Egyiptomban szerdán hivatalosan véget értek a másfél hónapja tartó képviselőházi választások, amelyek az iszlamista mozgalmak egyértelmű fölényét hozták a Mubarak-korszak lezárultával.
Az Aqua-Pet Kft. kéri a hatóság által kifogásolt ásványvíz-minták felülvizsgálatát, és fellebbezett a mostani hatósági határozat ellen - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.
Selmeczi Gabriella az MSZP a nap folyamán megismételt azon javaslatára reagált, hogy a parlament jövő hétfőn rendkívüli ülésen, a házszabálytól eltérve módosítsa az Európai Unió által kifogásolt jogszabályokat.
Az Európai Unió soros elnökségét adó Dánia bízik benne, hogy az Európai Bizottság a megfelelő döntést hozza meg az egyes magyar törvények ügyében esetleg indítandó eljárásról.
Budapest – Egy kőhajításra a nagykörúttól, egy régi bérház pincéjében járunk. Itt, az „üvegspecialista" High M Manufacture műhelyében készítik ólomkristályból a Blikk Év embere díjait – az úgynevezett casting technológiával.
Miskolc — Csak a kapuig szaladtam ki, nem mentem a boltba! Csak a szemetet dobtam ki a kukába. De így sem tudtam már segíteni rajta – mondta el-elcsukló, zavarodott hangon Iván Karola (25) háza romjai közt állva, folyamatosan csak azt a pontot figyelve a ház elszenesedett törmelékei között, ahol a hétfői pusztító tűz után halott babáját, Reginát (†1,5) megtalálták.
Dunakeszi – Kórházban fekve értesült arról Aros Andrea (35), hogy ő volt tegnapi címlaplányunk, a szőke szépségen ugyanis egy kisebb műtétet hajtottak végre, ezért két hétig az ágyat kell nyomnia.
Budapest – Jobban néz ki, mint valaha, és saját elmondása szerint boldog Liptai Claudia (38), aki fél év pihenő után a február közepén induló Megasztárban tér vissza a képernyőre. A TV2 műsorvezetője bámulatos formában pózolt a fotósunknak, bomba alkata és a kisugárzása mindenkinek feltűnik.
Budapest — Régóta tervezte Keresztes Ildikó (47), hogy az utóbbi hónapok feszített tempója után lazít egy kicsit, amit most, hogy vége az X-Faktornak, meg is tehet.
Budapest – Nagy az öröm Gyepes Gábor és Póth Dia angliai otthonában. Az Eb 4. helyezett műkorcsolyázónő és párja, a válogatott labdarúgó lapunknak elárulta, hogy kislányuk, Kyra két évvel ezelőtti születése után hamarosan újabb családtaggal bővül a családjuk.
Az Operettszínházban mutatják be újra a Szörényi– Bródy szerzőpáros Veled, Uram! című történelmi rockoperáját, melyhez a szerzők új dalokat is írtak. Igaz, eközben nem találkoztak egymással.
Sokat pihent, de ha kellett, akár éjszaka is szerelme, Péter segítségére sietett, hogy a képernyőn segítse munkáját. Februártól azonban kevesebb ideje lesz a férfira: indul a Megasztár.
Hatéves kislánya szeme láttára vágta le volt neje fejét B. Zoltán, a férfi pere tegnap kezdődött el. Zoltán a gyilkosság után kocsija csomagtartójába tette a holttestet, majd a vásárba autózott, hogy nyalókával nyugtassa le sokkot kapott gyermekét.
Öt éve elégedetlen alakjával Patkó Csenge, ezért az ÖsszeEsküvők nyertese elhatározta, megváltoztatja külsejét. Így februárban nagyobb kebellel mondja ki a boldogító igent Péternek.
Az Oroszlán elvárásai merészebbek tényleges lehetőségeinél, de nincs oka panaszra. A Mérleg végtelen nyugalomban van, a Bika összeismerkedhet valakivel sítúráján.
Könnyezve ölelte magához az ítélet után három hónapos kisfiát H. Zsuzsanna, akinek egy évet kell börtönben töltenie, mert 2009-ben megölte újszülöttjét. Az asszony pár hónap haladékot kapott.
Lapunk több helyről is azt hallotta, hogy a Fradi egyhavi bérrel és némi prémiummal tartozik a játékosoknak. Fitos László, az FTC-vel télen szakító futballista elárulta, egyelőre ő is vár a decemberi pénzére.
Sohasem kerülte a konfliktusokat és nem ismert megalkuvást az év végén elhunyt Garas Dezső. A művészről szóló sorozatunk negyedik részében Törőcsik Marihoz fűződő kapcsolatáról olvashatnak.
Fotók sora bizonyítja: nemcsak modelleken és filmcsillagokon, de politikai vezetőkön is kozmetikai és szépészeti szakemberek dolgoznak, hogy a lehető legjobb formában mutatkozhassanak. A profi sminkes Orbánnak ajakápolót és szempillaspirált ajánl.
Ha nem teljesülnek az Európai Bizottság feltételei, Magyarországtól uniós forrásokat vonhatnak meg, a szóvivő szerint ugyanakkor a kormány megteremti a fenntartható gazdaságpolitika alapjait.