Budapest - Plágiumváddal állt elő Boros Lajos (65)! A rádiós műsorvezető szerint lenyúlták a Köves Tamással közösen írt filmregényét, a Csókbált, s abból készítették el 1985-ben Cserhalmi Györggyel, Eperjes Károllyal, Koltai Róberttel és Udvaros Dorottyával a főbb szerepekben A nagy generáció című mozit.
Budapest - Élő rádióadásban alázta Havas Henrik (63) Farkasházy Tivadart (67). A Klubrádió Ötös című műsorában Havas Verebes Istvánnal beszélgetve fejtette ki a véleményét régi kollégájáról.
Zágráb - Nincs irigylésre méltó helyzetben Storcz Botond (37)! A kajak-kenu válogatott szövetségi kapitányát előbb az olimpiai számok elosztása kapcsán bírálták, aztán két versenyzőnk elszúrt Európa-bajnoki nevezése miatt került a támadások kereszttüzébe, most meg az általa összeültetett, aranyesélyes lányok csalódást keltő Eb-bronzérme miatt kell magyarázkodnia.
Salgótarján - Győzike (38) a Romantic együttes felélesztésével törne ki a szegénységből, amelybe állítása szerint az adóhatóság és az ügyészség vizsgálatai taszították. Az egyik ügyben pénzmosás, a másikban pedig adócsalás és okirat hamisítás miatt indult eljárás a romarapper és társai ellen.
Budapest - Ki sem lát a munkából Détár Enikő (48). A csinos színésznő az utóbbi években gyakran panaszkodott arra, hogy a színházi szezonban csak egy bemutatója van, most azonban három premierje is lesz. Közben pedig igyekszik fegyelmezetten élni, hogy ne omoljon újra össze.
New York – Cristiano Ronaldo (27) miatt veszekszik két sztármodell. A portugál labdarúgó kedvese, Irina Sajk (26) és az izraeli Bar Rafaeli (27) a Twitter közösségi oldalon vívott szópárbajt egymás ellen, miközben a Real Madrid csatára fantasztikus teljesítményt nyújt az Európa-bajnokságon.
Gdansk – Magabiztos, sikeres és játéka alapján továbbra is az Európa-bajnokság egyik esélyese a német labdarúgó-válogatott, Joachim Löw (52) mégsem boldog.
Budapest – Turistalátványosságként mopszokat fotóztak a külföldiek a Városligetben. Nem csoda: közel száz turcsi orrú kutya rohangált össze-vissza, teljesen ellepve a vár körüli füves területeket. A gazdik és kutyáik egy rekordkísérlet miatt jöttek össze „mopszokat ölelgetni".
Doneck — Nem tudta elviselni a spanyoloktól elszenvedett 2-0-s vereséget Samir Nasri (24), az Európa-bajnoki negyeddöntő után egy újságírót akart ökölpárbajra hívni a francia válogatott labdarúgó. A Manchester City ifjú titánjának legújabb balhéja akkor kezdődött, amikor a francia hírügynökség munkatársa egy ártatlannak tetsző kérdést tett fel neki.
Doneck – Akár kedvesével is cseveghetett volna az alapvonal mellett Iker Casillas (31). A Blikk olvasók által a torna kedvencének választott spanyol labdarúgó-válogatott kapusának a Franciaország elleni negyeddöntőn arra is lett volna ideje, hogy párjának, a Spanyol Televíziónál dolgozó Sara Carbonerónak (28) interjút adjon a mérkőzés közben.
Budapest - Fülest kaptak Vizoviczki László emberei a pénteki, a Hajógyári-szigeten zajló razziáról. A Blikk értesülései szerint a még jelenleg is operatív eszközökkel folyamatban lévő korrupciós ügy nyomozásával megbízott szakemberek jelezték az országos rendőrfőkapitánynak, hogy a megfigyelt személyek előre informálták Vizoviczki embereit a hét végén tartott nagyszabású akcióról.
Magyarország - Azt már a nagyanyáink is tudták, hogy nem elég megszerezni egy pasit, meg is kell tartani, nekik azonban még korántsem álltak a rendelkezésükre olyan fantasztikus csábító eszközök, mint a mai kor leányainak. Az esküvői ruha alatti fehérnemű pedig erősen meghatározhatja a nászéjszaka hangulatát.
