Az apropo.sos.hu honlapon a segíteni szándékozók saját baráti társaságuknak szervezhetnek különböző programokat vagy vehetnek részt más eseményeken azzal a céllal, hogy adományt gyűjtsenek a gyerekeknek.
A hallgatók és az oktatók képzését egyaránt érintő együttműködési megállapodást kötött a Klebersberg Intézményfenntartó Központ és a Debreceni Egyetem.
Kedves Olvasó! A háziasszonyok örömére a mai ebéd gyorsan és könnyedén elkészíthető. Bízom benne, hogy ez az ételsor is elnyeri tetszésüket. A menü 880 kcal/fő értéket tartalmaz. Az ételek elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásához pedig jó étvágyat kívánok! Fásy Ádám
Gondolta volna, hogy a Balatontól csupán 20 percre, a veszprémi fennsík és a zirci medence találkozásánál egy nemzetközi szintű síaréna vár minden síelőt és snowboardost kék, piros, fekete és éjszakai kivilágított, első osztályú pályákon?!
A Belváros önkormányzata szeretné felújítani a kerület tulajdonában lévő Hold utcai vásárcsarnokot, ezért pályáztak a tanyaprogramban - közölte Puskás András alpolgármester szombaton.
A színésznőt nyolcévesen kapta el egy pedofil, aki édességért cserébe bedugta a nyelvét a szájába. Thompson a mai napig nem tette túl magát a történeteken.
Élvezzük a bársonyosan gőzölgő termálvíz különleges hangulatát ínycsiklandó ételekkel, fitnesslehetőségekkel és a jó társaság vidám derűjével kiegészítve!
Ismét megrendezi a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlét november 18. és 24. között a Marczibányi Téri Művelődési Központ. A rendezvény díszvendége a Kolibri Színház.
A szórványközösségek azok, akik védelmet nyújtanak az asszimilációs ostrommal szemben - mondta Szili Katalin, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága autonómia albizottságának elnöke Temesváron.
Több hónapos csatározás után Bernard Blistene-t nevezte ki Aurélie Filippetti francia kulturális miniszter a párizsi Pompidou Központ Modern Művészetek Nemzeti Múzeumának új igazgatójává.
Egy párkapcsolat elején nagyon meghatározó időszakot élünk a kapcsolat jövőjét illetően. Ezekben az első hónapokban sok minden eldől: rengeteg intő jel van, és nagyon sok olyan is, ami megerősíthet abban, hogy jól választottunk.
London - A házasságáról nem beszél, ez afféle alapelv, de magáról és a munkájáról örömmel. Már a magyar mozikban is látható a többek között az ő főszereplésével készült A jogász című thriller, amely Cormac McCarthy regénye alapján készült, akárcsak a Nem vénnek való vidék, amelyért Javier Bardem hat éve Oscart kapott. A spanyol hollywoodi sztár a filmforgalmazó InterCom révén válaszolt a…
Eddig negyvenhárman haltak meg és legalább négyszázhatvanan megsebesültek a pénteki összecsapásokban, amelyeket az váltott ki, hogy a miszrátai milicisták a kivonulásukat követelő tüntetőkbe lövettek.
Brüsszel először vizsgálta felül a tagállamok egy részének költségvetését, s megállapította, hogy egyre kevesebb ország áll túlzottdeficit-eljárás alatt.
November 8-án került fel egy párizsi nő videója a Youtube-ra, amely azt mutatja be, miként fürdenek életükben először az ikrek egy speciális babakádba, amely az anyaméhre hajaz.
Budapest – Unokái tartják fitten Németh Lajost (63). A TV2 időjósa ma már ötszörös nagypapa, és imádja, ha a kicsik a nyakán csüngnek. Ám azt is elárulta, hogy húsz évvel ezelőtt egyáltalán nem bírta volna velük a tempót.
Az országban egyedülálló módon közadakozásból, közfoglalkoztatottak építették fel Hajdúbagoson a Nemzeti emlékezés házát, amelyet szombaton adtak át a helyi temetőben.
Több mint százmillió euró jutalékot fizetett a Debeka biztosítótársaság Németországban közalkalmazottaknak új ügyfelek megszerzéséért, a társaságnál korrupciós bűncselekmények gyanújával nyomozás indult.
Paul McCartney után Madonna és Marion Cotillard is csatlakozott az Oroszországban fogvatartott Greenpeace-aktivistákat védelmező hírességekhez, mindketten a letartóztatott környezetvédők szabadon bocsátását követelik.
Az országban egyedülálló módon közadakozásból, közfoglalkoztatottak építették fel Hajdúbagoson a Nemzeti emlékezés házát, amelyet szombaton adtak át a helyi temetőben.
Az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást.
Meghökkentő elmélettel állt elő egy amerikai tudós, és bizonyítékokat sorakoztat fel állítása alátámasztására, miszerint az emberiség nem a Földön fejlődött ki, hanem földönkívüli fajként érkezett bolygónkra.
Cristiano Ronaldo góljával 1-0-ra nyert Portugália a svédek elleni vb-pótselejtezőn. A Real klasszisa kis híján duplázott, míg a túloldalon Zlatan Ibrahimovic csak szövegben vette fel vele a versenyt.