Bosszantó, ha épp kedvenc nyaralóhelyünkön nem fogadják el a Széchenyi Pihenőkártyát (SZÉP Kártya). A kibocsátó bankoknak azonban mi magunk is ajánlhatunk szállodát, éttermet vagy más szolgáltatót, akivel szerződést köthetnek.
Robert Kubica szerint korábbi csapatának, a Lotusnak a versenyautójában benne van a győzelem. Épp ezért meglepi, hogy Romain Grosjean rendre hibázik és elpazarolja a jobbnál jobb lehetőségeit.
Sportoló, illetve eleve túlsúllyal induló kismamáknak állított össze TRX-hevederes feladatsort Driszku István. A gyakorlatok azoknak a terhes nőknek is segítséget nyújtanak, akik addig nem mozogtak, sőt orvosuk a túlsúly miatt diétát javasolt.
Megerőszakolt egy – anyja gondjaira bízott - 6 éves kislányt H. József. Az 31 éves vajdasági férfi mindent bevallott, de azzal magyarázta tettét, hogy részeg volt.