditengerészet (hirado.hu)
Kéttucatnyi tengeralattjáróval és több tucatnyi hadihajóval bővíti flottáját 2020-ig az orosz haditengerészet - jelentette be hétfőn az orosz védelmi miniszter.
márc. 11
22:06
Milliós értékűnek tartja saját melleit a színésznő (BorsOnline)
Jennifer Love Hewitt beárazta kebleit. A híresség szerint 5 millió dollárt érnek kerek idomai.
márc. 11
22:08
Nincs elég hóhér a lefejezésekhez - felkavaró videó! (BorsOnline)
Véget vetnek a nyilvános lefejezéseknek Szaúd Arábiában. Az ok azonban nem az emberi jogok térnyerésének köszönhető: mindössze arról van szó, hogy elfogytak a kardforgató hóhérok.
márc. 11
22:18
Magyarország is támogatja a dizájner drogok globális adatbázisának létrehozását (hirado.hu)
A kormány keményen fel akar lépni az úgynevezett dizájner drogok ellen, ennek egyik eszköze, hogy támogatja egy globális adatbázis létrehozását.
márc. 11
22:20
Elengedték a Parlamentnél előállított fiatalokat (hirado.hu)
Hétfő estére valamennyi fiatalt elengedték azok közül, akiket az alaptörvény negyedik módosítása elleni, a Parlamentnél tartott demonstrációról állítottak elő a rendőrök.
márc. 11
22:22
Kormányhatározat a következő uniós költségvetési időszak szakpolitikai stratégiáiról (hirado.hu)
A nemzetgazdasági miniszter feladata a kis- és középvállalkozásokkal kapcsolatos politika fő célkitűzéseit és intézkedéseit meghatározó stratégia kidolgozása.
márc. 11
22:42
Csoda, hogy életben van: házi dialízissel kezeli magát (BorsOnline)
13 éve készített magának dialízis gépet egy kínai férfi. Az úriember elmondása szerint azért választotta ezt a veszélyes módszert, mert nem volt pénze kórházi kezelésre.

2013. március 12. kedd

márc. 12
5:18
Botrány után eltiltották a végrehajtót (Blikk)
Budapest — Parkolópályára tették Zoltán Ákos végrehajtót! A Blikk cikke nyomán kirobbant botrányok után a férfit múlt hét közepén ideiglenesen felfüggesztették, így jó darabig nem dolgozhat a szakmájában.
márc. 12
5:18
Élő adásban elcsattant egy gyors csók Toncsi és András között (Blikk)
Budapest - Kivirult párja oldalán Bálint Antónia (43). Úgy tűnik, a fiatal táncos fiúnak, Angyal Andrásnak (31) sikerült kihoznia Toncsiból mindazt, amit az egykori szépségkirálynő az elmúlt években kezdett elveszíteni.
márc. 12
5:36
Milliárdos kedvese küldi az SMS-eket Csézyékre (Blikk)
Budapest - Gazdag szerelme „ezerrel" küldi az SMS-eket Csézyre (33), aki Gesztesi Károllyal (49) együtt szerepel a SuperTV2 A Nagy Duett című énekes vetélkedőben.

Keresés