Egy család éppen a végtörlesztéshez szükséges, nagyobb összeget vette át a budai bankfiókban, és a pénz átszámolása közben tűnt fel nekik, hogy az egyik húszezres színe és tapintása is eltér a többitől.
Budapest - Pizsama partin engedték ki a gőzt a Való világ versenyzői, a villalakóknak ugyanis egy igazi, „vérre menő" párnacsatán kellett elpáholniuk egymást.
Egyes információk szerint az új rendszámtáblán szerepelne az üzembentartó lakhelye is. Az NGM 12 milliárdos bevétellel számol a cserék nyomán - írja a hvg.hu.
A szervezők eredetileg 10 ezer emberre számítottak, de azt állítják, hogy 20 ezren voltak jelen. Ennek ellenére a román sajtó nagy része mintegy hétezerre becsülte a tiltakozók számát.
A MIG-29-es vadászgépek mellett Mi típusú helikoptereket, T-72-es harckocsikat, valamint L39-es repülőgépeket is értékesítene a Honvédelmi Minisztérium.
A turisztikai kiállítást 18 éve tartják a szlovák fővárosban, és a hazai látogatókon kívül számos érdeklődő érkezik Csehországból, Magyarországról és Ausztriából is.
A Magyarországot ért közelmúltbeli támadások ellen és az Orbán-kormány mellett demonstrált mintegy félezer ember a pécsi Széchenyi téren csütörtökön - írta a Pécsi Újság.
A gyönyörű színésznő nem ijed meg a nagy feladatoktól, legyen az színészet, rendezés, vagy akár gyereknevelés. Brad Pittel úgy gondolták, hatnál nem állnak meg, jöhet a hetedik bébi!
Budapest - Külföldi kis galériákban, de akár az Ecseri piac ócskásánál, vagy éppen Klapka György (83) zálogházában is felbukkanhatnak az üzletembertől ellopott értékek, amit Klapka egytől egyig visszavásárolna, hogy párját megvigasztalja.
A magyar kormány és a Bankszövetség csütörtöki találkozóján új irányt vettek a közszolgák hitelterheinek csökkentését célzó tárgyalások a Magyar Nemzet szerint.
Budapest - Képtelen tétlenül nézni barátja kudarcát VV Péter (34). A ValóVilág hetedik párbajának vesztese úgy döntött, meglepi Attilát, mire kijön a villából.
Budapest - Testőrrel jár bulizni Hajdú Péter (36)! A Frizbi műsorvezetője a hét végén feleségével, Sarka Katával és barátokkal múlatta az időt egy belvárosi szórakozóhelyen, ahol olvasó-riporterünk, akinek az információért jár a tízezer forint – egy rendkívül érdekes jelenetre lett figyelmes.
A pornózáson kapott villalány nővére a bíróságon vesz elégtételt a forgalmazón, mert közkinccsé tette Vera első tétova lépéseit a felnőttfilmek világában.
Dinoszauruszok "gyorsforgalmi útját" tárták fel amerikai paleontológusok Colorado államban, a "főútvonalat" az őshüllők 98 millió évvel ezelőtt használtak.
Komoly összegtől esik el Caramel azzal, hogy kimaradt a Megasztár zsűrijéből. Az énekes az Eurovíziós Dalfesztiválra készül, amely nemzetközi karrierrel kecsegteti.
Mónika másfél év után a civil életben is ugyanazt csinálja, mint a kamerák előtt: párokat békít. A műsorvezető honlapján az áll, hogy egykori üzletének helyén nyitotta meg mediációs központját.
Sikert aratott ismerősei körében Bíró Andrea, aki szexis képeket tett közzé magáról. Ilyen beállításban még nem láthattuk Kovács Lázár sztárszakács gyermekének édesanyját.
Newt Gingrich a csütörtök éjjeli elnökjelölti vitán indulatosan utasította vissza a neki feltett nyitókérdést, mivel a kérdező utalt exfelesége korábban tett nyilatkozatára.
Úgy tűnik, ez a nap nem alkalmas a nagy, tisztázó beszélgetésekre:sem a Bikának, sem a Szűznek. A Vízöntő és a Skorpió az anyagiak területén legyen óvatos!
Nem ma kezdődött: megjelent a +1, a Like versenytársaként. Aztán felbukkant a Google Plus, a kéretlen közösségi oldal. A szinte láthatatlan, de drámai jelentőségű változások most a kereső felszíne alatt zajlanak.
Hatalmas lelkierőről tett tanúbizonyságot Puskás Irén. A fiatal nő, miután férjével megmenekült, azonosította halott útitársait. Arra viszont nincs válasz, hogy mit is csinál a helyszínen a magyar Terrorelhárítási Központ egysége.
Dráguló hitelre és hosszabb hitelelbírálásra számíthat, aki nem hagyja, hogy bankja nyilvántartsa adatait a három hónap múlva induló, úgynevezett pozitív adóslistán.
A Grand Slam-verseny egyetlen magyar teniszezője, Arn Gréta óriási küzdelemben legyőzte a világranglista-18. Dominika Cibulkovát. A folytatásban Serena Williamsszel néz szembe.
Másodszor hozták ránk a szívbajt kézilabdázóink, akik második döntetlenjüket érték el a szerbiai Eb újvidéki csoportjában. Ezúttal Spanyolországtól raboltak pontot.