2012. január 13. péntek

jan. 13
18:04
Timosenko ellepte a parlamentet (Blikk)
Kijev - Hosszú idő után ismét Julia Timosenkóé volt a főszerep az ukrán parlamentben.
jan. 13
18:06
Szülei végignézték Lili (†9) haláltusáját (Blikk)
Salgótarján — Szavakkal leírhatatlan, ésszel felfoghatatlan: F. Lilike (†9) kis társaival együtt csütörtök délután még vidáman indult a szokásos úszóedzésére, néhány órával később a tündéri szépségű kislány teste már élettelenül hevert az uszoda jéghideg csempepadlóján.
jan. 13
18:08
Újabb kokiözön a kormánynak (Blikk)
Budapest - Csak úgy záporoznak külföldről továbbra is a kokik és sallerok a kormányra: teljesen meg kell hunyászkodnia az Orbán-kabinetnek, ha hitelhez akar jutni az IMF-től. A hitelmegállapodásra pedig égető szükség van, mert ennek elmaradása esetén elszabadulhat a pokol Magyarországon az elemzők szerint.
jan. 13
18:18
D.j.-ként törne be a lemezpiacra Benkő (Blikk)
Budapest — Disc jockey-nak állt Benkő Dániel (64). A lantművész persze nem képzett lemezlovas, nem is az a célja, hogy betörjön a zenei piacra, viszont eltökélt szándéka megismertetni a klasszikus zenét a mai fiatalokkal, erre pedig a legjobb alkalom, ha olykor ő maga is a pult mögé áll.
jan. 13
18:21
Továbbra sincs döntés a marosvásárhelyi magyar intézetről (hirado.hu)
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szenátusi ülésén sem döntöttek a magyar intézetek létrehozásáról. Emiatt az intézmény hónapok óta érvénytelen egyetemi chartával működik.
jan. 13
18:23
Az osztrák vállalatok szerint nem vészes a magyar gazdaság helyzete (hirado.hu)
Az Osztrák Nagykövetség Kereskedelmi Osztályának kereskedelmi tanácsosa azt mondta: a "médiacirkusz" ellenére Magyarország Ausztria hetedik legnagyobb exportpiaca.
jan. 13
18:25
Navracsics: az állam közelebb viszi szolgáltatásait az emberekhez (hirado.hu)
A tárcavezető szerint az idei év "a nagy felkészülés éve lesz", fel kell készülni a 2013. január 1-jén elindítandó rendszerre.
jan. 13
18:36
Barátok közt-sztár tanítja síelni Hajdúékat (Blikk)
Murau - Síelni tanul Hajdú Péter kislánya. A TV2 műsorvezetője évek óta szerelmese a síelésnek, pár évvel ezelőtt feleségét, Sarka Katát (25) is ő állította először lécre, az idén pedig úgy döntött, Noncsi (3) már elég idős ahhoz, hogy kipróbálja a síelést.
jan. 13
18:36
A férj gyilkolt Szigethalmon (BorsOnline)
Saját férje ölte meg azt a 35 éves szigethalmi asszonyt, akit holtan találtak december 31-én.
jan. 13
18:38
Siketeknek szólt A dzsungel könyve (Blikk)
Pécs - Egyedülálló előadást szervezett meg Vujity Tvrtko (39) Pécsett, a város jószolgálati nagyköveteként ugyanis a Pécsi Nemzeti Színházzal egyetemben lehetőséget adott nyolcvan siket és nagyothalló embernek egy izgalmas színházi élményre.
jan. 13
18:39
FT: Franciaország és Ausztria leminősítésére készül az S (hirado.hu)
A londoni lap "egy illetékes" tájékoztatására hivatkozva azt írta honlapján, hogy a két ország besorolását a hitelminősítő egy fokozattal, "AA plusz"-ra rontja.
jan. 13
18:41
Gyönyörűek és formásak: Playmate-lányok itt! - fotókkal (hirado.hu)
Ma tartották a a nyuszis férfimagazin Playmate of the Year 2012 versenyének válogatását Debrecenben.
jan. 13
18:43
Helyi népszavazás lesz Esztergomban (hirado.hu)
Tizenegy kérdést tesznek fel márciusban a lakosságnak.
jan. 13
18:45
Halálra gázolt a vonat egy embert Gyömrőnél (hirado.hu)
A baleset miatt egy vágány van zárva, így nincsenek fennakadások a vonatközlekedésben.
jan. 13
18:47
Felülteljesített a BUX (hirado.hu)
Az elemző szerint a magyar piac a befektetők kedvence volt pénteken, mivel az európai tőzsdék mínuszban voltak.
