A bank igazgatótanácsa három fejlesztési programot hagyott jóvá Jordánia, Tunézia és Marokkó számára, és hamarosan várható az első egyiptomi EBRD-befektetések végrehajtása is.
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt állt bíróság elé Gyöngyösön egy gyöngyöspatai roma férfi, akit azzal vádolnak, hogy tavaly áprilisában megrugdosta a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület egyik szimpatizánsát.
Azonnali hatállyal kirúgta tagjai közül Benny Ragner képviselőt a Dán Néppárt, mert a politikus verekedésbe keveredett, amely során beleharapott az egyik eladóba is egy pizzériában. Először tagadta a vádakat, de a biztonsági kamera rögzítette az eseményeket.
A 20 éves Richard Cimino betört egy házba Pennsylvaniában, majd menekülés közben kiugrott egy ablakon és kannibál támadásba kezdett az utcán. Az áldozatának sikerült elmenekülnie, ő értesítette a rendőrséget.
A belügyminiszter szerint hivatalba lépésekor változtatni kellett a jogszabályokon, a rendőri vezetőket pedig az átszervezés keretein belül nem elbocsátják, hanem más beosztásba kerülnek.
A címet évente legfeljebb 100 embernek adományozhatja a nemzetgazdasági miniszter, az erről szóló okleveleket az éves Külpiaci Értekezlet keretében adják át.
A Fidesz javaslata szerint a megszűnő ajánlószelvények helyett a jövőben kétszáz aláírást kell majd összegyűjteni a parlamenti választáson való képviselő-jelöltséghez.
A szocialista EP képviselő megdöbbenését fejezte ki amiatt, mert Magyarország nem támogatja a női kvóta bevezetését a nagyvállalatok felügyelő bizottságaiban.
Bezárja oroszországi hivatalát az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatala, miután az orosz kormány úgy határozott, hogy beszünteti a hivatal működését.
Budapest–Abony – Minden mozdulatát rendőr figyeli, és hamarosan a kórházban kattanhat a bilincs a kislányát lelövő H. T. Mihály (43) csuklóján – tudta meg a Blikk.
Budapest — Zámbó Krisztiánról (32) mindenki azt gondolja, apja elkényeztetett kicsi fia volt, azt sem tudja a férfivá érett X-Faktor-versenyző, milyen is az igazi kétkezi munka. Pedig Jimmy (†43) egy vastelepre küldte elsőszülött fiát, amikor látta, hogy rossz útra lépett.
Budaörs — Tavaly szeptember szépe volt, így az idén is hasonló babérokra tör Tamás Tímea (31), aki már rutinosan dobja le ruháit a Blikk szépe versenyünkön!
A rosszmájúak szerint Tóth Vera féltékeny húga sikereire, azért kerüli, hogy egy színpadra lépjen vele, mert attól fél, Gabi ellopja a show-t. A nővérek apját közben beteggé teszi lányai háborúskodása.
Már az egész Európai Unióban keresik az eltűnt szegedi lányt, Juhász Annát. Párját, Pétert egy német vonaton találták meg. A rendőrség állítja: arra nem volt lehetőségük, hogy megkérdezzék tőle, hol van a szerelme?
Aktívan részt vesz az RTL Klub valóságshow-jának válogatásain VV Anikó, többek között csókkal teszteli a jelentkezőket. Így keveredett csókcsatába egy kiesett x-faktorossal is.
Nagyot fordult a világ dr. Lépold Józsefné írásszakértővel. A körmendi gyermekgyilkosság után még elismerő oklevelet és nyakláncot kapott Pintér belügyminisztertől, most viszont a rendőrség becsületsértés miatt feljelentette.
Éhenhaláshoz sok, emberhez méltó élethez édeskevés. Talán így foglalható össze, mit ér a havi 143 ezer forintos nettó átlagkereset. S még örülhet, akinek legalább munkája van.
Csak Áder János államfővel fogott kezet a parlamenti díjátadón Marosi Ádám. Az olimpiai bronzérmes öttusázó – és újdonsült főhadnagy – Orbán Viktornak és Kövér Lászlónak katonásan tisztelgett.
A rugalmasság, kedves Bika, abban segít, hogy ne veszítsd el partneredet! Az Ikreknek sem kell elhamarkodottan dönteniük a másikról. A Bak szembenézhetne rosszkedve valódi okával.