Menedzserével, egykori barátjával indult Zámbó Krisztián karrierje évekkel ezelőtt, ám a jó kapcsolatnak vége szakadt. A háttérben komoly nézeteltérés áll.
Augusztusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,0 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.
Lehetetlen szabályosan – maszkkal és ballonnal – lélegeztetni a rászorulókat az újonnan vásárolt mentőkben egy rossz helyre szerelt szekrény miatt. A 23 új autó 570 millió forintba került.
Nem szeretné, ha a „buta és felszínes" emberek között nőne fel a gyermeke, Robbie Williams ezért úgy döntött, hazaköltözik Los Angelesből szülőhazájába, Angliába.
A világ első számú klasszikus crossover quartetje, az IL DIVO, bejelentette kelet-európai turnéjának első állomásait, melyek a zenekar 2012-es világ körüli turnéjának részét képezik. Az IL DIVO 2012 World Tour a zenekar legújabb, Wicked Game című albumára épül, mely milliókat ejtett rabul és útjára bocsátott egy újabb klasszikus corssover szenzációt.
Bár kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy a fizetése miatt akarná elhagyni a Real Madridot, a jelek szerint mégis ez lehetett a nagy nyafizás mögött.
Híres szülők árnyékában 2. rész - Kinek nyomasztó teher, kinek behozhatatlan előny, hogy híres ember gyerekének született. Miley Cyrus az apjának akart bizonyítani.
A nemzetgazdasági miniszter szerint a munkahelyvédelmi akcióterv 1,5 millió munkahely megvédését és több száz ezer új munkahely létesítését eredményezheti.
1,2 milliárd forintért bárki megveheti ezt a kizárólag kőből és fából épült házat a malibui tengerparton. Már, ha vonzza a Flintsone család életstílusa.
Az ellenzéki párt nem ért egyet az ORFK vizsgálatának eredményével, miszerint a rendőrség szakszerűen kezelte a Pest megyei településen kialakult konfliktust.
Az öregedés a hollywoodi hírességet sem kerüli el. Meg Ryannak és a közönségnek is szembe kell néznie azzal, hogy az egykor angyalarcú színésznő felett csúnyán eljárt az idő.
David Haye nem volt elragadtatva Vitalij Klicsko szombat esti teljesítményétől, nevezetesen, hogy megvédte címét a szemhéjsérülése miatt leléptetett Manuel Charr ellenében.