jan. 13
18:54
Rejtélyes halált halt egy kisfiú (BorsOnline)
Mindenki szerette Korst, aki nyolc évesen kezdett el zsonglőrködni.
jan. 13
18:56
Toni Braxton kórházba került (BorsOnline)
Az énekesnőt a lupusza miatt kell kezelni, de jól van.
jan. 13
18:57
Újabb plágiumbotrány - ezúttal Romániában (hirado.hu)
Plágiummal vádolja a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorát és rektorhelyettesét Hantz Péter romániai magyar kutató.
jan. 13
18:59
Áll a bál: horogkereszthez hasonlították a magyar címert (hirado.hu)
Nem tetszik Bogdan Diaconu szociáldemokrata politikusnak, hogy a csíkszeredai katolikus gimnáziumra visszakerült magyar címer. Helyi magyar vezetők közölték: választási év van.
jan. 13
19:01
Új járatot indított a Wizz Air Budapestről (hirado.hu)
A diszkont légitársaság elindította első Budapest-Dortmund járatát.
jan. 13
19:12
Sokat kell majd patikába járniuk a betegekenek (BorsOnline)
Az év első hetében napvilágot látott hírekkel ellentétben nem tiltják az orvosoknak, hogy egyhavinál nagyobb mennyiségű gyógyszert írhassanak fel, ám a páciensek ezentúl egyszerre csak egyhavi gyógyszert válthatnak ki. Alább március 1-jén életbe lépő legfontosabb rendelkezéseket foglaltuk össze.
jan. 13
19:15
Nem adja el gázvezeték-hálózatát Ukrajna (hirado.hu)
Ukrajna az olcsóbb gázért cserébe nem fogja eladni gázvezeték-hálózatát Oroszországnak - jelentette ki Jurij Bojko ukrán energiaügyi miniszter.
jan. 13
19:17
Taxisblokád bénította meg Róma közlekedését (hirado.hu)
Rómában a taxisblokád megbénította az egész város közlekedését. A taxisok a római kormány tervezett liberalizáció ellen tiltakoztak egész Itáliában.
jan. 13
19:19
Taxisok bénították meg Rómát (hirado.hu)
Kiváltságaikat féltve az olasz kormány liberalizációs törekvései ellen demonstráltak az olasz fővárosban a taxisok.
jan. 13
19:21
Turistákra is veszélyes a parajdi sóbánya? (hirado.hu)
A román számvevőszék szerint veszélyes a környezet és a turisták biztonságára a parajdi sóbánya, ahol azt mondják: olyan beruházásokat kérnek számon, melyekre nem adtak pénzt.
jan. 13
19:30
Felturbózza az F1-es adásokat az M1 (BorsOnline)
Vége a találgatásoknak, a tíz év után az m1-re viszszakerülő Forma–1-es vb-sorozatot Mezei Dániel,Wéber Gábor kommentátorok, valamint Szujó Zoltánés Bende Adrienn riporterek közvetítik.
jan. 13
19:33
Havonta tízezrek vándorolnak Németországba Kelet-Közép-Európából (hirado.hu)
A munkaerőpiaci korlátozásokat 2011 tavaszán oldották fel, a német statisztikai hivatal szerint ennek is köszönhető, hogy az ország lakosainak száma 2011-ben ismét növekedésnek indult.
jan. 13
19:35
A férjet gyanúsítják a szigethalmi gyilkossággal (hirado.hu)
A férfi december 30-án hajnalban olyan súlyosan bántalmazta alvó feleségét, hogy a nő életét vesztette.
jan. 13
19:37
Basescu ellenzi az egészségügyi törvénytervezet társadalmi vitáját (hirado.hu)
A román államfő kérése azért váratlan, mert ő volt az, aki decemberben többször állást foglalt amellett, hogy társadalmi vitára bocsássák a tervezetet.
jan. 13
19:48
Ha Schmitt hallgat plágiumbotrányáról, megúszhatja (Blikk)
Magyarország - Egy rövid közlemény kiadása óta hallgat az államfő hivatala Schmitt Pál plágiumbotrányáról.
jan. 13
19:48
Kelly Osbourne haját utálja az anyja (BorsOnline)
A mama ki van borulva a hajszínre, és ahol tudja, szidja
jan. 13
19:51
Dékán: szabályosan kapta a kisdoktori címet Schmitt Pál (hirado.hu)
Tóth Miklós szerint nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját.
jan. 13
20:06
Virágzó mimózafák Szegeden (Metropol)
A parfümös illatot árasztó virágokat előreláthatólag február közepéig csodálhatják a látogatók.
