Az énekesnő nemrégiben kedvenc éttermében vacsorázott. A kellemes kikapcsolódáshoz menő szerelést öltött, még arra is ügyelt, hogy fogsora aranyos fényben csillogjon.
Alig több mint egy hónapig tartott VV Shadi (24) legutóbbi románca, pedig az egykori villalakó a ramadán, azaz az iszlám nagyböjt miatt egy egész hónapig várt a szexszel. A hithű Shadi lapunknak elárulta, miért futott zátonyra a kapcsolat.
Heves harcok bontakoztak ki szerdán a szíriai kormányerők és a felkelők között az aleppói nemzetközi repülőtér környékén; a szembenállók kereszttüzében négy szíriai örmény életét vesztette.
Az antropológusok a modern emberrel és a főemlősökkel hasonlították össze a korai emberfélék magatartását, hogy kiderítsék cselekedeteik mozgató rugóját.
A demonstrációt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ügyvezetője kezdeményezte, hozzá felváltva szülők és felvételiző diákok is csatlakoznak.
Budapest - Minél többet beszél a múltjáról Biszku Béla (91), annál jobb – reagál a háborús bűntettekkel gyanúsított volt belügyminiszter nyilatkozataira sok történész, akik szerint Biszku minden egyes állítását tételesen meg lehet majd cáfolni. Elég hozzá felmenni a világhálóra, ahol megannyi korabeli irat tanúskodik arról, hogy Biszku közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek vallja magát.
A 26 éves Phillip Beach úszva próbált ellopni egy hatalmas vitorlást. Azt hitte képes lesz elvontatni a hajót, de nem jött össze neki a 120 000 dolláros zsákmány feltűnés mentes megszerzése. Letartóztatták Texasban.
Mintegy ezer munkahely megszüntetésére készül az Opel a társaság németországi központjában, az adminisztratív területen - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Harry herceg édesapja milliárdokat fizetne fia állítólagos szex felvételéért csak, hogy ne jusson illetéktelen kezekbe. Egy elit nyomozógárdát is felfogadott, hogy előkerítsék a filmfelvételt.
A XI. kerületi rendőrkapitányság néhány órával korábban garázdaság miatt indított eljárást a fiatal ellen, aki fegyvernek látszó tárggyal ült be az egyetem biokémiai előadására.
Egy felmérés szerint nyolcszázezer nő él egyedül Magyarországon. Néhányuk jól érzi magát így, de a többség szívesebben élne párkapcsolatban. Nos, a feng shui segítségével bevonzhatja az életébe az ideális társat.
Jó minőségű a szőlőtermés, de az egyszerűbb borok nagy részét Olaszországból hozzuk majd be - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.
A Liga szakszervezetek elnöke úgy véli: a munkavállalók többségének egyre több dolgot kell kihagyni a bevásárlókosarából, a kormányfő pedig hiába elkötelezett a béremelés mellett, ha nem látja a forrásokat.
A Moldova elleni idegenbeli 5-0-s sikere után csaknem leégett Anglia válogatottja, amely a Wembley-stadionban Frank Lampard 87. percben büntetőből szerzett góljával egyenlített ki Ukrajna ellen a második vb-selejtezőjén.
The government does not plan to rehabilitate Admiral Miklos Horthy, Hungary's regent from 1920 to 1944, Foreign Minister Janos Martonyi said in a letter addressed to the American Jewish Committee (AJC) in July and obtained by MTI on Wednesday.
The decision to transfer Ramil Safarov back to his home country, Azerbaijan, was a collective government one and all involved bear responsibility for it, Foreign Minister Janos Martonyi told lawmakers on Wednesday.
Megdöbbentő döntést hozott a Maine állami bíróság. Szándékukban áll börtönre ítélni egy tízesztendős gyereket, mert a bizonyítékok szerint a kislány meggyilkolt egy csecsemőt.
Az okostelefon legújabb csúcsverziója a tavaly ősszel piacra dobott elődjénél gyorsabb, keskenyebb, és nagyobb a kijelzője, valamint képes 4G-vel csatlakozni az internethez.
A Cosmopolitan magazin felkérésére topless pózolt a Spice Girls énekesnője, MEL B. A magamutogatás nem öncélú volt, egy rákellenes kampány keretében vállalta el a felkérést.