Puskás Imre szerint Magyarország letért végre arról a veszélyes pályáról, amelyet a szocialisták túlköltekező és megszorító politikája jelölt ki az országnak.
Ardéch-i gesztenyekrémleves szarvasgombával, a híres, eredetvédett Bresse-i csirke kétféle módon, pompás lyoni kézműves sajtok, sós és édes macaronok – többek között ezekkel az ínyencségekkel mutatkozik be a Franciaország dél-keleti részén található Rhone-Alpes régió gasztronómiája.
Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a város polgármestere sajtótájékoztatón azt közölte: Miskolc letett a kulturális központ létesítésének tervéről, de nem a Jobbik nyomására.
Nem mondunk azzal újdonságot, hogy az anális szex már nem csak a kísérletező kedvűeknek való.Egyre többen a mindennapi szeretkezés részévé emelik a hátsó bejáratot, bár ebben valószínűleg elég nagy szerepe van a pornófilmeknek is.
Az illetékes bolíviai bíróság áthelyezte az úgynevezett terroristaper folytatását Tarija városból Santa Cruzba - közölték helyi idő szerint hétfőn igazságügyi források.
A beruházás célja, hogy az ügyfelek a közigazgatási eljárások során szükséges küldeményeket akár elektronikus módon is hitelesen eljuttathassák a címzetthez, és a feladás bizonyítása is garantált legyen.
A tengerparti üdülőhelyen tavaly elkövetett robbantásos merényletben öt izraeli turista, egy bolgár buszsofőr és feltételezhetően az egyik merénylő vesztette életét.
A szervezet szerint jó példa lehet az Egyesült Államok alkotmánybíráskodási rendszere, ahol a nyilvánosság előtt zajló meghallgatások nagyban erősítik a fejlett alkotmányos kultúrát.
Budapest - Varga Viktor (25) és szerelme külföldön tervez közös jövőt. A fiatalok nemrég úgy döntöttek, hogy amint Cinthya (22) befejezi az egyetemet, Japánba, vagy New Yorkba költöznek.
A felkérés sokat jelent Hollókőnek, mivel az önkormányzat 22 éve végzi a világörökségi helyszín fenntartásával, megóvásával, kezelésével kapcsolatos feladatokat - mondta a polgármester.
A Die Welt német lap a Magyar Filmszemle elmaradásáról közölt összeállítást, a brit Guardian a magyar jobboldalról jelentetett meg írást, a pozsonyi Sme pedig az idei magyar gazdasági növekedési kilátásokról írt.
A konszern alapítója, Michael Dell és a Silver Lake 13,65 dolláros részvényárfolyamon 24,4 milliárd dollár készpénzért vásárolja ki a tőzsdén forgó részvények tulajdonosait.
KECSKEMÉT - Fejfájást okozott a The Carbonfools! A zenekar koncertjén egy véletlennek köszönhetően kirepült a dobos, Keleti Tamás kezéből a dobverő, és fejbe talált vele egy rajongót.
Családjára és orvosaira van utalva az a 17 éves texasi lány, aki visszafordíthatatlan mentális károsodást szenvedett a szintetikus marihuánától. Kevés esély van arra, hogy egyszer ismét normális életet élhessen.
Új könyvek és dokumentumfilmek egész sora között válogathatnak ezekben a hetekben a Michael Haneke osztrák rendező életműve iránt érdeklődők a német nyelvterületen.
A Magyar Diabetes Társaság elnöke szerint a szakma azt hitte, hogy jóval több cukorbeteget érint majd az analóg inzulin támogatásának szigorítása, de máris javult a beteg-együttműködés, ezért sokaknál hatásosabbá vált a terápia.
Személytelen és felesleges – jelentette ki Sylvester Stallone, mielőtt törölte magát a második legnagyobb közösségi oldalról, a Twiterről, és hozzátette, hogy hamarosan a Facebookról is leiratkozik