jan. 13
20:09
Hetvenmilliós ingatlanvagyont kapott Tata (hirado.hu)
A katonai lakótelephez kapcsolódó közterületet azzal a feltétellel kapta meg az önkormányzat, hogy a város saját költségén biztosítja az épületek fenntartását.
jan. 13
20:11
A szerbek alig több mint fele támogatja az uniós csatlakozást (hirado.hu)
A legfrissebb felmérések szerint Szerbia állampolgárainak 51 százaléka szavazna igennel abban az esetben, ha most kellene dönteniük arról, hogy az ország csatlakozzon-e az Európai Unióhoz.
jan. 13
20:24
Videó: Belestünk a rohadó CET-be (Blikk)
jan. 13
20:27
Halálra éheztetett haszonállatok egy mélykúti tanyán (hirado.hu)
Állatkínzás miatt indul eljárás egy férfi ellen, ha nem változtat a mélykúti tanyáin uralkodó állapotokon: állatai ugyanis soványak és éheznek.
jan. 13
20:29
Londoni elemzők: az IMF-megállapodáshoz teljes fordulat kell (hirado.hu)
Szerintük a forint mélyrepülése és a megtakarítások kiáramlásának jele áll az IMF-tárgyalások mögött.
jan. 13
20:31
IMF urges "tangible" steps for macroeconomic stability (hirado.hu)
The International Monetary Fund will need to see "tangible steps" that show the Hungarian authorities' commitment to macroeconomic stability before determining when and whether to start negotiations on financial assistance, IMF Managing Director Christine Lagarde said after meeting Hungary's chief negotiator Tamas Fellegi in Washington on Friday.
jan. 13
20:33
Serena Williams szerelmi élete (hirado.hu)
Amikor a világ egyik legnagyszerűbb teniszezőjének szerelmi élete kerül szóba, elkomorul. Merthogy az évek óta hiányzik az életéből.
jan. 13
20:45
NASA-jelszót loptak Japánban (hirado.hu)
A jelszó a tokiói ügynökségtől szivároghatott ki, mivel a szervezet egyik munkatársának gépén adatlopásra alkalmas vírust találtak.
jan. 13
21:18
Megúszhatjuk hideg nélkül (BorsOnline)
Megtréfálta a természetet a januári tavasz. Géza bácsi kertjében bimbódzik a szelence, azaz az orgona, és kibújt a hóvirág is. A denevérek nem tudnak téli álmot aludni.
jan. 13
21:18
Videó: A Blikknek parádéztak a Rippel testvérek (Blikk)
jan. 13
21:18
Piktogramok valódi jelentése (Metropol)
.
jan. 13
21:21
Ismeretlen Brahms-darabot mutat be Schiff András a BBC-n (hirado.hu)
Keletkezése után több mint másfél évszázaddal egy mindössze két perces, eddig ismeretlen Brahms-zongoradarabra bukkant Christopher Hogwood karmester.
jan. 13
21:23
Ültetvénymegújításra és technológiára pályázhatnak a borászatok (hirado.hu)
A vidékfejlesztési miniszter ugyanakkor azt mondta: jelenleg nincsenek források a beruházásokra, de a megmaradó támogatásokból lehet újabb pályázatokat kiírni.
jan. 13
21:25
Határozott idejű kollektív szerződést kötött a szakszervezetekkel az MTVA (hirado.hu)
Az átmeneti szerződésre azért van szükség, hogy a közmédia munkavállalói a jövőbeli, határozatlan időre szóló ksz elfogadásáig se maradjanak a szerződés biztosította pluszjuttatások nélkül.
jan. 13
21:39
Kilenc euróövezeti tagállamot minõsített le a Standard & Poor's (hirado.hu)
A hitelminõsítõ megvonta a lehetséges legjobb, "AAA" államadós-besorolást Franciaországtól - a második legnagyobb valutauniós gazdaságtól - és Ausztriától, Németország "AAA"osztályzatát viszont érvényben hagyta.
jan. 13
21:41
Felgyorsult az infláció Szlovákiában (hirado.hu)
A pénzügyminisztérium arra számít, hogy az idén 2,6 százalék körüli lesz az átlagos infláció Szlovákiában.
jan. 13
21:43
Összeírnák az ausztriai magyarokat, hogy kiderüljön: hányan vannak (hirado.hu)
Nem derül ki a legutóbbi osztrák népszámlálás adataiból, hány magyar ál Ausztriában. Becslések szerint húszezren lehetnek.

Keresés