A radikális libanoni síita szervezet vezetője, Hasszán Naszralláh sejk szerint ha Izrael megtámadná az iráni atomlétesítményeket, válaszul a teheráni vezetés a térségben lévő amerikai támaszpontokra mérhet csapást.
A Bors meglepő információ birtokába jutott: egy interjúban Delhusa Gjon bevallja, hogy külföldi utazásai alkalmával néha szőke parókában, nőnek öltözve jár-kel.
Jégkockarágcsálás és rézérme-szopogatás után új, piamérő-átverő módszerre esküsznek a járművezetők. Egy tablettára, amely kilencedére csökkenti a kifújt levegő alkoholszintjét.
Miközben a magyar válogatott az Andorra és a Hollandia elleni vb-selejtezőkre készül, a száműzetésben lévő Huszti Szabolcs klasszisteljesítményt nyújt Németországban. Vajon van visszaút a számára?
Rákbetegség támadta meg a 21 éves Pintér Tibort. A fiú egész eddigi élete romba dőlt. Lábát amputálták, a betegség a tüdejére is átterjedt. Ő azonban nem adja fel, és a zenének szenteli az életét.
Azzal vádolták őket, hogy 2006-ban, a XI. kerületi Kopaszi gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak egy magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket.
Talán nem is lehet megkülönböztetni, hogy az indie rockot játszó kanadai zenekar legújabb videóját, a Syntheticát pusztán okostelefonokkal készítették.
Tidworth - Megölte két kisfiát, majd felakasztotta magát egy erőszakos apa Angliában, aki nem tudott megbirkózni azzal, hogy volt barátnője új társra lelt.
A Népszabadság szerint a pályázatokat fogadó ÉMI Innovációs Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán úgy tájékoztatták az érdeklődőket: néhány napig adható be igénylés.
A kampánystáb a republikánus párti ellenfél pénzügyi igazgatói múltját próbálja a középpontba állítani a november 6-ai elnökválasztás közeledtével egyre élesedő küzdelemben.
A külgazdasági államtitkár a német-magyar külügyi és gazdasági együttműködés további lehetőségeiről, valamint az Európai Unió előtt álló kihívásokról is tárgyal.
Nancy Barrett rokonaival együtt épp utolsó kegyeletét akarta leróni férje síremléke előtt, amikor megállt a szíve és meghalt. A mentősök szerint a „megtört szív szindróma" végzett vele, vagyis képtelen volt tovább élni a férje nélkül, szó szerint belehasadt a szíve a veszteségbe. A hölgy 84 éves volt, de kitűnő egészségnek örvendett, semmilyen orvosi problémája nem volt.
Sebastián Rodríguez Veloso a haláláig rács mögött ült volna, ugyanis 1985-ben 84 év börtönbüntetést kapott. A spanyol terrorista éhségsztrájkba kezdett, amitől lebénult, s már 14 paralimpiai úszóéremnél jár.
Korosodó szexbombák 2. rész - Lassan belépnek az ötödik ikszbe, de simán letagadhatnának 10–20 évet. Van, aki elismeri, hogy sebészkés tartja karban, van, aki nem. Sorozatunk második részének főszereplője, Demi Moore hiába is titkolja.
A legjobban Budapesten lehet keresni, a legkisebb fizetésre pedig a békésiek számíthatnak. A különbség a főváros és a Viharsarok között több mint bruttó 120 ezer forint.
Terv van, helyszín még nincs: szeptember 30-áig van szerződése a népszerű interaktív kiállításnak a Millenárissal. A Csodák Palotája vezetősége most gőzerővel keres másik kiállítóteret.
Gyurcsány Ferenc közölte, hogy az azerbajdzsáni kormány az ő miniszterelnöksége alatt is több alkalommal kérte Magyarországtól a gyilkosság elkövetőjének átadását.