Átadták az Év Befektetője díjakat kedden Budapesten, a kitüntetést a Magyarországon kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó cégek elismerésére alapította a Nemzeti Külgazdasági Hivatal.
Szigorúbban ellenőrzésre számíthatnak a külföldi kézben lévő pékségek. Ezek felügyelete eddig nehézkes volt, ezért jobban tudtak boldogulni a hazai tulajdonú sütödéknél.
Minden várakozást felülmúló áron, a becsült legmagasabb ár háromszorosáért, 1,4 millió fontért (mintegy félmilliárd forintért) kelt el egy százdarabos gyűjtemény Pablo Picasso kerámiából.
Két férfi azt tervezte, hogy egy szamurájkarddal lefejezi a hírességet, a testét pedig egy folyóba vetik. Egy sasszemű szomszédnak köszönhető, hogy tervüket nem sikerült véghezvinniük.
Lawrenceville — Szexuális zaklatás miatt letartóztatták Hetényi Zoltánt (25)! A magyar jégkorong-válogatott kapusát, aki az Egyesült Államokban, az Orlando Solar Bears csapatában szerepel az ECHL nevű ligában, vasárnap vették őrizetbe, miután az egyik szórakozóhelyen inzultált egy pincérnőt.
Takarékossági okokból Genfben több száz tisztviselő saját maga takarítja az irodáját és üríti ki a szemeteseket közölte az urbanisztikai hivatal szóvivője.
Szentmisével és fogadással egybekötött kulturális programmal emlékeztek meg az egykori jeruzsálemi Osztrák-Magyar Zarándokház megnyitásának 150. évfordulójáról az Óváros impozáns épületében kedd este.
Színes reprodukció készült Gustav Klimtnek a tatai kastélyszínházat ábrázoló, elveszett festményéről - számolt be róla Czibula Katalin kultúrtörténész, egyetemi docens kedden Bécsben.