Kivágta, majd megette egy idős férfi nyelvét és szívét egy francia katona. Az elmebeteg férfi hasonlóképp fogyasztotta el a testrészeket, mint a Bárányok hallgatnak című film főhőse, ezért már Hannibal Lecter utódaként emlegetik.
Hihetetlen, de komoly társkeresőkkel veszi fel a versenyt a munkahely. Az emberek 38 százaléka vallja, hogy összejött már a kollégájával. A fiatalok háromnegyede pedig azt: szexelt már bent a melóhelyen.
Kanada - Egy húszéves kanadai fiatalember a 4chan közösségi weboldalon előre bejelentette öngyilkosságát, majd tüzet gyújtott a szobájában. A videós közvetítést mintegy 200 ember nézte élőben szombat este, egészen addig, amíg a tűzoltók ki nem húzták az ágy alól az öngyilkosjelöltet.
Legszívesebben a medence mellett is öltönyben dirigálna Shane Tusup. Hosszú Katinka férje és edzője a TF szakmai konferenciájának egyik előadójaként rendkívül elegánsan tartott elődást.
Advent első vasárnapján sokan meggyújtották a várakozás első gyertyáját. Ettől kezdve egészen vízkeresztig megszaporodnak a tűzesetek is. Több éve második emeleti lakásából kellett kiugrania egy anyukának a gyermekével.
Forradalmi kísérlettel mentették meg az orvosok egy brit kisfiú életét. Az újszülöttet lefagyasztották, majd kiolvasztották ahhoz, hogy beindítsák a szívverését és a légzését.
Paul Walker és régi barátja, Roger Rodas együtt vesztették életüket hétvégén egy autóbalesetben. A vérfagyasztó jelenetnek Rodas kisfia is szemtanúja volt.
Nem nevezhető iskolás csínytevésnek az, amit egy amerikai iskolás tett tanárnőjével. A srác heccből meggyújtotta a nő haját az egész osztály szeme láttára.
Hetvenkét órán át tartottak jégbe hűtve egy újszülött kisfiút – az úttörőnek számító eljárásra azért volt szükség, hogy elkerüljék az agykárosodást, ami azért fenyegette a gyereket, mert élete első 20 percében nem vett levegőt.
A Sztárban sztár pénteki adásában a döntőbe jutás volt a cél, ám ez nem sikerült Szinetár Dórának. A színésznő nagyon élvezte, hogy magyar és külföldi sztárok bőrébe bújhat, leginkább talán Bangó Margit és Edith Piaf megszemélyesítését élvezte. Dóra ma délután a vendégünk, kérdezze őt, amiről csak szeretné.
A világ legtekintélyesebb futballmagazinja, a FourFourTwo összeállította a világ jelenlegi száz legjobb labdarúgójának a listáját. Kell-e mondani: magyar sehol.
Kíváncsi, hogyan él egy sikeres, egyedülálló nő? Mi a véleménye a férfiakról, a kapcsolatokról, a szingliségről és a szeretetről? Olvassa Erika naplóját! Vámos Erika, a TV2 műsorvezetője őszintén osztja meg gondolatait a naplójával és az olvasókkal. A titkokat a kéthetente megjelenő Lilla Test és Lélek mellékletben olvashatja.
Elképzelhetetlen borzalmakat kellett átélnie egy amerikai kislánynak, akit két férfi három éven keresztül szexuálisan zaklatott. Végül a gyerek összeszedte a bátorságát és kitálalt.
Az ukrán fővárosban több százezres, Kárpátalján több ezres tüntetések zajlanak az elnök és kormány lemondását, valamint Ukrajna európai integrációjának folytatását követelve.
BUDAPEST – Minden esztendő végén meglepik a rajongóikat az Irigy Hónaljmirigy tagjai. Idén sincs ez másként, de ezúttal egy kicsit rendhagyóbb meglepetést készítettek, mint eddig. Ráadásul jótékonykodásra is fut az erejükből.
Milánó – Nem lankad a rivalizálás napjaink két talán legjobb futballistája, Lionel Messi (26) és Cristiano Ronaldo (28) között. A Barcelona argentin csodacsatára, valamint a Real Madrid portugál csillaga minden évben megküzd egymással: gólpárbajt vívnak, csatáznak a bajnoki aranyért, kupasikerekért, Aranycipőért, Aranylabdáért, minél magasabb fizetésért – és már a „kifutón" is…
Már az ovisok is jógáznak… A mese bűvkörében töltött fél óra alatt pedig észrevétlenül megtanulják az élet nagy igazságait, örök barátságot kötnek a sporttal, fejlesztik a kreativitásukat, és ami a legfontosabb: felhőtlen boldogság sugárzik az arcukról.
Budapest — Üveggel a fején fog táncra perdülni a magyar szépségkirálynő Japánban. Ötvös Brigitta (21), az idei Miss International Hungary a verseny nemzetközi döntőjén próbálja a zsűrit levenni a lábáról a hagyományos somogyi tánccal.
Horváth Éváról akarata ellenére került le a textil. A modell kapura dobott, amikor félrecsúszott a bikinifelsője, de Éva nem csinált problémát a dologból, inkább jót nevetett magán.
Budapest – Ricardo Moniz (49) menesztése után már elkezdődtek a találgatások, hogy ki ül majd a holland szakember helyére. Az NB III-ban szereplő tartalékcsapatot irányító Lipcsei Péter (41) és a klubnál korábban dolgozó László Csaba (49) nevét is lehetett hallani, de a Blikk úgy értesült, a Ferencváros mindenképpen külföldi szakembert alkalmazna.
Lehet bármekkora zimankó odakint, Mick Jagger modell lánya akkor is tesz a hidegre. Georgia May Jagger egy szál bugyiba bújt angyalkaként pózol a karácsonyra várva.
Veresegyház — Kárász Róbert (44) farkasokat etetett a veresegyházi medveotthonban. A különleges állatkert farkasai szelídek ugyan, de nem veszélytelenek.
Egy vidéki hotelben ajándékozott gyűrűt szerelmének Palcsó Tamás (27). A Megasztár egykori énekese elérkezettnek látta az időt, hogy megköszönje Tündének az együtt öltött négy évet, és komolyabbra fűzze a gyűrűvel a kapcsolatukat.
Pécs – Interneten keresztül tanulta meg a zárfeltörés minden apró fortélyát Subecz Ákos (25), aki mára már akár másodpercek alatt képes kinyitni egy kulcsra zárt bejárati ajtót szabad szemmel látható sérülések nélkül!