Megdöbbentő kijelentést tett dr. Lépold Józsefné, aki írásszakértőként vett részt az 1998-as körmendi gyermekgyilkosság vizsgálatában. A szaktekintély állítja: nem az igazi tettest ítélték el.
A Barátok közt kissé ügyefogyott Gézáját alakító Németh Kristóf a valóságban korántsem lúzer: saját lábára állt, mióta elvesztette munkáját az RTL Klubban és színházában is. Ma már ő is munkaadó.
A magyar nemzetpolitikáról a szabadkai városházán tartott előadást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki kijelentette, nem lehet kétféle magyar állampolgárság.
Felmentették az iszlám megsértésének vádja alól Ádel Imám híres egyiptomi színészt, akit februárban három hónap börtönre ítéltek - közölte szerdán az egyiptomi állami hírügynökség.
Üstökös sebességű katonai karriert futott be Marosi Ádám. Az olimpiai bronzérmes öttusázó máris főhadnagyi rangot szerzett, és tegnap megkezdte hathetes alapkiképzését az Altiszti Akadémián.
Nyilvános próbákkal, beszélgetésekkel és meglepetésekkel várja a közönséget a Vígszínház vasárnap déltől; a teátrum ismét együtt ünnepeli az évadkezdést a nézőkkel.
Kembe Sorelt bűntudat gyötri, amiért elütött egy biciklistát. A színész a baleset helyszínén higgadtan kezelte a helyzetet, de kollégái szerint rosszul viseli a történteket.
Felfüggesztette a gyógyszeres terhességmegszakítást a Rózsakert Medical Center, mert a klinika vezetője szerint eszközként használták fel az intézményt a módszerről folytatott politikai vitában.
Zsuzsi egyáltalán nem örült a hírnek, hogy szabadon engedték a keceli fánkos rablóként elhíresült L. Istvánt. A pultoshölgy attól fél, hogy támadója ismét meglátogatja őt a cukrászdában.
Idén augusztusban 467 márkakereskedés volt az országban. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének tájékoztatása szerint a szövetségnek 34, Magyarországon forgalmazott márkáról van információja.
Az Index hírportál értesülései szerint a sikeres londoni szereplés ellenére hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt. A poszt Simicskó István honvédelmi államtitkáré lehet.
Az Olaszország partjainál januárban balesetet szenvedő óceánjáró, a Costa Concordia kapitánya és a hajót birtokló cég válságközpontjának vezetője nem rendelte el időben az utasok kimenekítését, ezért felelősek a halálukért - erre a megállapításra jutott a hajó fekete dobozainak elemzését végző független szakértői bizottság.
Új barátnője tartja a lelket Mc Hawerben, aki miközben a saját harcát vívja súlyos alkoholproblémájával, elvesztette imádott édesanyját is. A tragédiát a színpadon sem tudja elfelejteni.
Megúszta pénzbüntetéssel a szexuális zaklatási ügyét Ebrahim Ahmed Khalil, Egyiptom sportminisztere, akit vasárnap vettek őrizetbe Londonban, a Paralimpia utolsó napján.
Személyi következménye lehet a magyar válogatott Hollandiától elszenvedett, lélekromboló vb-selejtezős vereségének (1-4). Egervári Sándor kapitány nem zárta ki, hogy elköszön néhány kerettagtól.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásaiból nyílik tárlat pénteken a MűvészetMalomban. A kiállításon a festő, a szobrász, a grafika és az intermédia szak növendékeinek munkáival találkozhat a közönség.