Kijev — Mario Balotelli (21) és Wayne Rooney (26) – két különc csatárzseni. Az olasz és a brit futballsztár viselt dolgai, balhéi, éppúgy hasonlóak, mint a kivételes futballtudásuk. Vasárnap este az angol–olasz Európa-bajnoki negyeddöntőn egymással párbajoznak.
Budapest - Demcsák Zsuzsa számára fontos, hogy a gyerekei megtanulják, hogy segíteni kell a rászorulókat, így nem volt meglepő, hogy a TV2 műsorvezetője Benedekkel és Tamarával kilátogatott a Gyerek Szigetre.
Kijev - Nagyon unják már a femenesek a futball-Európa-bajnokságot, ezért vasárnap is akcióztak egyet. A hatóságok azonban egyre durvábban lépnek fel ellenük. Itt már nem volt udvariaskodás, bűnözőkhöz hasonlóan bántak el velük a rendőrök.
Zágráb - Douchev-Janics Natasa a 30. születésnapján újfent bizonyította, hogy olimpiai formában van. A háromszoros ötkarikás bajnok kajakkirálynő két aranyérmet nyert vasárnap a horvátországi Európa-bajnokságon, amelyen a magyar csapat négy elsőséget szerzett.
Mississippi - Két pizzát, egy hatalmas adag sült krumplit, egy fél kiló nachost, két nagy epershake-t, egy literes meggyes kólát és egy liter eperfagyit, összesen 28 ezer 974 kalóriát rendelt utolsó vacsora gyanánt egy most kivégzett gyilkos Amerikában.
Siliguri - Ijesztő látvány fogadta egy indiai teakert dolgozóit reggel. A munkások már a tealevelek szüreteléséhez készülődtek, amikor különös morgásra lettek figyelmesek az esővíz gyűjtésére szolgáló öt méter mély medencéből.
Egy hét múlva nyári szünetre megy az m1 napi sorozata, a Marslakók, de a készítők máris a szünet utáni visszatérésre koncentrálnak. Jáksó László (43) ötletgazda elárulta, az őszi évad az eddigieknél is fordulatosabb lesz, számos új rokoni kapcsolatra derül fény, és szélesítik a főszereplők körét is.
Los Angeles - Több mint 20 kilótól szeretne megszabadulni Jessica Simpson (31)! A Hazárd megye lordjaiban még feszes combját mutogatta egy falatnyi forrónadrágban, ma viszont már aligha férne bele egykori jelmezébe.
Budapest - Sokkoló levelekkel bombázzák Gombos Edinát (35) az Aktív nézői! A népszerű műsorvezető sorra kapja a kifizetésre váró számlákat, a könyörgő, sőt még a kétségbeesetten fenyegetőző írásokat is a kilátástalan helyzetben élő családoktól.
Budapest - Kilenc hónapja halogatja a nászutat Balázs Fecó (60). Nekem Imola az utolsó állomás az életemben – mondta a tavaly szeptemberi esküvő előtt, amikor 14 év együtt élés után feleségül vette élettársát, a kis Fecó (14) édesanyját a sitkei kápolnában.
Budapest - Kórházba került a gól után Puskás Peti (27)! Az énekes, aki hobbiból focizik is, csapatával rangadót játszott, ám egy szerencsétlen baleset miatt Peti már nem örülhetett a győzelemnek társaival. Édesapja azonnal kórházba vitte.
London - Adele (24) dalai az elmúlt évben az egész világon hatalmas slágerek lettek, nem volt olyan szakítás vagy szomorú búcsú, amikor ne hangzott volna el a Someone like you című dala.
Vir - Kihasználta az utolsó szabadnapjait Fluor (25). Az előadó szinte hetente beutazza az országot a rengeteg fellépése miatt, pihenésre így nyáron kevés ideje marad.
Sandringham - Igen bőkezű volt unokája 30. születésnapján II. Erzsébet (86), a britek királynője ugyanis egy egész kastélyt ajándékozott Vilmos hercegnek a nagy nap alkalmából.