Szeged - A szerbek hajlandónak mutatkoznak arra, hogy kivásárolják a Magyar Kajak-kenu Szövetségtől a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát (30), aki úgy határozott: a jövő évtől ismét szülőhazája színeiben szeretne versenyezni.
Enne egy fürt szőlőt, de nem engedi a fogyókúrája? Való igaz, hogy az őszi gyümölcs 18 grammnyi cukortartalma jóval magasabb a 7 grammos almáénál, ám ez nem azt jelenti, hogy egy diétázónak nemet kellene mondania rá.
Budapest — A sors fintora, hogy nem sokkal szakításuk után újra összekerült Horváth Éva (33) volt barátjával, Ákossal. A televíziós ugyanis annak a műsornak a producere, amelynek a modell lett a műsorvezetője és szerkesztője is egyben.
Jennifer Garner nemrég azzal dicsekedett az Ellen DeGeneres show-ban, hogy férjének, Ben Afflecknek csodálatos a spermája, azért is esett Jen olyan váratlanul teherbe harmadik gyermekével, Sammel.
BUDAPEST - Sokszor rettenetesen izgul színpadra lépése előtt Zámbó Krisztián (32), de ebben édesapja, a tragikus sorsú „Király”, Jimmy (†42) is nagyon hasonlított rá.
Afrikától kezdve Ázsiáig lassan az összes földrészen zenél VV Seherezádé (21), akinek úgy tűnik bejött a villán kívüli élet. A dj.-vé avanzsált szőkeséget egyre több országba hívják, így szinte állandóan úton van, főleg hogy gyakran utazik Olaszországban élő szerelméhez is.
Budapest — Kivégezte a magyar papírmaffia, avagy drogtartozás miatt lőttek két golyót a mellkasába? Ez a két legenda tartja magát Barta Tamás (†33) rejtélyes haláláról.
Los Angeles — Egészséges fiúgyermeknek adott életet szerda éjjel Reese Witherspoon (36), a kis jövevény érkezését a színésznő sajtószóvivője is megerősítette.
Kaitlin Hunter miután túlélt egy majdnem halálos kimenetelű balesetet, baktériumok fertőzték meg a vastagbelét, ami olyan mértékű volt, hogy ismét az életéért kellett küzdenie. Végül édesanyja székletét ültették át neki, így megmenekült. .
Bár szerdán az olasz futballbajnokságban az AC Milan 2-0-ra nyert a Cagliari ellen, továbbra is pletykálják, hogy menesztik a piros-feketék edzőjét, Massimiliano Allegrit.
Budapest — Kivégezte a magyar papírmaffia, avagy drogtartozás miatt lőttek két golyót a mellkasába? Ez a két legenda tartja magát Barta Tamás (†33) rejtélyes haláláról.
Mikor kacsint egy politikus? Választási sikere esetén, illetve ha a legnagyobb politikai viharok közepette meg akarja nyugtatni választóit. Lapunk az utóbbira mutat példákat.
Több száz sárkány repked szeptember 28–30. között a település felett a második Sárkányfesztiválon, mellyel egy időben tartják az V. Zebegényi Tökfesztivált is.
A világhírű énekesnő és szerelme, Wissam al Mana, 2013-ra tervezik lagzijukat, Katarban. Az ünnepség 20 millió dollárba, azaz, több mint 4 milliárd forintba fog kerülni az ifjú párnak.
Több, mint egy órán keresztül várakozott a toalett előtt, míg meg nem érkezett a “tökéletes áldozat”. A férfi ugyanis betegesen vonzódik a szoknyát viselő nőkhöz.