Októberre készül el a Lukács gyógyfürdő felújításának tavaly kezdődött második üteme, az 1,3 milliárd forintos beruházást egymilliárd forinttal támogatta az Európai Unió.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint jövőre a bruttó hazai termék akár 2 százalékkal növekedhet a munka világát érintő tehercsökkentő csomagnak köszönhetően.
Varsó – Amíg a németeknél a kiváló csapategység, a botrányoktól mentes életvitel jellemző a játékosokra, addig az olaszoknál mindig van valami balhé, és a focisták múltja sem patyolat tiszta. A labdarúgó-Európa-bajnokság jó- és rosszfiúi csaptak össze lapzártánk után a tegnapi elődöntőben.
Manapság egy dolgozó nő állandóan rohanásban van. Okosan kell beosztanunk időnket a munkahely, a barátok és a család, valamint az egyéb, kötelező tennivalóink között. Közben magunkkal már nem marad időnk törődni. Pedig a nyár beköszöntött. A következő gyors és hatékony tippek azoknak szólnak, akik az utolsó pillanatban szeretnének még látványos eredményt elérni.
Doneck — Lassan elgondolkodhat azon Vicente del Bosque (61), hogy a jövőben akkor is pályára küldje Cesc Fábregast (25), ha a labdarúgó formája esetleg ezt nem indokolná.
London — Csalásért közel 102 milliárd forintra büntette a brit pénzügyi felügyelet (FSA) a Barclays bankot, amiért alacsonyabban tartották a kamatlábakat a valós helyzetnél a válság idején is.
Megirigyelte a Disenylandek sikerét Hugo Chávez, Venezuela államfője, ezért a kommunista országában is felépítenek egy vidámparkot. Az új szórakozóhely látványosságai között egyaránt feltűnnek a szocializmus “hősei” és a kapitalista világ politikusai egyaránt.
A Durex Nemzetközi Szexuális Jóléti Kutatásából kiderül, hogy világszerte mindössze minden harmadik ember (35%) élvezte az első szexuális együttlétet. A hazai eredmények a nemzetközi tendenciát követik, ráadásul a magyarok csupán 17%-a élte meg kiemelkedően fontos élményként szüzessége elvesztését.
Budapest — Nyílt levélben kérte ki magának a Blikk földügyekkel foglalkozó cikksorozatának állításait Győrffy Balázs fideszes parlamenti képviselő és polgármester, akinek, mint azt a hétfői számunkban megírtuk, rokkantnyugdíjas édesapja 10 hektáros szántóhoz jutott Nagyacsádon.
Gyengült a forint csütörtökön az európai csúcstalálkozó eredményességével szemben fokozódó fenntartások miatt kialakult kockázatkerülő piaci környezetben.
Sopron — Meleg vízért tekerhetnek a VOLT Fesztivál látogatói! Két koncert között ugyanis bárki kipróbálhatja, mennyi energiát kellene felhasználni az esti buli utáni tusoláshoz.
Keresi a rendőrség Horváth Zsoltot, azt a férfit, aki társaival együtt fuvarozócéget alapított, majd a rájuk bízott, több millió forint értékű rakományokkal együtt eltűntek. A rendőrség további áldozatokat keres.
Budapest — Új világ kezdődik a munkahelyeken vasárnap. Július 1-jével életbe lép az új munka törvénykönyve, ami rengeteg változást hoz dolgozónak, munkaadónak.
Budapest — Nagyon lelkesen, szinte a könnyekig meghatódva énekelt a Budapest Sportaréna színpadán szerda este Julio Iglesias (68), és még ráadást is adott.
Jogsértő beszállítói szerződések miatt 50 millió forint, a versenyhivatali eljárás ismételt elhúzása miatt pedig 35 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-re.
Los Angeles — Széltiben-hosszában uralja a Nagyfiúk második részének forgatását Shaquille O'Neal (40), az amerikai kosárlabdaliga többszörös bajnok sztárjának fensőbbségét egyedül mókás parókája torzítja kissé.
Budapest — Tavaly ősszel robbant a hír, hogy komoly válságban van Keresztes Ildikó (47) és férje, Kicska László (47) házassága, az énekesnő és a zenész kapcsolata feltehetősen menthetetlen.
Az euróövezeti adósságválság a szoros kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatok miatt nagyobb hatást gyakorol a közép- és kelet-európai gazdaságok kilátásaira, mint más felzárkózó térségi országokra.
Az MSZP szerint bizonytalan bevételekből tervez tehercsökkentést a kormány. Az LMP úgy fogalmazott: szerintük sem a Fidesz-frakció, sem a Matolcsy-minisztérium nem tud számolni.