Budapest — Egyre inkább úgy tűnik, szerb vizeken lapátol a jövőben Douchev-Janics Natasa (30). A Szerbia által megkörnyékezett háromszoros olimpiai bajnok kajakos egy hónapja nem nyilatkozik terveiről, ám kiderült, klubjánál kikérte versenyzői papírjait, más országba készül.
A 37 éves színész eddig semmilyen hajlandóságot nem mutatott arra, hogy apa legyen. A hírek szerint azonban kitombolta magát és kész a családalapításra.
Az orosz származású Stanyslas Fedyanin napjaink egyik legkeresettebb tinimodellje és elsősorban törékeny alakjáért, hófehér arca, bájos, kislányos vonásai miatt kapja sorra a felkéréseket. Nőknek, nőként hirdeti a különböző divatmárkák legkülönfélébb ruhakölteményeit annak ellenére, hogy valójában férfi.
Rettegésben él egy ír család, amelyben a legkisebb lány ritka fejlődési rendellenességtől szenved. A hirtelen zaj halálos görcsöt válthat ki a gyereknél.
Arapahoe — Rabtársainál sokkal jobb körülmények között él a coloradói Arapaho fegyintézetben James Holmes (24), aki 12 embert gyilkolt meg és 58-at megsebesített az új Batman-film denveri bemutatóján.
Keresi a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ismeretlen tettest, aki szeptember 24-én vélhetően végzett egy domonyvölgyi asszonnyal. A gyilkosa helyszínről sietve távozott, a rendőrség ezért reméli, látta valaki az ámokfutó tettest.
Még mindig nincs vége John Terry ügyének. Emlékezetes, a vád szerint a Chelsea hátvédje egy tavaly október 23-i bajnokin rasszista megjegyzést tett Anton Ferdinandra, a Queens Park Rangers futballistájára.
Budapest — A Hősök terén, a magyar történelem hírességei között sétálva Ambros Martín (44) eljátszhatott a gondolattal, hogy a Győri ETO női kézilabdacsapatával ő is nagy dolgokra készül.
Budapest — Több százezer forinttal segíti Rakaczki Bence (19) gyógykezelését a Ferencváros. A labdarúgócsapat és a szakmai stáb tagjai által aláírt mezt, valamint a vasárnapi, DVTK elleni bajnoki kezdőrúgását ajánlották fel árverésre.
Budapest — Három bajnoki meccsen nem léphet pályára Torghelle Sándor (29), a Videoton focistája. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden tárgyalta a csatár ügyét, a támadót vasárnap a Győr ellen 1-0-ra elvesztett bajnokin állított ki Fábián Mihály (32) játékvezető.
Budapest — Amerika felé veszi az irányt László Attila (15), a Csillag Születik harmadik szériájának győztese. A 15 éves énekes, aki 2011-ben nyerte meg az RTL Klub tehetségkutató műsorát, különleges lehetőséget kapott: két hétig turnézhat az amerikai magyaroknál.
Sztárok hálószobatitkai 2. rész - Híresek, gazdagok és imádják a szexet. Intim pillanataik piszkos részleteit pedig előszeretettel fecsegik ki. Angelina Jolie éjszakáit kések, bilincsek, női és férfi szeretők színesítik.
Dél-Európában igen gyakori, hogy a fiatalok amíg csak lehet, a szüleiknél laknak. A magyarok is a mama szoknyája mellett érzik magukat biztonságban, ám 31 éves kor felett – állítólag – már ciki, ha a csemete még mindig a házi kosztot pusztítja.
Bizarr szuvenír társaságában tért haza világ körüli útjáról egy brit nő. A 26 éves asszony karjában az orvosok egy 6 centiméteres laposférget találtak.
Fót - Rokkanttá tette a kettétört bicikli Cselőtei Máriát (56), a kerékpár gyártója kártérítés helyett mégis inkább munkát ajánlott az asszonynak az otthonától jó messze.
Etyek — Letarolta az útról a busz azt a személykocsit, amely valószínűleg megcsúszott az éjszakai esőzés után nedvesen maradt aszfalton, és a szemből érkező menetrend szerinti járat előtt keresztbe fordult Etyek és Biatorbágy között a 8106-os úton.
Magyarország — A marokkói sivatagba küldik éles bevetésre jövőre a magyar Puli Space csapat holdjárójának prototípusát. Az Iteráció 2. munkanevű földi tesztrovert Magyarországról irányítják majd, pont úgy, ahogy később a holdi küldetésnél is tervezik.
Budapest — Ifjú zongorazseni szakított a Blikk Bumm nyereményjátékával! Oláh Dezső (26) Junior Prima díjas dzsesszzongorista az X-Faktor-balhé miatt vette meg az újságot, nem is sejtette, hogy ezzel 25 ezer forint üti a markát. Nyereményét párja, Baranyi Zsanett (25) vehette át.
New York — Szavakkal nehezen lehet leírni azt a várost – válaszolta Oláh Ibolya (34), amikor arról kérdeztük, hogy érezte magát New Yorkban. Az énekesnő, akiről az utóbbi hónapokban nem a legjobb híreket kaptuk, hatalmas energiával mesélt az útjáról, amelynek célja egy fellépés volt a New York-i Magyar Házban.
A sokadik balesetet okozta Michael Schumacher ebben a Forma–1-es idényben, a legutóbbi baki miatt a következő nagydíjon, október 5-én Japánban tízhelyes rajtbüntetéssel sújtják.
Bed Prakash véletlenül összetévesztette feleségét egy majommal, ezért lelőtte. Nem ez az első eset Nepálban, hogy ilyen szerencsétlenség történt. A férfit letartóztatták.
Budapest — Még nem került képernyőre, de Szabó Zsófi (24) máris rabja lett a TV2 új sorozatának. A csatorna valami teljesen újba vágta a fejszéjét: hamarosan ugyanis amatőr szereplőkkel indít egy olyan sorozatot, amelyet realityelemekkel színesítenek, és az utóbbi időben ehhez kerestek szereplőket.
A barátaim azt mondják, nem lesz hosszú életű az új kapcsolatom, mert nagy az iskolai végzettségünk közti különbség: a páromnak érettségije van, nekem két diplomám. Működhet-e hosszú távon ez a kapcsolat? Várom véleményét: P. Tamás, Budapest
Budapest — Öt hónap után vége a megaszerelemnek: szakított Nagy Adri (24) és Nagy Kristóf Bozont (24). A két fiatal énekes, akik a döntők során melegedtek össze, közösen döntöttek így.
Halálra rémült az a brit tinédzser, aki egy hajfestés következtében olyan durva allergiás rohamot kapott, hogy egész feje bevörösödött és óriásira dagadt.
A 29 éves, Thomas Olivas leszúrta exbarátnőjét, majd hagyta, hogy 1 éves fia az anyja mellett élve elégjen. A férfit hétfő este tartóztatták le Texasban.
Az Oscar-díjas spanyol színészéért, bár millió nő oda van, mégsem elégedett a külsejével. Nemrégiben elárulta, miért képtelen visszanézni saját szerepléseit.
A 12 éves delfint szülés közben vették filmre Hawaiin. Szerencsére minden rendben zajlott le és a gondozók is végignézhették az új delfin világrajövetelét.
A napokban tartották annak a fiúnak a tárgyalását Connecticutban, aki filmre vette miközben egyik barátja egy 14 éves lánnyal szexelt aztán feltette a videót a Facebookra. Gyermekpornográfia birtoklása miatt emeltek ellene vádat.