Az autonómiáról folytatandó magyar-román párbeszédnek a Székelyföldön kell kezdődnie - állapították meg annak a politikai kerekasztalnak a résztvevői, amelyet szombaton tartottak Sepsiszentgyörgyön az "Autonómia és regionalizmus - az évtized kihívása" című konferencia keretében.
Nagykapos – Világcsúcsot állított fel a héten egy nagykaposi íjász, Kocsis Ferdinánd (37), amikor 24 óra leforgása alatt 16 403 nyílvesszőt lőtt ki íjából egy tőle 12 méterre álló céltáblára.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) csak akkor lép kormányra a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel, ha bevezetik az egységesen kötelező minimálbért és kiterjesztik a kettős állampolgárság intézményét.
San Francisco – Hősnek lenni, akár csak egy napra is, ez volt Miles Scott (5) kívánsága. A három éve leukémiás kisfiú arról álmodott, hogy fekete köpenyben, fekete maszkkal az arcán üldözi a bűnözőket, mint ahogy azt kedvenc hőse, Batman is teszi Gotham Cityben.
Cegléd – Két éve, vásárlás közben, a helyi Tescóban találtak egymásra, ott jegyezték el egymást, és most esküvői fotóik is ugyanott készültek el, ahol egy pillanat alatt egymásba szerettek.
Abdulla Jamín, a Maldív-szigeteket harminc éven át kormányzó, az ellenzék és a nemzetközi emberjogi szervezetek által diktátornak tartott Maumún Abdul Gajúm féltestvére győzött a két éve politikai válsággal küzdő üdülőparadicsom elnökválasztásának szombaton tartott negyedik fordulójában.
Nyitottság és merészség – ezekre van szükségünk a belsőszerv-masszázs nézeteinek elfogadásához. Ha egérutat keresünk egy műtét elkerüléséhez vagy épp az orvosunk szomorúan csóválja a fejét, a baj okát nem találván, akkor nincs időnk hezitálni: masszíroztassuk meg vesénket, májunkat, bélrendszerünket vagy épp méhünket.
Magyarország - A Bajnai Gordon (45) vezette Együtt-PM és az MSZP összefogási megállapodása hű tükre hazánk belpolitikai helyzetének. Mindezt jobban megérthetjük, ha elemezzük a szerződés aláírásának előzményét és magát az aláírás időpontját.
Austin ‒ A Forma–1-es világbajnokság pilótái közül Fernando Alonso (32) a bajnok a nőknél. A Ferrari spanyol autóversenyzője számára vigasz lehet, hogy valamiben megelőzte a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt (26).
Angelino Alfano, a jobbközép Szabadság Népe volt főtitkára azért nem követi a Silvio Berlusconi újraindította Forza Italiát, mivel az kormánybuktatást és előrehozott választásokat szorgalmaz.
Jövőre már párhuzamosan két gyes, vagy akár gyes és gyed is folyósítható lesz egyszerre, a a második gyerek születésekor pedig megmaradnak az előző gyerek utáni juttatások is.
A renaissance visitor centre has been established in the castle of Egervar (Zala county, W Hungary), which has been renovated for almost 640 million forints (EUR 2.2m).
A Fidesz szóvivője szerint az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon "osztrák bankárok kegyeit keresi", miközben - ahogy fogalmazott - a magyaroknak a "fájni fog-programot" kínálja.
A Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF) mintegy 70 ifjú balettnövendéke szerepel az Operaházban A diótörő előadásain, amelyeken idén először az elsőévesek is szerephez jutnak.
A vidékfejlesztési miniszter szerint a cél az, hogy minél több helyi termék kerüljön a piacra. Fazekas Sándor erről szombaton Lengyeltótiban a térség növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdálkodóinak fórumán beszélt.
Hírességek tucatjai tiltakoztak Franciaországban egy szombaton közzétett felhívásban a kormány terve ellen, amely szerint a jövőben megbüntetnék az örömlányok ügyfeleit a prostitúció elleni harc jegyében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett tanácskozáson egyetértettek abban, hogy az autonómia elképzelhetetlen a többségi nemzettel történő intézményes párbeszéd nélkül.
Robert Kubicára rájár a rúd a Wales-ralin, a pénteki borulás után alig kalapálták helyre az autóját, tegnap még nagyobbat bukott a lengyel pilóta. Csodával határos módon sérülés nélkül megúszta.
2013. november 16-án egy férfi telefonon tett bejelentést arról, hogy testvérét és annak férjét holtan találta a családi házukban. Kiderült, hogy gyilkosság-öngyilkosság történt.
Két hete könyörög a médiában a tolvajnak, hogy hozza vissza a karjait és lábait, mert úgysem fogja tudni eladni. Egyelőre válaszra sem méltatták a fogyatékos nőt.