A színésznőnek egyedül kell felkészülnie a SuperTV2-n futó A Nagy Duett következő adására. Kökény Attila ugyanis épp a véghajrában repült Olaszországba a családjával, így az összes énekpróbáról lecsúszott.
Barta Nóra Eb-ezüstérmes műugró babát vár, de nem illeti meg őt az a támogatás, ami a többi magyar sportolót igen. A szövetség azt mondja, majd utólag kap hozzájárulást.
A kutatók még mindig nem biztosak benne, hogy a Voyager a csillagközi űrbe jutott vagy még ama köztes területen jár, amelyet néhány hónappal ezelőtt fedeztek fel.
Szerkesztőségünk mai vendége Vastag Csaba és táncpartnere, Mármarosi Tünde. A páros mindkét adában kiválóan teljesített, ami nem csoda, hiszen ez igazi családi produkció. Most lehet kérdezni Csabát és Tündét.
Az Éjjel-Nappal Budapest című sorozat egyik főszereplője, a Lalit alakító Kamarás Norbert gátlásos típus, ezért inkább szórakozóhelyeken ismerkedik. Most viszont régi barátnőjével próbálja felmelegíteni kapcsolatát.
Anyukám reggel fél hétkor keltett sikoltozva, hogy nyertünk a Borssal! – újságolta a Szuper 100 játék első nyertese, a 21 esztendős, kiskunfélegyházi Szilágyi Árpád. Százezer forint ütötte a főiskolás és nyugdíjas édesanyja markát.
A napokban 85 éves korában elhunyt Vu Zsen-pao, aki párttitkárként Kína leggazdagabb falujává tette Huahszit, a 74 emeletes felhőkarcolója révén a nemzetközi sajtóban is ismertté vált települést.
Nem hagy válasz nélkül egyetlen Magyarország elleni kritikát sem a kabinet, a kormányzatot bíráló német rajzfilm ügyében pedig jogi lépésekre is sor kerülhet – mondta Kumin Ferenc helyettes államtitkár.
Nem is annyira féltett, ám szélesebb körben aligha ismert titkait osztotta meg a Borssal a szépséges Jakabos Zsuzsanna. Kiderült, hogy fél a sötétben és pazar bolognai spagettit készít.
Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre támadtak rá a szocialisták a Fidesz szóvivője szerint az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon.