Kaposvár - Úgy tűnik, a szerelem nemcsak vak, hanem olykor ostoba is! Más magyarázatot nemigen lehet elképzelni annak a 36 éves férfinak a tettére, aki több mint 7 millió forintot lopott el szüleitől, hogy a pénzt személyesen soha nem látott „kedvesének" adja.
Féléves szerződést kötött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Prestige Média Kft.-vel kommunikációs feladatok ellátására - közölte az MTVA szóvivője.
Tata - Kamaszként, 16 évesen elveszíteni egy lábat, maga lehet a katasztrófa. Néhány évvel később, amikor már újra megtanult valaki járni, s kezdené berendezni az életét, beletörődve az elfogadhatatlanba, megtudni, hogy ha nem kap új májat, meghal – egyenlő lehet egy kivégzésről szóló papír kézhezvételével. Mégis mindezt magabiztosan, jókedvűen viselni, az egyenesen a csoda.
A Jobbik üdvözli, hogy a kormány felismerte a magyar termőföld és vízkincs védelmének fontosságát, de az ellenzéki párt szerint ennek érdekében a bejelentett Darányi-terven kívül további lépésekre is szükség van.
Rhodri Giggs végre megszólalt. Háromnegyed éves hallgatás után elmondta azt is, híres bátyja, a Manchester United csillaga, Ryan miért folytatott viszonyt az ő nejével, Natashával.
A Wikipédia angol nyelvű oldala sem fog üzemelni szerdán az internetes kalózkodás megfékezését célzó amerikai törvénytervezet elleni tiltakozás jeleként.
Budapest - Kisiskolások integetnek reggelente az út széléről Szíj Melindának (42)! A Megasztár egykori versenyzője még mindig nem békült ki önmagával, de ennek ellenére boldog.
A főpolgármester-helyettes nem tudja, hogy az egészségügyi struktúra átalakításában az intézmények orvos-szakmai integrációjához szükséges "jelentős többletforrás" rendelkezésre áll-e.
Szó sem lehet a határok megváltoztatásáról, a terület felosztásáról, vagy területcseréről a térségben - mondta egy magas rangú amerikai tisztségviselő.
Kérdéses, hogy a konfliktuszónák problémáinak rendezését mennyiben tudják segíteni a nyugati katonai kiképzők - mondta a 180 percnek nyilatkozó szakértő.
Budapest — Kivizsgáltatná a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság elnöke, hogy valóban másolta-e doktori disszertációjának túlnyomó részét Schmitt Pál.
A hivatalos statisztikai adatok szerint Ukrajnában 900 ezer alkoholistát tartanak nyilván, de ezt a számot legalább öttel kell beszorozni, hogy valós képet lehessen alkotni.
Meglepő döntés! 19 év után kirakta a Tankcsapda a banda gitárosát, Molnár Levente Cseresznyét. Információink szerint a döntést a rockegyüttes frontembere, Lukács László hozta meg, akivel a zenész az utóbbi időben elviselhetetlenül sokszor került nézeteltérésbe. A döntés bizonyára váratlanul érte a gitárost, hiszen még a közönségtől sem búcsúzott el.
Budapest - Hamarosan kés alá fekszik VV Gergő (32). A villa alfahímje a bokszgálán kapott akkora öklöst Csabától, hogy eltört az orra, ezért úgy döntött, megmutatja egy szakembernek, dr. Kárász Tamás orr-specialistának, és ha úgy alakul, kés alá fekszik.
Hűtlen kezelés miatt a Baranya megyei főkapitányságon indult nyomozás a múlt év novemberében az Azori szigeteken tartott konferencián résztvevő megyei önkormányzati elnökök ügyében.
Skóciában élnek a legmagasabb arányban vöröshajúak a világon, itt van a világ legrövidebb légijárata, a híres skót whisky viszont eredetileg kínai. Megannyi skók különlegesség!
Budapest - Utolsó röntgenjén is túl van VV Béci (26)! A BeleValó műsorvezetője néhány hónapja egy táncpróbán törte el a kezét, akkor hetekig halogatta a vizsgálatot, ám végül kiderült, a baj nagyobb, mint hitte.