1500 év után újra működik a londoni városháza alatt rejtőző ókori teátrum, ahol elsőként Euripidész görög tragédiaköltő Médeia című művét állítják színpadra.
Százötven hazai és ugyanennyi szlovákiai tag képviseletét célozta meg a szakmai egyesülése, amelynek első toborzóján mintegy hatvanan vettek részt Salgótarjánban.
Orosz források szerint küszöbön áll a Rotenberg testvérek szerepvállalása a Dinamo Moszkvánál. Dzsudzsák Balázs csapatának főrészvényeseivé válhatnak Vlagyimir Putyin elnök gyerekkori barátai.
Speciális mentők és mentőorvosok helikopterrel száguldottak a baleset helyszínére, Nagy-Britannia harmadik legmagasabb hegyére, ahol apja szeme láttára zuhant le egy szikláról egy kisfiú.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerint európai összehasonlításban Magyarországon használják az előfizetők a legkevesebbet a mobilinternetet, mert túl drága, és a szolgáltatók között nem elég erős a verseny.
Távol maradnak a szocialisták az Országgyűlés hétfői ülésétől, így tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen - jelentette be Mesterházy Attila pártelnök.
Hévíz, Zalakaros, Lenti, Kehidakustány és Keszthely turisztikai kínálatával ismerkedik egy üzleti delegáció, amely Jiangsu tartomány Vuhszi városából érkezett.
Családját is magával rántotta a rejtelmes szellemvilágba Lagzi Lajcsi. Már a trombitás spiritualitás iránt fogékony gyermekei számára sem jelent gondot a gyógyítás vagy a vízerek megtalálása.
Hóesés és mínusz két fok várható március 15-ére, úgyhogy jól fel kell öltöznie annak, aki a szabadban akar ünnepelni. Bosszantó, hogy a hosszú hétvégére jön vissza a tél, de próbáljuk ennek is a jó oldalát nézni: elodázhatjuk a kerti munkát.
Szerkesztőségünk vendége volt a Szombat esti láz kieső párosa, Bálint Antónia és Angyal András. Toncsi elárulta, hogy kisebb sokk érte, amikor megtudta: nem csak őt viselte meg a kiesés, kislánya sírva aludt el a műsor után.
A budapesti találkozón szó volt egyebek mellett a két ország rendőrségének együttműködéséről, a Duna-stratégiáról, valamint arról, hogy miként tud a két belügyi tárca több uniós forráshoz jutni.
Az Erste Bank privátbanki üzletága 210 milliárd forint vagyont kezelt a február végi adatok szerint, piaci részesedése ezzel 12 százalékot tett ki - mondta Kállay András, az üzletág vezetője.
A hazáért hősi halált halt cigány áldozatok előtt tisztelegve tartottak koszorúzást az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 165. évfordulójának alkalmából a budavári Hadtörténeti Múzeum udvarán lévő emléktáblánál hétfőn.
Szokatlan és látszatra félelmetes szépészeti beavatkozásnak vetette alá magát a valósághősnő. Karadashian kipróbálta a „vámpír arcápolást”, ami során saját vérével fiatalították meg.
Az igazgatósági ülés döntése alapján az átlagosan három százalékos béremelési ajánlat mellett a dolgozók havi ötezer forintos étkezési utalványban is részesülhetnek.