A szlovákiai állami támogatás hiánya miatt egyelőre nincs miből kiadni a Carissim folyóiratot, amely a magyar anyanyelvű fogyatékkal élőknek nyújt segítséget.
Brad Pitt igazán megbecsüli második nejét, akinek egy 56 millió forint értékű fegyvertárral és saját bejáratú lőtérrel kedveskedik menyegzőjük alkalmából.
Nem indul eljárás az ellen a két osztrák szülő ellen, akik a zsámbéki benzinkútnál felejtették lányukat. A házaspár két autóval volt, s mindketten azt hitték, hogy lányuk a másiknál van.
Hónapokig kóborolt az angliai Dartmoorban egy csontsovány póni és kicsinye. Egészen addig, amíg egy farmhoz értek. Amint biztonságban tudta a csikót, elpusztult.
Los Angeles - Azért nem engedtek felszállni az American Airlines egyik járatára egy 16 éves fiút, mert Down-kóros. Fogyatékossága miatt a személyzet szerint a gyerek zavarta volna a biztonságos repülést.
A kisalfold.hu információi szerint a Győr tárgyalt Rudolf Gergellyel, ám a játékos fizetési igényeit nem tudják kielégíteni, így nem született megállapodás a felek közt.
Az 1,6 milliárd forintos uniós támogatással létrehozott központ egyik fontos attrakciója a Szegedi Tudományegyetem ide költöző informatikatörténeti múzeuma lesz.
Hillary Clinton kedden érkezett a kínai fővárosba, ahol találkozott vendéglátójával, Jang Csie-cse külügyminiszterrel, és szerdán fogadta őt Hu Csin-tao kínai államelnök is.
Akciófilm hős és feszültség nélkül. Ez a Bourne-hagyaték, amelyben nem vett rész a sorozat korábbi rendezője és a főszereplő, Matt Damon sem. Az eredmény: fiaskó, de mit várhatunk egy trilógia negyedik részétől?
Vannak pillanatok az életünkben, amikor önkéntelenül is gyorsleltárt készítünk: mit értünk el, mit hagytunk ki, mit szerettünk volna megtenni, ami valahogy mindig elmaradt. A bakancslista ez utóbbiak lajstroma.
Lautréamont szerint „szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon”. Első nézetre ilyen ötletnek tűnik az androidos Samsung Galaxy Camera.
Még legnagyobb húsevőknek is kihívás a 20,5 centis hatalmas hamburger, amely 3 szelet marhahús pogácsát, 6 szelet bacont, 6 szelet sajtot és sertéshúst is tartalmaz. Versenyt hirdettek egy angol étteremben, de eddig a jelentkezők 5%-a tudta csak legyűrni a hamburgert.
Több mint kétszáz pályázó - köztük négy kolozsvári - küldte el 2-2 versét a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg Balatonfüreden.
A fideszes politikus indítványa szerint csak azonos országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó települések hozhatnának létre közös önkormányzati hivatalt.
A büntetőeljárási törvény várható módosításához kapcsolódva a koncepcionális változtatások szakmai megalapozását szolgáló konferenciát rendez a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal.
Az LMP szerint meg kellene könnyíteni a választási résztvételt, hogy többen szavazzanak. A KDNP szerint a választási regisztráció célja éppen az, hogy nagyobb legyen a résztvétel.