A fesztiválra, a csütörtöki bemelegítő nap utáni három délutánra és estére több ezer embert várnak, akiknek a szórakoztatásáról győri és környékbeli zenekarok gondoskodnak.
A látogatók látványos és izgalmas ízelítőt kaphatnak a műszaki és természettudományok területéről, valamint sikeres magyar vállalkozókat, sportolókat és művészeket ismerhetnek meg.
Amikor majd a történelemkönyveket írják, szeptember 11-ével kapcsolatban már nem lesz gyűlölet és megosztottság, csak egy biztonságosabb világ - mondta az amerikai elnök.
Megfellebbezi az FM1 Zrt. a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntését, amelyben elutasította a rádió médiahatósággal szembeni keresetét - mondta a rádió tulajdonosa az MTI-nek.
Három férfi golyókkal átlyuggatott holttestére bukkantak a Franciaországhoz tartozó Korzika szigetén egy gépkocsiban - közölte kedden egy, a vizsgálathoz közel álló forrás.
26 órát töltött a jéghideg alaszkai tengerben az a 19 éves halász, akinek csónakja elsüllyedt. A fiú életét egy, a vízen úszó műanyag doboz mentette meg.
A hollywoodi színész több pisztolyt is tart otthon. Véleménye szerint a fegyverekkel való korai ismeretség sokat segíthet gyerekeinek abban, hogy felelősségteljes felnőtté váljanak.
A munkaerőpiaci szolgáltató legfrissebb felmérésében ugyanakkor azt is megállapította, hogy a cégek felvételi kedve továbbra sem javult Magyarországon.
Kárpátalján megjelent egy sajtóhír, amely szerint a főkonzul megakadályozta volna az UMDSZ elnökének a felszólalását egy hétvégi magyar kulturális rendezvényen.
Az EP képviselő szerint a gazdasági kilábalás érdekében ki kell törni az adósságcsapdából, és meg kell teremteni a munkaalapú gazdaságra épülő Európát.
Míg egy férfi naponta ötször gondol a szexre, a nőket állítólag hidegen hagyja. Egy kutatás szerint a hölgyeknek tíz dolog is fontosabb annál, hogy a párjukkal szeretkezzenek. Legalábbis ezt mondják.
14 éves Lima Lavrova azért akart kirabolni egy bankot Udmurtiában, hogy a lopott pénzből elutazva nyugodt szívvel követhessen el öngyilkosságot. Szerencsétlenségére az akció nem sikerült.
Sima vereséget szenvedett a döntetlenre ácsingózó magyar labdarúgó-válogatott második vb-selejtezőjén Hollandia ellen. A gyenge formában lévő hollandok fölénye nyomasztó volt.
Budapest - Ilyen boldog talán még soha nem volt Varga Dániel (29). A magyar válogatott és a horvát Rijeka olimpiai bajnok vízilabdázója feleségül vette szerelmét, a korábban úszóként, ma már modellként ismert Dobár Évát (19).
Budapest - Alaposan megváltozott legutóbbi fotózása óta Boruzs Anikó (25), mai címlaplányunkra ugyanis rá sem lehet ismerni azóta, hogy két évvel ezelőtt szintén benevezett a Blikk szépe versenyünkbe.